Elizabeth Keckley és Rose Bertin két külön világ, mégis sokban hasonlítanak. Nevük talán kevéssé ismert, történeteik azonban annál különlegesebbek. A semmiből jöttek és lettek hatalmasakká, First Ladyket öltöztettek, és háborúk fordítottak a sorsukon. Más-más évszázadban éltek, de mindkettejük élete a divat volt.
női történet
Ügyvédnő? Kit érdekel? Hát számolatlan ügyvédnő rohangál az országban. Hogyne. De ha ő nem harcol meg érte, hogy nő létére ügyvéd lehessen, most a többi sem lenne.
Orfeumdíva, „chanzonette”, primadonna. A színpadon és a hétköznapokban is feltűnő jelenség volt. Kellemes biztosan nem. Inkább erőszakos és törtető, aki tíz élesre fent körömmel harcolta bele magát a hírnévbe és az anyagi jólétbe. De abban a világban, amelyben élnie adatott, nemigen volt más választása.
Az Én is voltam jávorfácska című könyv 1979-ben, még a szerző életében jelent meg először. Nagyanyámnak megvolt. Pontosan emlékszem, ahogyan lelopom a koloniál könyvespolcról a Filtol-füstös nappaliban. Lopnom kellett, mert nagymama kissé prűd volt, és úgy ítélte meg, ez a könyv korai nekem. Ha jól emlékszem, egy hétvége alatt befaltam, és nyilván nem értettem csomó mindent, de egy dolgot igen: ennek a számomra ismeretlen hölgynek megadatott mindaz, amivel addig kizárólag mesékben találkoztam.
A török írónő, Asli Erdogan 2016 óta önkéntes száműzetésben, Németországban él. Hazájában nagy bűnt követett el: írt valami olyasmit, amit Törökországban tilos. És névrokona, Recep Tayyip Erdogan nem tűri az ilyesmit.
Sokan hiszik, hogy a segítségnyújtás könnyű történet. Egyszerű folyamat, tele pozitív érzésekkel, hálával, sikerekkel. De ez csak a látszat.
„Az ezer szentségit! Hiszen a mi Károlyunk tulajdonképpen leány!”
Azzal is beírhatod a neved a művészettörténetbe, ha több műtárgyat teszel tönkre, mint bárki más a világon
„teljes megelégedésemre nő vagyok.”