Egy műkincstolvajnál csak a családja veszélyesebb

François Boucher: Alvó pásztor. A rokokó stílusú képet Breitwieser még kezdő műkincstolvajként, 1996-ban lopta el a chartres-i Musée des Beaux-Arts-ból. Édesanyja csíkokra hasogatta, és darabjait a környék több szeméttartályában elosztva helyezte el.

Kerényi Kata

Stéphane Breitwieser korunk egyik leghíresebb műkincstolvaja: első letartóztatásáig összesen 172 helyről – múzeumokból, aukciókról és régiségkereskedőktől – tulajdonított el festményeket és kisebb tárgyakat, több mint egymilliárd dollár értékben. Mégis, az általa hét év alatt okozott bűntettek elenyészőek ahhoz a pusztításhoz képest, amit édesanyja, Marielle Schwengel csupán néhány nap alatt vitt véghez. 

Breitwieser lopásait személyes ízlése irányította: csak olyasmit emelt el, ami annyira tetszett neki, hogy szerette volna saját tulajdonában tudni. A 17-18. század mestereit részesítette előnyben, de kifejezetten kedvelte a szépen megmunkált ékszereket és apróbb dísztárgyakat is. A felhalmozott műkincseket nem értékesítette: édesanyja franciaországi házában tartotta őket, gondosan ügyelve arra, hogy ne érje közvetlen napfény a festményeket, így őrizve eredeti színüket. Marielle Schwengel tisztában volt fia gyűjtőszenvedélyével, de sokáig nem firtatta, honnan származnak a házban egyre-másra felbukkanó műtárgyak, sem azt, hogy pincérként dolgozó fiának miből telik ilyen drága hobbira. 

Breitweisert 2001-ben rajtakapták, ahogy éppen egy múzeum körül ólálkodott Luzernben: kiderült, hogy néhány napja már elvitt onnan egy műtárgyat, és a következőért tervezett épp visszatérni. A barátnőjének, aki mindvégig tettestársa volt, akkor még sikerült elmenekülnie, rajta keresztül értesült Marielle Schwengel a történtekről.  Breitweiser mindent bevallott. Teljes listát adott a svájci rendőrségnek mindarról, amit ellopott, és elmondta, hogy mindent az anyja lakásában halmozott fel. A listán szereplő műtárgyakat évek óta hiába keresték világszerte, így Breitweiser elfogása valódi szenzációnak számított, és sok múzeum bízvást remélhette, hogy a tolvaj által megcsonkított gyűjteményeikbe hamarosan visszakerülhetnek a hiányzó darabok.

Az idősebb Brueghel egyik festménye, amely szerepel Breitwieser beismerő vallomásában. Sosem került elő.

A svájci hatóságoknak a szigorú jogszabályok miatt több napjukba telt, hogy megszerezzék a házkutatási parancsot Breitweiser édesanyjának franciaországi lakásához, mivel mindkét ország engedélyére szükség volt az akcióhoz. Mire minden jogi akadály elhárult, és a rendőrök végre átkutathatták a házat, már semmit nem találtak ott. Rögtön világossá vált, hogy az elhúzódó bürokratikus hercehurca ideje alatt Marielle Schwengel nem ült ölbe tett kézzel: módszeresen nekilátott, hogy eltüntesse a fiára és magára nézve is terhelő erejű bizonyítékokat.

Mi tagadás: alapos munkát végzett. Az antik pénzérméket, kisebb szobrokat és használati tárgyakat – vázákat, ékszereket – a lakhelyéhez közeli Rajna-Rhône csatornába dobta.  A festményeket ollóval, késsel felhasogatta, és a környéket végigjárva minden szeméttárolóban hagyott belőlük.  Mindössze néhány nap leforgása alatt tökéletesen kiürítette a szobát, ami nem sokkal azelőtt még milliós értékeket tartalmazó műkincsraktár volt, és mire a rendőrség megérkezett, a házban már nem volt mit felkutatniuk. 

A rendőrök, miután átkutatták az egész környéket, jó néhány műalkotás maradványait megtalálták a környék szeméttárolóiban. A Breitweiser által adott lista alapján dolgoztak: így állapították meg, hogy Marielle Schwengel 110 műtárgyat igyekezett megsemmisíteni több-kevesebb sikerrel, 60 darabot pedig olyan ügyesen rejtett vagy pusztított el, hogy nem kerültek elő azóta sem.  A tönkretett művek között Boucher-, Cranach-, Watteau- és Brueghel műveket is találtak, gondosan apró darabokra vagdosva, restaurálhatatlan állapotban. Több műtárgyat a folyó sodort partra napok múlva, majd ezek után a medret átkutatva a francia rendőrség még jó néhány antik darabot megtalált az iszapba fúródva. 

A francia rendőrség műtárgyakat keres a folyómederben, miután Marielle Schwengel beismerő vallomást tett

Marielle Schwengelt letartóztatták. A kihallgatása során eleinte azt vallotta, hogy nézeteltérése támadt a fiával, és egy csúnya veszekedés után, bosszúból esett neki a műtárgyaknak, mert tudta, hogy az elpusztításukkal fájdalmat okozhat Breitwiesernek. Később már nem tagadhatta, hogy a családi bűntett bizonyítékait igyekezett módszeresen eltüntetni. Végül bevallotta: tudomása volt róla, hogy a tárgyak lopottak, de azt nem tudta pontosan, mennyit érnek, így fogalma sem volt róla, hogy milyen súlyos károkat okozott a tönkretételükkel. Marielle három év börtönbüntetést kapott, amelyből végül 26 hónapot kellett letöltenie. Az általa tönkretett műalkotások értéke több száz millió dollárra tehető, de az a veszteség, amelyet a kollektív művészeti örökségben okozott, felbecsülhetetlen. Soha a történelem folyamán nem volt még egy olyan esemény, amikor ennyi, egy korszakba tartozó mesterművet pusztítottak el ilyen céltudatosan. Marielle Schwengel néhány nap alatt felülmúlta egy természeti csapás vagy háború képzőművészeti rombolását, és ezzel örökre beírta a nevét a művészettörténetbe.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!