Kácsor Zsolt

Szakit Egerben az elmúlt harminc évben csak munkásruhában láttam: kék overálban jött-ment, egyik munkából szaladt a másikba, és esténként, munka után, ha nagyon elfáradt, beült a legendás Kacsa borozóba és a dús, fekete szakállát simogatva, sejtelmesen mosolyogva nagyokat hallgatott. Megivott két nagyfröccsöt, hazament, és másnap hajnalban kezdődött minden elölről: belebújt a kék munkásruhájába, elment dolgozni, este végzett, beült a Kacsába hallgatni, sejtelmesen mosolyogni és szakállat simogatni.  De Szaki pár éve már nem jön és nem megy, csak gurul kerekesszékben. 

Munka közben ugyanis mindkét lábfejét levágta egy hat méter hosszú, ötven centiméter átmérőjű farönk. A hosszú, egyenes szálfa olyan szerencsétlenül csúszott le a munkapadról, hogy az élével pont Szaki két lábfejét roncsolta, igaz, ki másét roncsolta volna, Szaki állt a szálrönk másik végén. Rossz helyre állt, úgy látszik.

Szaki ugyanis ács-állványozó szakmunkás, fával dolgozott egész életében, de már nem dolgozik, hanem az egri főutcán koldul.

A rendes neve Barkó Zsolt, de mindenki Szakinak hívja, részint a szakálla miatt, részint meg azért, mert kiváló szaki. Pontosabban kiváló szaki volt. 

Egerben született 1965-ben, a szakmunkásképzőt Gyöngyösön végezte el 1982-ben, és azóta meg sem állt, sokáig tudja sorolni, hogy Egerben melyek azok az épületek, amelyek a keze munkáját dicsérik, arra különösen büszke, hogy annak idején dolgozott a helyi főiskola – most már egyetem – felújításán is.

Igaz, hogy a rendszerváltással megszűnt a korábbi munkahelye, a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, de Szaki nem maradt munka nélkül, kapkodtak utána az új rendszer új magánvállalkozói. Mivel ács-állványozás közben elleste a burkolóktól és a kőművesektől az alapvető fogásokat, később az építkezéseken, felújításokon már univerzális módon lehetett alkalmazni, ácsolt, állványozott, burkolt, ráadásul nagyon jól ki lehetett vele jönni, mert hallgatag ember, hőbörögni sem nagyon szeret, ha valami probléma adódik, hosszan tűnődik, a szakállát kezdi simogatni és sejtelmesen mosolyog. 

Év elején megbetegedett a bal lába: a csonkjában égő, szúró, pontszerű fájdalmat érzett, elgurult a háziorvoshoz, onnan meg a helyi kórházba irányították, ahol közölték vele, hogy szövődmények támadtak, a bal lábát térd alatt csonkolni kell. Még kórházban volt, amikor – úgy április elején – elkapta a koronavírust, elszállították hát Mátraházára, ott töltött pár hetet, szerencsére a vírust könnyen kiheverte, azt sajnálta csak, hogy vakcinát nem kaphatott. Azt mondták neki, hogy aki átesett a koronavírus-fertőzésen, az három hónapig nem kaphat oltást. 

Szaki hát várt. 

Éppen Egerben jártam július közepén, rekkenő hőség volt, és ott találtam Szakit egy fa lombja alatt hűsölni a kórház mellett. Hát te mit csinálsz itt, kérdeztem tőle, miközben adtam neki egy ötszázast – ugyanis mióta ez az ember, aki egész életében dolgozott, koldulni kényszerül az egri főutcán, én mindig adok neki pénzt, amikor meglátom; a társadalom részéről – amelyet Szakival szemben én képviselek – ennyi megbecsülés jár neki. Szaki azt válaszolta, hogy be akarta oltatni magát, de nem sikerült, elküldték, mert nem volt regisztrálva. „Azt mondták, az interneten kell, de nekem nincs internetem.” Augusztus végén megint összefutottam vele Egerben, akkor éppen a szokásos helyén koldult, kérdeztem tőle, megvolt-e az oltás, mondta, hogy „nem, mert nincs internetem”. Jól bedühödtem ezen, elővettem az okostelefonomat, azon úgyis mobilnet van, elkértem Szaki adatait, és elkezdtem beregisztrálni az oltásra – eléggé sokáig eljutottunk az adatok kitöltésében, de azon a ponton megbuktunk, amikor Szaki e-mail címét kérte a rendszer. De Szakinak se lába, se e-mail címe, se oltása tehát, ó, Magyarország, én így szeretlek. Adtam neki egy ötszázast, és otthagytam, én dühöngtem, de ő csak mosolygott és a szakállát simogatta.

Legutóbb november hetedikén, vasárnap délután találkoztam vele, rögtön az oltás felől érdeklődtem, mire boldogan felcsillant a szeme, azt mondta a háziorvosa, hogy változtak a szabályok, úgy néz ki, most novemberben be fogják oltani. Pedig már azt hitte, sosem fog megtörténni, mert egy járókelő azt mondta neki: „Úgy látszik, odafent az a stratégia, hogy hulljon a férgese, Szaki.”

Kérdeztem tőle, hogy mennyi a rokkantnyugdíja, mire azt mondta, hogy ő még nem rokkantnyugdíjas, valami előrokkantsági járulékot kap, ami havi 29 ezer forint, ehhez jön az egri önkormányzattól  24 ezer forint szociális segély, szóval havi 53 ezer megvan, amiből ha a 25 ezer forintos albérleti szobáját kifizeti, még mindig marad 28 ezer forint. Ó, Magyarország, te szép és gyönyörű ország, a te új elited 28 ezer forintot értelmezni sem tud, de még a 28 milliót sem, az összegek nálunk ugyanis újabban 28 milliárdnál kezdődnek – ó, te szép és gyönyörű ország, mit szólsz te ennek a Szakinak a 28 ezer forintjához, ami az albérlet kifizetése után marad neki? Semmit, ugye, semmit?

Hát ezért koldul az egri főutcán egy ember, aki amúgy az egész életét végigdolgozta. Kérdem tőle, hogy mennyi pénz szokott összejönni egy nap, mire kiigazít, hogy napi összeget nem tud mondani, mert általában csak délután gurul ki az utcára hetente kétszer-háromszor, általában hétvégén. Nyáron egy-egy hétvégén összejött neki 8-10 ezer forint, „sok volt a külföldi turista, azok adtak”, mondja, és sejtelmesen mosolyog, és a szakállát simogatja, és eszébe sem jut, hogy bárkit is kárhoztasson, hát ez van, a külföldi turisták adakoznak a magyar munkásembernek, a honfitársai meg nézik őt, és nem tudnak róla semmit. Egy-egy mélyebb beszélgetés egy-egy nyomorult emberrel bizonyosan veszélyes lehet, mert a komfortzónára nézve roncsoló, ha az emberre rádől a világ. Még a végén végzetesen csonkolja a lelket.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!