Dávid Gyula
A kerékpáros nőt, aki 1894 őszén érkezett az Indiana állambeli Elkhart városába, már a település határában le akarták tartóztatni. Az ok nem a közlekedési szabályok megsértése volt, mert akkoriban olyanok még nem igazán léteztek. A hölgy botrányos megjelenése késztette arra a városlakókat, hogy rendőrt hívjanak. A nő nem elég, hogy férfibiciklin ült, hanem nadrágot is viselt! Bár pantallója távolról sem a mai szűk szabású kerékpáros nadrág volt, inkább a keleti, úgynevezett háremnadrágot idéző puha ruhadarab, a nadrágot viselő nő akkoriban még szokatlan látvány volt.
A város rendőrfőnöke személyesen jelent meg a tetthelyen, és tetőtől talpig megnézte a rendbontót. „A tekintete a lábamon állapodott meg, és úgy tűnt, tetszik neki, amit látott, mert megengedte, hogy folytassam az utam” – mondta a hölgy később a Buffalo Express újságnak adott interjújában. – „Három dollárt kerestem fél óra alatt ebben a városban azzal, hogy kitűzőket kínáltam eladásra. A férfiak szívesen megvették, a hölgyek pedig majd’ elájultak.”
Ez az Annie Londonderry nevű biciklista hamarosan úgy vonult be a történelembe, mint az első nő, aki körbetekerte a világot. Valódi neve Anna Cohen-Kopchovsky volt, és Rigában, a mai Lettország fővárosában született 1870-ben Levi (Leib) és Beatrice (Basha) Cohen harmadik gyermekeként. A család lettországi életéről nem sokat tudunk, azon kívül, hogy onnan 1875-ben az Egyesült Államokba, Bostonba emigráltak. Akkoriban Riga lakosságának csaknem egytizedét tették ki zsidók, noha a város valójában nem tartozott azokhoz a helyekhez, ahol a cári Oroszországban engedélyezték a zsidók letelepedését. Az 1880-as években Rigából és Kurföld (Kurzeme) városaiból elkezdték kiűzni azokat a zsidókat, akik nem hivatalosan regisztrált foglalkoztatottként dolgoztak. Korlátozták a közszolgálathoz és a felsőoktatáshoz való hozzáférésüket is.
Bostonban sem volt könnyű életük a bevándorlóknak, a szülők ráadásul 1887-ben gyors egymásutánban meg is haltak. Mivel a legidősebb nővér, Sarah, már férjnél volt, és Maine-ben élt, a 17 éves Anna és 20 éves bátyja, Ben vették gondjaikba két kisebb testvérüket. Anna, vagy amerikai kifejezéssel Annie még abban az esztendőben feleségül ment egy Simon „Max” Kopchovsky nevű ortodox zsidó házaló kereskedőhöz. Az elkövetkező négy évben három gyermekük született: Bertha Malkie (Mollie), Libbie, és Simon. A fiatal anya a gyermekek gondozása mellett több bostoni napilap reklámfelületét értékesítette.
Aztán 1894-ben a három kisgyermek édesanyja, egy jámbor, templomba járó zsidó bevándorló felesége egyedül, egyetlen fillér nélkül a zsebében elindult 15 hónapos világkörüli útjára, ráadásul kerékpáron! Hogy mi vezette Annie-t a döntéshez, amihez állítólag férje hozzájárulását adta, a mai napig rejtély marad. Annie sosem ült biciklinyeregben, mielőtt a nagy kalandnak nekivágott. Közvetlenül az utazás előtt vett néhány leckét, és ez volt az összes kerékpáros tapasztalata.
Saját elmondása szerint a motivációt két gazdag üzletember fogadása jelentette. 10 000 dollárt ígértek annak a nőnek, aki elsőként fogja kerékpáron megkerülni a bolygót 15 hónap alatt. Erre a fogadásra ugyanúgy nincs semmi bizonyíték, mint ahogy arra a feltételre sem, hogy a nő nem vihet magával pénzt, de 5000 dollárral kell visszatérnie. A fogadás valószínűleg Annie kitalációja volt – fejti ki távoli leszármazottja, Peter Zheutlin az Around The World On Two Wheels: Annie Londonderry’s Extraordinary Ride című könyvében. Csak az volt a célja, hogy felkeltse a média figyelmét, ahogy Thomas Stevens is tette tíz évvel korábban (az első ember, aki kerékpáron megkerülte a Földet). Az újságírók és a nyilvánosság manipulálásában Annie még ügyesebb volt, mint a kerékpározásban, ezt jól megmutatták a következő hónapok.
A Great Ride (Nagy Utazás) 1894 júniusában kezdődött Bostonban. Annie több száz ember ünneplő érdeklődése közepette egy húszkilós szabadonfutó Columbia női kerékpárral indult útnak, amelyen nem volt megfelelő fék. A kerékpáros, mint a legtöbb nő akkoriban, hosszú, sötét szoknyát, galléros begombolható inget és kabátot öltött magára. Annie a járművén és a ruháján is reklámcímkéket viselt. Utazása bevételének jelentős részét a fotók, kitűzők, törölközők és egyéb ajándéktárgyak árusításából befolyt pénz képezte, emellett előadásokat tartott, önmaga és drótszamara pedig mobil reklámoszlopként funkcionált. A Londonderry Lithia Spring Water Company nevű ásványvízgyártó cég 100 dollárt fizetett Annie-nak egy tábláért a kerékpáron, és azért, hogy a „Londonderry” vezetéknevet használja utazása közben. Annie-nek ez jól jött, mert jobban hangzott, mint a Kopchovsky, ráadásul egy azonosíthatóan zsidó név is okozhatott gondot az utazás során egy olyan városban és országban, ahol az antiszemitizmus széles körben elterjedt.
Annak érdekében, hogy pénzt keressen, Annie gondoskodott arról, hogy a helyi újságok minden városban előre jelezzék jöttét, és amikor megérkezik, interjút készítsenek vele. Így terjedt el gyorsan az Egyesült Államokban és azon is túl a hír a bátor nőről, aki világkörüli útra indult. Annie Londonderry popsztár lett a nyeregben.
Valójában Annie számára a kerékpározás eleinte pokolian nehéz volt. A kavicsos és homokos utak rosszak voltak, az idő pedig meleg: egy terjedelmes, mozgást korlátozó szoknyás bringázás gyorsan elfogyasztotta az edzetlen nő erejét. New Yorkba érkezése után majdnem egy hónap szabadságot vett ki, és ezt az időt arra használta, hogy átigazítsa a ruháját. Úgy döntött, nadrágot vesz a szoknyája alá, hogy ne kelljen állandóan attól tartania, hogy a szél kicserzi a lábát. Ettől azonban még nehezebb és izzasztóbb lett a jelmeze. Jó időben és megfelelő utakon napi nyolc és tíz mérföld közötti átlagot tudott megtenni.
Szeptemberben Chicagóba érkezve a kimerült, húsz kilót fogyott Annie úgy döntött, hogy feladja az utazást. Ekkor azonban a helyi Sterling kerékpárcég felajánlotta neki az egyik modelljét. Ez súlyban a Columbia tömegének fele volt, egy nagyon jó minőségű, könnyen tekerhető kerékpár, megfelelő fékekkel, ami újra felcsillantotta az utazás befejezésének lehetőségét. Főleg, hogy az addig megtett 1600 kilométer jelentősen megerősítette Annie lábizmait.
De ez egy férfi bicikli volt, magas vízszintes vázcsővel. Az induláshoz határozottan a nyereg fölé kellett emelnie a lábát, szoknyában azonban ez nem volt lehetséges. Annie hát ledobta a szoknyáját, és ezentúl nadrágban tekert. Ha ruhája eleinte még egy nadrágszoknyára emlékeztett is, a végén már bizony teljesen férfias, szűk szárú nadrágokat vett fel.
Miután a tervezett 15 hónapból három már letelt, és közelített a tél, Annie rájött, hogy nem tud átjutni a hegyeken San Franciscóba, mielőtt elkezd esni a hó. Megfordult és Chicagóból új biciklijével visszament az Egyesült Államok keleti partjára. New Yorkban feltolta a járművet egy Franciaországba tartó hajóra. December elején érkezett meg Európába.
Franciaországban biciklijét a vámosok lefoglalták, a pénzét elvették, a francia sajtó pedig sértő cikkeket írt a megjelenéséről, megkérdőjelezték, hogy egyedül is képes lenne megtenni az utat. Annie válaszul szabadjára engedte a fantáziáját. Az interjúkban jogász- vagy orvostanhallgatóként, üzletasszonyként, olykor újságíróként mutatkozott be. Néha azt mondta, hogy egy nagy vagyon örököse, azt állította, hogy most adta el az általa alapított újságot, és az érte kapott pénzből utazik. Nem habozott alkalmanként egy új gyorsírási módszer feltalálójának vagy egy amerikai szenátor rokonának nevezni magát. Azt a tényt, hogy férjezett és három gyermek édesanyja, többnyire nem említette, ezért számos házassági ajánlatot kénytelen volt finoman visszautasítani. Az átvert riporterek biztosították a média annyira szükséges figyelmét. És Annie megkapta, amit akart. Amikor Marseille-be érkezett, már meghódította a francia közönség szívét. A szerelmes férfiak biciklin kísérték, a városatyák pedig ünnepi fogadást szerveztek számára.
Franciaországot elhagyva Annie főleg hajón utazott. Járt Alexandriában, Szingapúrban, Colombóban, Saigonban, Hong Kongban, Sanghajban, Nagaszakiban, Kobeban és még néhány helyen, ahol valószínűleg egy-egy rövid kerékpártúrát tett. De az ezt követően Amerikában tartott pénzdíjas előadásain és számos interjújában egészen más benyomást keltett: fantáziadúsan írta le kerékpáros kalandjait egzotikus vidékeken, beleértve az indiai temetőket, az orosz szibériai fogolytáborokat, sőt a kínai-japán háború csatatereit is. Beszámolt az ázsiai országok amerikai és francia konzuljainál tett látogatásairól: néhányan közülük később bevallották, hogy soha nem találkoztak ilyen nevű kerékpáros nővel.
1895. március 9-én Londonderry elhajózott a japán Yokohamából, és március 23-án elérte a Golden Gate-et San Franciscóban. Los Angelesbe, majd Arizonán és Új-Mexikón keresztül El Pasóba utazott. Egy alkalommal őt és egy másik kerékpárost majdnem megölt egy elszabadult ló és kocsi. A Csendes-óceán menti vasúti pályák számos előnnyel jártak a Dél- Kaliforniában és Arizonában utazó kerékpárosok számára, és Londonderry ki is használta ezeket. A biciklisek keményen döngölt földből készült szervizutakon haladhattak, és igénybe vehették a vonatok személyzeti szállásait, ahol étkezhettek és fürödhettek. Egyesek azt feltételezik, hogy átvonatozott a sivatag egyes részein, bár ő azt állította, hogy visszautasította a vasutasok ajánlatát. A sáros utak miatt viszont Nebraska nagy részét vonaton szelte át. Iowában eltörte a csuklóját, amikor egy disznócsordába ütközött, és kénytelen volt gipszet viselni az út hátralévő részében.
1895. szeptember 12-én Chicagóba érkezett két másik kerékpáros kíséretében. Tizennégy nappal a megengedett határidő előtt bejárta a világot. Szeptember 24-én hazatért Bostonba, tizenöt hónappal távozása után. Amikor beszámolót közölt a New York World -ben a hőstetteiről, az újság főcíme így szólt: Egy nő valaha vállalt legkülönlegesebb utazása. A kritika ellenére, miszerint többet utazott kerékpárral, mint a kerékpáron, félelmetes versenyzőnek bizonyult a rögtönzött helyi megmérettetéseken, amelyeket Amerika-szerte szerveztek hazaútja során.
Mivel Annie utazásának nagy részét hajón és vonaton tette meg, valójában nem ő az első nő, aki körbekerékpározta a világot. Gyakorlatilag ez a megtiszteltetés az amerikai Hattie McIlrathot illeti, aki férjével, Harold Darwinnal, ahol csak lehetett, áttekert a szárazföldön, és 1898-ban teljesítette a 45 000 kilométeres utat. Annie azonban sokkal jártasabb volt a PR-ban, és ez a hatás ma is működik. Egy gyors internetes keresés is azt az információt erősíti meg, hogy Annie Londonderry volt az első nő, aki körbebiciklizte a világot.
Annie utazásának jelentősége azonban másban is rejlik. Épp akkor pattant nyeregbe, amikor a nők személyes szabadságukért küzdöttek, és a kerékpár a szövetségesük lett. Míg korábban az óriás elsőkerekű „pókok” (velocipédek) csak az erősebb férfiak számára voltak használhatóak, hiszen kimagasló atlétikai képességeket igényeltek, addig az 1880-as évekre kifejlesztett alacsony kerékpár olyan biztonságos, kényelmes és stabil jármű volt, hogy a nők számára is használhatóvá vált. Ők pedig hamar észrevették, hogy a kerékpár szabadságot ad nekik: most először tudtak mozogni férfiak vagy kocsis segítsége nélkül. A feminista Susan B. Anthony kijelentette, hogy a kerékpár többet tett a nők emancipációjáért, mint bármi más a világon.
Annie Londonderry, a rigai lány megmutatta, hogy egy teljesen hétköznapi, szegény családból származó háromgyermekes édesanya is megbirkózhat egy több ezer kilométeres kerékpárúttal, és ha közben kényelmes nadrágot is visel, akkor sem következik be a világvége.
Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!