Alkotni csak a férjek tudnak?

Clara és Robert Schumann (képek: Wikimedia)

Kozár Alexandra

Clara Schumannról, a zongoraművészet európai szintű művészéről a legtöbbeknek elsőre az ugrik be, hogy zongorát tanított, koncertezett, de mindenekelőtt a nagy német romantikus zeneszerző, Schumann felesége, segítője, szekundása, ihletője volt. S ha pusztán ennyi volna, már akkor beteljesítené küldetését; ám Clara Schumann fantasztikus zeneszerző is. Dobjuk hát el sztereotípiáinkat, melyre olykor a hivatalos, szintén legtöbbször férfiak által íródott zenetörténet is ráül, műveit hallgatva ugyanis kiderül: autentikus, hol idegeket borzoló, hol lelket nyugtató komponistáról van szó.

Van olyan, hogy az ember már nyolcévesen megismeri jövendőbelijét, szerelmét, mi több, majdani férjét. Persze, ennek nagyobb az esélye, ha az ember lánya híres lipcsei zongoratanár ivadéka, maga is ötéves korától zongorát tanul, a papához meg olyanok járnak, mint a kor ünnepelt karmestere, Hans von Büllow, vagy a német zenei romantika későbbi atyja, Robert Schumann. Na, ez történt Clara Wieckkel is, aki később férje nevén, Clara Schumannként vált ismertté zongoraművészként és tanárként, na, meg persze, zeneszerzőként is.

Ebben a cikkben a na, meg perszéről lesz szó.

1827-ben Schumann tizenhat vagy tizenhét éves, Clara nyolc, ekkor még zongoristának készül, ezért leckéket vesz a papától, kora híres zongoratanárától, Friedrich Wiecktől. A papa nagyon szigorú, lányával is, vagy vele a leginkább, erről Clara így vall 1828-as keltezésű naplójában. „Apám, aki már bizonyos ideje változást várt a gondolkodásomban, ma ismét megjegyezte, hogy még mindig lusta, nemtörődöm és rendetlen vagyok, keményfejű és nem következetes, és ilyen vagyok a zongorajátékban is.” Bárcsak megtartotta volna később is keményfejűségét!

Clara Wieck portéja 1828-ból: ekkor már ismerték egymást Schumannal

Mindennek ellenére, vagy tán épp ezért, Clara már kilencéves korában egész Mozart zongoraversenyeket játszik, ami ma is elképesztő teljesítmény lenne; és hamarosan megszületnek első saját kompozíciói is. Tízéves korában áll elő ezekkel: négy polonézt komponál zongorára, 1834 és 1836 között pedig Soirées Musicales címen zongoraciklust szerez, amelyről Liszt Ferenc is elismerően nyilatkozik. Kilencévesen már olyan érett zongorista, hogy nyilvánosan szerepel a lipcsei Gewandhausban, a neves koncertteremben, két évvel később pedig ugyanitt adja első egész estés szólóhangversenyét. Ezután fellépések egész sorozata következik Németországban, majd Franciaországban, és ekkor jelennek meg az első kritikák is, melyekben Clara előadóművészetét a már elismert Anne Caroline de Bellevill játékával hasonlítják össze.

Az összehasonlítást a későbbi férj, Schumann is megteszi: „Egyikük a francia, másikuk a német iskola képviselője. Bellevill játéka technikai szempontból sokkal kidolgozottabb, de Clara játéka szenvedélyesebb. Clara tónusa a lélekbe hatol és a szívet szólítja meg. Az első a költő, a második pedig a vers.” Pedig ekkor még nyilván nem lehet szó szerelemről egy tizenegy éves kislány esetében.

Clara Wieck, már sikeres előadóművészként

De később igen: a nyolc-kilenc év korkülönbség ellenére a fiatalok szerelmesek lesznek, Schumann pedig két év múlva a papánál „szándéknyilatkozatot” tesz. De a zord apa nem ad engedélyt a frigyre. Marad az, hogy Clara a koncertjein – mert időközben pódiumzongorista lesz – zenei üzeneteket küld szerelmének. A szerelmesek kitartónak bizonyulnak és 1840-ben végül egybekelnek, majd nyolc gyermekük születik. Már a koncertező karriert is el lehet képzelni nyolc gyermek mellett, a zeneszerzőiről nem is beszélve… Pedig Clara mindennek dacára kora legtehetségesebb és legsikeresebb zongoraművésze, akit azóta is az egyetemes zongoraművészet egyik nagy alakjaként tartanak számon. Ráadásul ő az egyetlen, talán nem meglepő módon, aki Schumann műveit úgy tudja interpretálni, ahogy azt a zeneszerző elképzelte. Clara koncertkörútjai során Budapesten is fellép, összesen háromszor az 1850-es és 60-as években.

Játékát Liszt Ferenc is elismeri, sőt, Beethoven Appassionata szonátája meghallgatása után e szavakkal illeti: „Középszerű művészek túlságosan fárasztották és mérgesítették hallásunkat e mű rideg, lelketlen ismételgetésével. Amikor viszont lehetőségünk nyílt hallani, hogyan játssza C. Schumann, a legerősebb belső lelki nyugalom árasztott el minket. Festőnek éreztük magunkat, aki ismét meglelte a nemes eredetit, amely hosszú ideig üldözve volt az ízléstelenül torzító másolattól.” (Mondjuk, azért, ha már művészről van szó, kiírhatta volna nevét a C betű helyett.) De nemcsak Liszt, a zenetörténet is úgy tartja számon zongoraművészként Clarát, mint aki számos férfikollégáját túlszárnyalta.

E sorok írója, aki nemcsak a Mondschein és az Appassionata szonátákat gyűjti a legkülönfélébb interpretátoroktól, Dubravka Tomšičtól kezdve Rubinsteinen át Fischer Annie-ig, de a többi Beethoven-szonátát is, csak sajnálni tudja, hogy a fent méltatott előadás felvétele a kor technikai lehetőségeinek hiányában sajnos nem áll rendelkezésünkre. Ahogy érdekes lenne Clara műveit is saját interpretálásban hallanunk; ám ez a vágyunk is valószínűleg a sírig elkísér minket.

Clara egyik művének (An einem lichten Morgen) kézirata

De Clara Wiek, későbbi nevén Clara Schumann már fiatal korától zenét is szerzett, sőt, már ekkor több tucat darabot írt, ezek azonban sajnos elkallódtak, így életműve mindössze huszonegy fennmaradt műből áll. Ahogy a korabeli és későbbi zenetörténeti feljegyzések megjegyzik, Robert Schumann zeneszerzői munkássága persze hatott az övére is, ezt a laikus zenehallgató is hallja, de Mendelssohn és Brahms stílusjegyei is felfedezhetőek a műveiben. A kor nagyjai, Chopin és Mendelssohn is csodálták Clara tehetségét. Brahms még a nő férje életében halálosan szerelmes lett Clarába: még férje jelenlétében találkoztak, majd Schumann halálával jó barátok lettek, Brahms komponálási tanácsokat is adott az özvegynek. Míg Schumann élt, sokat betegeskedett, Clara ápolta, így ezalatt nem sokat tudott a zeneszerzéssel foglalkozni. Schumann halála után Clara ugyan végre a munkába vetette magát, de ez inkább a koncertezést jelentette; majd a frankfurti konzervatórium tanára lett. Mindezek miatt Clara Schumannt a zenetörténet úgy tartja számon, hogy zeneszerzői ambícióit nem teljesítette be: nem azért, mert nem volt nagyon tehetséges, hanem mert zongoristaként mindenkit túlszárnyalt, és talán ez elhalványította komponistaként is megmutatkozó tehetségét. Ugyanakkor az „ítélethez” nyilván hozzájárult az is, hogy a XIX. századi társadalom koncertező művészként, előadóként még csak-csak elfogadott egy nőt, de eredeti alkotóként, zeneszerzőként egyáltalán nem, így valószínűleg nem is mélyedt el senki Clara zeneszerzői kvalitásai, illetve művei elemzésében. Ám a legszomorúbb az, ahogy a kor nyomására ő maga vélekedett erről:

Valaha azt képzeltem, alkotói tehetségem van, de fel kellett hagynom e gondolattal, a nő ne vágyakozzon komponálásra, még ha képes is lenne rá, tehát miért kellene erre törekednem? Nagyképű lenne, még ha annak idején apám vezetett is ehhez.

Valószínűleg ez a kulcs. A korszellem, a nő társadalmi státusza és küldetése egyszerűen nem ez volt, s számtalan tehetség, zseni kallódott így el, vagy fel sem fedezték őket soha. Ha nem így lett volna, ma Clara Wiecket is nagy zeneszerzőként tartanánk számon, művei száma és önkorlátozó attitűdje miatt ha nem is óriási, de figyelemre méltó életművel, melyben a noktürn, a románc, a prelúdium, a mazurka, a keringő, az induló, és még a zongoraverseny is megtalálható. Persze nincs kizárva, hogy egyszer még komponistaként is felfedezi, vagy a helyén kezeli őt a zenetörténet; mindenesetre egyre több – főként női – interpretárora akad a Youtube-on, ahogyan a zenehallgató közönség körében is egyre többen fedezik fel műveit.

Clara, férje 1856-os halála után még negyven évet élt. A süketség mint „zeneszerzői” betegség nemcsak Beethovennek jutott osztályrészül: egy idő után Clarának is hallásproblémái voltak, mígnem eljutott odáig, hogy szinte semmit sem hallott. Hazája halála után igyekezett méltóképpen ápolni az emlékét: amíg létezett a német márka, Clara Schumann arcképe szerepelt a százas bankjegyen.

Aki személyesen szeretne meggyőződni művei sokszínűségéről, tematikus és lelki gazdagságáról, zenei nyelvének cizelláltságáról, az alábbi videóra kattintva megteheti:

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!

2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,

3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 4.9 / 5. Szavazatok száma: 9

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.