„…egy kisgyerek, ki tudja már, miért nevet…” Koncz Zsuzsával dúdolhatjuk a régi Illés slágert. Most azonban a zene legyen csak – mint annyiszor – háttér, hangkulissza, és inkább a képeket nézegessük! Igazi varázsuk van a régi képeknek – és most nem csak a művészi fotókra gondolunk, sőt elsősorban nem azokra. Noha egyáltalán nem biztos, hogy régen minden jobb volt, de a régi képeken megjelenő pillanatokat az eltelt idő varázslattal tölti el, és ez tényleg jó, nagyon jó! Talán mert egyszerre vagyunk „kint és bent”: az adott pillanatban szerettük volna, de nem ismerhettük a jövőt, visszapillantva, múlttá válva közben életünk része. Tudjuk mindazt, aminek tudásáról akkoriban csak álmodtunk. Tudjuk a sok jót és rosszat, néha a miértet is. Ez a tudás újra szembesít minket egykori önmagunkkal még akkor is, ha nem mi vagyunk a képeken.
Szeretnénk, ha a viszont.hu olvasói többet átélhetnének ebből a varázsból. Őszintén, filterek és retus nélkül látnánk azt, ami volt és aminek mi is részesei voltunk. Keressük a múlt hétköznapi pillanatait ábrázoló képeket, amik mára nem csak mást, hanem sokkal többet mondanak nekünk. Néha talán ferdén tartva a gépet, kicsit életlenül, nem a legjobb megvilágítással, de távlatot adnak a múltunknak, az életünknek, aminek minden pillanata egyszeri, fontos és megismételhetetlen. De még mielőtt Coelhoi magasságokba emelkednénk, térjünk a tárgyra!
Van Magyarországon egy világszerte példamutató civil kezdeményezés, amely épp ezeket a pillanatokat, a mindannyiunk múltját ábrázoló, legtöbbször amatőr fotókat gyűjti össze – ma már százezres nagyságban. A FORTEPAN és a viszont.hu KIVILLANTÓ címmel új rovatot indít: minden nap egy-egy régi amatőr képpel megidézzük, fel- vagy éppen kivillantjuk közös múltunk egy-egy pillanatát. A Kivillantóban sosem fogjuk megmondani, hogy „mit kell gondolni” az adott képről, az adott pillanatról – ennél fontosabb, hogy Önt mire emlékezteti? Ha megírja kommentben, hálásak leszünk, és mindannyian láthatjuk, hogy ugyanaz a kép mennyire mást jelent mindenkinek, azaz milyen színes a világ. Pontosan mi is a FORTEPAN, és hogyan szerzik be fotógyűjteményük darabjait? (Köztük például egy oldalkocsis motorkerékpárost ábrázoló képet, amiről csak hosszú idő és kutatás után derült ki, hogy Szentgyörgyi Albertet ábrázolja soha nem látott módon.) Erről itt olvashat. Ha pedig úgy gondolja, hogy Ön is megmutatná másoknak egy-egy képét, írjon a kapcsolat@viszont.hu oldalra – érdeklődve várjuk!
FOTÓAMATŐRÖK
Bármilyen meglepő, a talán legismertebb magyar fotó, Petőfi Sándor híres dagerrotípiája valójában egy amatőr kép. 1845-ben készítette Egressy Gábor színész, a zeneszerző Egressy Béni bátyja, az épp náluk vendégeskedő Petőfiről. Egressy első sorban azért készített fotókat, hogy saját mozdulatait, arckifejezését elemezze színészi alakításaihoz. Akár azt is mondhatjuk, hogy talán ő volt az egyik legelső magyar szelfi készítő. Szerencsére nem csak szerepjátszó szelfiket lőtt, a barátait is fényképezgette, pedig akkoriban még elég macerás dolog volt az amatőr fotó. A dagerrotípiát ezüstözött, jóddal érzékenyített rézlemezre exponálták, majd higanygőzzel hívták elő a képet, ami még nem volt sokszorosítható. Ráadásul az újítás nem is mindenkinek tetszett, például Petőfi is elégedetlenkedett a képmásával. Ma már nem tudjuk pontosan, hogy mi zavarta, de tényleg elég furcsán tartja a nyakát és karját is a szék támláján. Ennek talán az lehetett az oka, hogy a hosszú exponálás alatt mozdulatlanul kellett ülni, miközben segédeszközökkel próbálták megakadályozni, hogy a modell mocorogjon. Például a férfiak magas gallérja alá fából konstruált, szíjakkal összefogható szerkezetet tettek, ez is magyarázhatja Petőfi fura „nyakasságát”. Azonban, hogy ez nem tetszett-e az állítólag örökösen izgékony és a róla készülő rézmetszeteket is „széppé korrigáló” Petőfinek vagy más, ma már nem tudjuk, de azóta is van okunk kedvelni a költők mellett a fotóamatőröket is.
A Kivillantó első képein itt és itt saját magunk egykori rajongó amatőr tekintetével láthatjuk valamikori (és talán mai) bálványainkat.
DAGUERRE
Fentebb már említettük a dagerrotípiát, de kiről is nevezték el és miért? 1787-ben született Louis Daguerre, a fotográfia atyja, aki eredetileg egyáltalán nem a fényképezéssel foglalkozott. Színházi díszleteket készített és feltalálta a diorámát. A bemutatók során olajjal és viasszal átitatott átlátszó vászonra festett képeket világítottak meg olajégőkkel. A vásznak mögött színezett selymeket mozgattak zsinórokon, így érzékeltették a különböző mozgásokat. Daguerre szerette volna a diorámák készítési idejét meggyorsítani, így talált rá Joseph Nicéphore Niépce-re, aki már 1822-ben sikeresen kidolgozott egy eljárást a képek rögzítésére (héliográfia), 1827-ben pedig elkészítette a világ első fényképét 8 órás expozíciós idővel.
Niépce halála után Daguerre folytatta a munkát, és 1837-re sikerült kifejlesztenie az eljárást, amit ma dagerrotípiaként ismerünk. Vele egy időben az angol William Henry Fox Talbot is bejelentette találmányát, de míg Talbot szabadalmaztatta és jogdíjat kért használatáért, Daguerre a francia kormánynak adta, amely ingyenessé tette az egész világ számára. Ez volt az oka, amiért a dagerrotípia gyorsabban elterjedt, mint a talbotípia, pedig drágább eljárás volt annál.
Daguerre készítette az első embert ábrázoló fényképet is. Az ablakából fotózta az utcát. A hosszú expozíció miatt a gyalogosok, lovaskocsik nem látszanak, azok „kigyalogoltak” a képből. Azonban a kép bal alsó sarkán áll egy férfi, aki cipőt pucoltat. Ő viszont nem azért látszik, mert olyan lassan dolgoztak volna a párizsi cipőpucolók, hanem mert előzetesen megbeszélte Daguerrel, hogy az a fél órányi expozíció igazán semmiség azért cserébe, hogy onnantól örökké ő lesz a világon elsőként lefotózott ember.
SZERELEM, SZERELEM
Ez is egy amatőr fotó. Hollandiában készült, egy valóságos Rómeó és Júlia történetet dokumentál. Meséjük akár úgy is zárulhatott volna, hogy „Boldogan éltek amíg meg nem haltak, de mivel más vallást gyakoroltak, ezért csak külön temetőben nyughatnak.” Azonban még életükben eldöntötték, hogy őket ásó, kapa, nagyharang se választhatja el egymástól. Így is lett. Az élet szép. Néha az is, ami utána jön. Pedig amatőrök csinálják.