Dési János

A Fortepan az egyik legismertebb, leghasznosabb portál, ha a közelmúltunkból keresünk képeket; hiszen annyi izgalmas dologról készült fotó az elmúlt, lassan 150 évben! Most itt a viszont.hu-n egy sorozatot kezdünk azokból a képekből, amelyeket innen válogatunk, és mi valamiért érdekesnek, izgalmasnak, felidézendőnek tartunk. S mielőtt belevágunk, beszéljünk arról, mi is ez a Fortepan. Az egyik alapítóval és egyben a gyűjtemény mai kurátorával, Tamási Miklóssal beszélgettünk.

Induljunk a kezdetektől! Miért vágtak bele ebbe az online fotógyűjteménybe, a fortepan.hu–ba?

Azért kezdtük el építeni a gyűjteményt a barátaimmal, mert azt tapasztaltuk, hogy kevés az archív fotó a sajtóban, a tanulmányokban, az egyetemi munkákban. A múlt sokkal érdekesebb, ha nemcsak beszélünk róla, de megmutathatjuk. Feltételeztük, hogy ha online elérhetővé teszünk közelmúltbeli, képes tartalmakat, akkor sokakat érdekelni fog.

Eleinte lomtalanításokon gyűjtötték a negatívokat.

Sőt, gyakran még most is találunk ott érdekes anyagokat. De ma már kapunk olyanoktól is filmeket, akik tudják, hogy ez érték, fontos – csak már nincs hol tovább őrizniük. Amatőröktől is és nagyon komoly profi fotósoktól is. Napjainkra eljött az a korszak, amikor a nagymama is monitoron nézi a fotókat, a filmeket odaadják nekünk, hogy megmaradjon a jövőnek – digitálisan is.

És nemcsak amatőrök kidobott vagy megszerzett képeit gyűjtik, hanem a legkitűnőbb magyar fotóriporterek is adtak ide fotókat. Urbán Tamás vagy Szalay Zoltán jut eszembe.  Egész életművek találhatóak itt, olyanoké, akik a magyar fotográfia történetében meghatározó szereplők.

Nagyon megtisztelő, hogy mondjuk Urbán vagy Szalay nekünk adta a képeit. vagy Bojár Gábor, aki az édesapja hagyatékát osztotta meg.

Bojár Sándornak elképesztő fotói vannak, rengeteg helyen megfordult és nagyon szorgalmas lehetett. Egész kortörténet! Egy fotós legenda szerint ő tudósított Szálasi Ferenc kivégzéséről és kerített ott egy létrát; felmászott rá, hogy jobb képet csinálhasson.

Hatvan éven át fotózott, sok mindent látott. Sokféle alkotó sokféle képe megtalálható itt, így változatos képet tudunk mutatni az olvasóknak. Van benne riportanyag, sajtóanyag, amelyeknek a látványához már hozzászoktunk. Miközben időről időre bepotyognak annyira intim fotók is, amilyenek csak egy családi albumban szoktak lenni. Létrejött az, amit szerettünk volna: hogy ne csak tudósításokból álljon a világ, ahol valaki tudatosan rögzített valamit, hanem legyen benne több spontán dolog, lehessen látni, ahogy egyébként élünk. Nyilván, ahogy telik az idő, egészen más típusúak ezek a képek, mert az előző századfordulón egy nagy masina kellett hozzá, szakértelem szükségeltetett és viszonylag sokba került egy gombnyomás.

Mostanra mindenkinek ott a zsebében a fényképezőgép. Milliószám készülnek a fotók. De a Fortepan gyűjtési időszakában, a kezdetektől kilencvenig nem így volt.

A hetvenes évektől szaporodnak meg valójában nagyon a képek. Akkortól vált a fotózás széles tömegek számára elérhetővé, akkor már rengetegen laboráltak otthon.

Izgalmas lehet.

Ne gondolja. Egyszer végignéztem vagy százezer fotót 1983-ból, amelyek a Főfotónál készültek. Talán, ha százat sikerült kiválasztani és feltenni a fortepan.hu-ra. A többi annyira unalmas és érdektelen volt, hogy nem érdemes megmutatni sem.

Pedig lehet, hogy a nagy képtömegben akad olyan, amelyiken érdekes ember szerepel.

Bizony lehet. Mondok egy példát! Kaptunk valakitől egy fotót, amelyiken egy ember ül egy motoron (lásd a cikk nyitóképét – szerk.). Jó kép volt, éles, érdekes. A fórumozók hamar megfejtették a motor típusát, azt is, hogy melyik budapesti utcában készült. De csak évek múlva jött rá valaki, hogy egyébként a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert szerepel rajta. Pedig az ember mennyivel fontosabb, mint az utca vagy a motor!

Ma már remek arcfelismerő programok működnek ingyenesen is.

Nagy reményeket is fűzök ehhez. Hátha van még képünk Kossuth Lajosról, csak nem találtuk meg!

Kossuthról?

Akad pár képünk róla. De például Bartók Béláról nincsen. Vagy nem találtuk meg. Pedig a huszadik század egyik legfontosabb művésze, mégis nagyon aluldokumentált az élete. De hátha akad valakinek, és ezt olvasva megosztja velünk!

Az unalmas amatőr képek, amelyeket említett, mégiscsak kiadhatnak egy korrajzot.

Igen, de kérdéseket is felvetnek. Mi legyen azzal a képpel, amelyen a családi vacsorán viccesen berúgott nagybácsi szerepel? Vagy a saját hányásában fetrengő munkásőr, esetleg állatkínzás, vagy családon belüli erőszak? Ezek nincsenek fent a Fortepanon. Egészen más, ha valamilyen történelmi helyzetben kiszolgáltatott ember szerepel a fotón. A hortobágyi kitelepítésen, vagy mondjuk a zsidók gettósításáról szóló képen.

1990-ig gyűjt képeket a Fortepan. Ez politikai, vagy technológiai határ inkább?

Leginkább személyes. Nekem kilencvenig tart a történelem, és ami utána következik az a jelen. Ez nyilván a politikai változás miatt is van, mert ’90-ben nagyon megváltozott Magyarország, hál’ Istennek. És ez az átalakulás pillanatok alatt esztétikai különbségeket is hozott. Más lett az utcakép, az öltözetünk, az autóink, a kirakataink, a telefonfülkénk, minden.

Ha régi kép kell egy szerkesztőségben, ma már mindenkinek a Fortepan jut az eszébe. Egyrészt mert elképesztő aranybánya, másrészt, mert ingyen van. Miközben képügynökségek vagyonokat szednek be a fotóik jogaiért. Nem fáj a szíve, hogy lemarad erről az üzletről?

Szerintünk ez csak így működhet. Ingyen tölthetnek le képeket a felhasználók – annyit kérünk csak, hogy tüntessék fel forrásként a fortepan.hu-t és kész – cserébe sokan ideadják nekünk az anyagaikat. Mert tudják, hogy jó helyre kerül, értünk hozzá valamennyire és nem ezen akarunk meggazdagodni.

Gyakran előfordul, hogy aki odaadja a képeit, azt sem tudja már, hogy kik szerepelnek rajtuk?

Ez teljesen általános. Számoljunk csak! 108 éve tört ki az első világháború. Valaki behoz képeket, amelyek akkor készültek, talán az ükszülei korában. Miközben sokszor a szüleink gyerekkori képeit sem ismerjük már fel. Működik egy fórumozó csoportunk, amelyik komoly munkát végez, hogy felderítse, mi vagy ki szerepel a képeken.

A sajtófotók biztos sokszor jobban dokumentáltak, de nyilván nem egyszer manipulációs szándékkal készítették őket.

Igen. Ráadásul rengeteg protokolleseményt fotóztak, átadást, felvonulást – és persze történelmi eseményeket is. Közben meg ott volt a privát élet, amikor nyaralunk vagy hűtjük a dinnyét a kútban, tehát apróságok. És ezek mostanában mintha érdekesebbek lennének. A történelmet úgyis ismered. Ráadásul a sajtófotóknál sokszor kilóg az igazság lólába. A mai generációk látják egy-egy képen, hogy az beállított, hogy műfényt használnak, vagy mindenki merev tekintettel néz a kamerába. Egyre inkább vadászunk a valós, a hiteles, az életszerű, az életszagú fotókra, esetleg még akkor is, ha az kicsit ferde vagy bemozdult. A hitelesség nagy kérdés. Hányszor tapasztaljuk ezt manapság is!

Ez mindig is kérdés volt.

Igaz. De a digitális tartalmat sokkal könnyebb manipulálni. És minél több eszközünk van, annál bonyolultabb megkülönböztetni a valóságost a hamisítványtól. Az analóg fotó, amit mi leginkább használunk, és ami még kisfilmes negatívra készült, elég nehezen hamisítható.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!