Tardos János
A süket kutya neve Boszi. Tizenkilenc éves, és pórázon kell sétáltatni, ilyen modern, rugós kihúzóson, mert megy, mint egy tank, én meg nem fogok fejveszetten rohanni utána.
A gazdái a szomszédaim, leköltözött pesti nyugdíjasok, akik heti egy-két napot különféle ügyesbajosságokkal fent töltenek, akkor enyém a Boszi. Napközben többnyire elvan a nagy kertben, jobb híján alszik, esetleg panaszosan, mély torokhangon, tompán ugat, hogy miért hagyták itt. Olyankor általában felhangosítom a rádiót vagy valami zenét. Vagy ha nem vagyok épp túl lusta, vagy nincs égbekiáltóan hideg, esetleg sötét, akkor átmegyek, megetetem, naponta egyszer vagy kétszer körbeandalgom vele a falut.
Sétálni még az evésnél is jobban szeret. Ha meglátja a kezemben a pórázt, már dörgölődzik, kapkod a kezem után, szinte ugrándozik. Amint kiértünk a kertkapun, már úgy húz, mint egy Zetor, csak azt hagyja nekem eldönteni, hogy lefelé vagy felfelé induljunk el. A többit már magától is tudja.
Közbehuzatom vele magamat a falu körül, végig felfelé a Hegyi utcán (Franzi rosszallóan átnéz várszerű bástyája felett, ahogy elhaladunk mellette), Ferge Zsuzsa háza előtt Boszi téblábol egy kicsit. De hiába, Zsuzsa télire felment Pestre, kedvenc Kobak kutyája, egy befogadott, szürke, kékszemű, elegáns keverék már rég az elíziumi mezőkön ijedezik az agresszívebb csirkéktől, énekes madaraktól. Feljebb soha be nem fejeződő építkezések, meg egy vadiúj palota, újonnan körbekerítve, hétvégén nagy dzsippel a kiépített fedett parkolóban. Az asszony szeret kertészkedni, már egész csinos a ház körül minden. Nem vagyok nagy bevándorláspárti, de most sokkal jobban néz ki a falunak ez a bal felső sarka, mint régebben, elhanyagoltan, dzsumbujosan.
Ha nagyon lusta vagyok, innen visszafordulunk, Boszi legnagyobb sajnálatára. Pisilni ugyan pisilt, de neki nem ez lenne a lényeg, hanem a mindenféle izgalmas szagok. Azok meg itt kezdődnek, az erdő, a legelő meg a levendulaföldek találkozásánál. Mert a faluban senki sem sétáltat kutyát, csak a Feri kis fekete micsodái járnak az utcában, szorosan befogadó gazdájuk lába mellé simulva. Érdektelen lények ember- és kutyaszemmel egyaránt.
Hanem lejjebb, vagyis innentől kezdve éjjel-nappal pezseg az élet. Mondjuk főleg éjjel, gondolom. A lényeg az, hogy jár erre róka, vaddisznó, őz, nyúl csapatostul, és mindenféle szagnyomokat hagynak maguk után, amelyeket Boszi egyenként, akkurátusan megvizsgál, konstatál, felüljelez. Süket is, vaksi is, de a szaglásával az égvilágon semmi baj.
Ha elengedném itt, a réten, egy darabig előreszaladna, de amikor leesne neki, hogy lemaradtam, tétován megállna, és egy darabig várna rám. De az igazság az, hogy nem nagyon merem elengedni, mert ha mégis jönne valami motoros dolog, azt tuti nem hallaná, és még kevésbé látná, és amilyen hülye, biztosan elüttetné magát. Itt, falun, a traktorosok is úgy vannak vele, hogy ugorjon félre a kutya, azért van lába.
Lassan amúgy is körbeérünk, be a csicsói útra, amit nemrég aszfaltoztak le, igaz, csak egy sávon, és egyáltalán nem végig, de ott már mindenféle személy- meg teherautók is járnak. Az út falu felé eső része még nem aszfaltozott, hanem nagy terméskövekkel van kirakva, itt Boszi inkább a füves árokparton halad, s mivel a szőlőhegyek felé eső oldal nincs beépítve, itt még vannak vadállati szagnyomok is.
Aztán a rácsos hídhoz érünk, vissza a falu belterületére. Ez az úgynevezett Fő utca, a három közül a leghosszabb. Itt laknak balra a három vizslák, ha szabadon mászkálnak, lehet barátkozni velük, ha a kerítés mögött hancúroznak, nem engedem oda a Boszit, mert csak éktelen ugatás lesz a dologból. Amúgy Boszi nem agresszív, csak hát nem hagyja magát leugatni, és léteznek kutyák, akikkel nem igazán jön ki. De ezekre hajlamos rálegyinteni és elegánsan tudomást sem venni róluk, hadd ugassanak magányukba zárva jobbra és balra az úttól, mindenki a saját kertjében, udvarában.
A szűkös világukba zárt falusi kutyák persze nem szeretik látni az utcán flangáló városi, nagyképű, pórázon vezetett ebeket, megvan róluk a véleményük, és az nem túl hízelgő. Megértem ilyenkor Boszit, jobb nem felvenni a kesztyűt, ha nem muszáj.
Elhaladunk a kicsit szomorú Németh-porta előtt (télen nincsenek fizetővendégek, legfeljebb talán a hétvégén), aztán velük szemben a puccos újgazdagok medencés villája előtt, hol mindenféle felújítási munkálatok folynak, s már ki is értünk a főtérre, aminek nincs neve, de itt fut össze mindhárom utca, és itt látható a csodálatos világháborús emlékmű is, amit Boszi néha messziről megbámul.
Itt én már hazafelé irányítom az orrát, pedig ő még menne a posta felé, arra is laknak kutyák, vannak szagok, és különben is, nem lehet, hogy már fél óra után véget érjen a szórakoztató séta.
De bizony lehet, mondom én, és igyekszem belészuggerálni, hogy otthon várja a finom marhakonzerv, de ez most nem érdekli, némileg húzatja magát. Ha olyanja van, nagy kegyesen beköszön még imádójának, Sznukinak, a szomszéd husky svéd-orosz keveréknek, aki rajta kívül minden élőlényt megugat, na jó, én is kivétel vagyok. De engem legalább megharap, ha benyúlok a rácson, hogy megsimogassam.
Hazaértünk. Boszi engedelmesen megvárja, hogy lehámozzam a pórázról, odaballag a táljához, és ráutaló magatartásából értheti, aki akarja, hogy most már hajlandó lenne egy-két falatot a kedvemért legyűrni.
Adok neki enni, inni, majd hasonlóképp járok el a szürke macskával is, ne harcoljanak azért a vacak konzerveledelért.
Elmenőben még visszanézek egyszer. Boszi egy darabig utánam jött, és most döbbenten nézi, ahogy eltűnök a látóteréből. Néha panaszosan ugat még egy darabig, aztán alszik, olvas vagy tévét néz, de az is lehet, hogy sakkoznak a macskával, mindenesetre most csendesebbnek tűnik.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!