Betonba öntött szerelem

A Bory-vár

Gábor Gina, Szabó Zoltán

Székesfehérvár kertvárosi hangulatú negyedét manapság szokás a megyeszékhely Rózsadombjaként emlegetni: az impozáns házakkal tarkított városrész – az Öreghegy – hajdanán főleg a szőlőművelésről, bortermelésről volt ismert, a présházakkal szabdalt vidékre kirándulni, borozni jártak a polgárok. Éppen 110 esztendeje vásárolt ezen a helyen, a Máriavölgyben szőlőbirtokot a székesfehérvári születésű Bory Jenő építész és szobrászművész, akit munkája akkoriban főleg a fővároshoz kötött, de nyaranta Fehérvár zajától (akkor még) távol építette meg főművét, a különleges, romantikus várat – ami máig kedvelt zarándokhely.

A Bory-vár szépen gondozott udvarát tavasztól nyárig hétvégenként valósággal ellepik a menyasszonyok és vőlegények (na, persze, ha járványmentes a világ). Olyankor minden festői zugban – a kápolnánál, az elefántudvarban, az árkádok alatt sorakozó szobrok között vagy a csigalépcsőnél – készülnek az esküvői fotósorozatok. Ez a varázslatos látvány még a legelvetemültebb szoborrongálókat is jó útra téríti.  A munkálkodó fotósokat aztán videózzák a turisták, hiszen az ország egyetlen magánkézben lévő vármúzeuma előttük is nyitva áll. De az utóbbi évtizedben a koranyári kortárs művészeti fesztivál helyszínévé is vált a vár: emlékszünk, amikor rasztahajú, színes ruhájú fiatalok a fűben heverészve hallgatták a pszichedelikus rockot, vagy amikor Lajkó Félix adott koncertet a zsúfolásig megtelt várudvaron.

Bory Jenő 40 éven át saját kezűleg építette ezt a várat, amit a hitvesi szerelem mementójaként emlegetnek – az alkotó maga volt a megálmodója és a pallérja egyaránt. Úgy készült az épület, mint a középkorban: nem voltak papírra vetett tervek, menet közben is sok minden alakult, a várúr maga végezte az ács- és a kőművesmunkát. Olykor vállalkozókat, iparosokat mintázott meg, cserébe pedig építőanyagot kapott, hogy tovább dolgozhasson. Időnként a felesége is segített habarcsot keverni – legalábbis ezt mesélte Komócsin Ilona, Bory Jenő özvegye, amikor a 60-as években interjút adott a vár születéséről, a férje hajdani munkájáról. Az újságírónak elárulta, férje nem szerette ha segít neki: „Hagyd abba! A te dolgod a reprezentálás lesz, meg a parancsolgatás, miként egy várúrnőhöz illik!” – mondogatta.

Bory Jenő sok műfajban volt sikeres: először a műegyetemet végezte el, mert itthon nem volt szobrászképzés. Aztán építészként, majd szobrászként is nevet szerzett, emellett megannyi festménye is fennmaradt. Vallotta: építészet, szobrászat és festészet egy tőről fakad. Nagyszerű, jó humorú előadóként, kiváló pedagógusként emlegették tanítványai a Képzőművészeti Főiskolán – de mégis, az utókor számára igazán várépítőként vált közismertté. Azért is, mert 1945-ben meglehetősen dicstelen körülmények között nyugdíjazták, és attól kezdve visszavonultságban élt Székesfehérváron, a Máriavölgyben álló várban a családjával. Öregkorában maga vezette körbe a látogatókat, és szellemesen, derűsen könnyed stílusban beszélt az épületről, a szobrokról, létrejöttük körülményeiről, a hozzájuk kitalált legendákról. Halála után is sokan emlegették a szálfatermetű, tréfás és bölcs öregurat, aki azt mesélte, hogy az általa létrehozott „középkori” vár pallosát a Teleki téri piacon vette, a nyakazó tőkét pedig egy piktor festette pirosra.

Korántsem elhanyagolható momentum, ha a művésznek a szakmai sikereken túl támasza a családja, és Borynak mindez megadatott. Feleségével a művész iskolában találkozott: mindketten Székely Bertalan tanítványai voltak. Bory Jenő időskori visszaemlékezésében megörökítette a pillanatot, amikor Ilonát a tanóra kezdete előtt meglátta: „Lapozgatta papirosait, melyeken a kompozíciós feladatot ő is megrajzolta. Az én szívem meg csak kalimpált, néztem a földre szállt csodát. Fekete volt a haja, hogy szinte kék. El voltam bűvölve. Tudtam, hogy ő az, akit keresek.”

Boryné büsztje

A várat neki, Komócsin Ilonának, no meg a családnak építette Bory Jenő. (Három gyereket neveltek fel együtt.) Az alkotó a középkori lovag szerepét öltötte magára, aki várat épít rajongott hölgyének, és hódolata jeléül szobrokban, festményekben örökíti meg, verseket ír hozzá. Hogy miért? Mert ő volt a mítoszteremtés nagymestere, aki idilli, poétikus tündérvilágot akart létrehozni, amelyben a szeretet és a szerelem áll a középpontban. Ilona lett a modellje megannyi művének, hozzá szólnak kőbe vésett versei. Amikor ikerlányaik születtek, felgyorsult a munka, mert a gyerekeknek jó vidéki levegőt javasoltak. (A lányoknak készültek természetesen az ikertornyok is). Ugyanakkor az egész építkezés históriáját nyomon követve egy olyan ember, művész portréja bontakozik ki, akit teremtő képzelete és a munka öröme vezérel.  Aki azt vallja: a várépítésben nem is az a cél, hogy egyszer teljesen elkészüljön, hanem az, hogy ez a munka – a romantikus, eklektikus építmény – tele legyen költészettel, játékossággal.

Szertelen, mérhetetlen fantáziával és alkotókedvvel megáldott lénye állandóan kereste a különféle szerepeket. Egész életét betöltötte az ezekre való készülődés, a szerepek megfelelő színtereinek megtalálása, berendezése és belakása, nem beszélve a bennük folyó előadásról. A forgatókönyvet ő maga írta, persze, a történet alakításába szüntelenül közbeszólt a történelem” – írja Köpöczi Rózsa, aki a rendszerváltás után először igyekezett újraértékelni Bory Jenő művészetét. Mert a Bory-féle mítoszteremtéshez és szerepjátékhoz az is hozzátartozott, hogy a vár nemcsak a hitvesi szerelem emlékműve, hanem egyúttal a mindig újat kereső ember anyagkísérleteinek lenyomata is. Bory ugyanis a várépítést egyúttal kutatásai helyszínének tekintette; a beton művészi alkalmazásának módszereit vizsgálta, igen jó eredménnyel. A vár tele van ennek bizonyítékával. Kísérleteiről, a beton jelentőségéről később előadásokban is beszámolt. A szobrászművész a pirobazalttal is kísérletezett: ezzel az anyaggal bronzszerű, fényes szobrokat hozott létre. Ezt azért tartotta fontosnak, mert úgy érezte, a bronz és a márvány szinte megfizethetetlenné vált, szükség volna tehát egy olyan, olcsóbb anyagra, amely felvehetné ezekkel a versenyt. A várban is láthatjuk, miként használta a pirobazaltot a szobraihoz.

Ágoston Béla, Bory Jenő egyik unokája, aki évekig volt a Bory-család szóvivője, a hagyaték népszerűsítője, azt mesélte, a látogatók rendszeresen arról faggatták a nagyapját: voltaképpen mi adta az indíttatást, hogy egyáltalán az építésbe kezdjen? Végül Bory mester kibökte: annak idején nem sikerült megvalósítania egy grandiózus tervét Szarajevóban. Hogy mi volt ez? Mindenki ismeri az első nagy világégés előzményét, a hírhedt szarajevói merényletet. 1914. június 28-án Gavrilo Princip Szarajevóban két pisztolylövéssel meggyilkolta a trónörököst, Ferenc Ferdinándot, és feleségét, Zsófiát. Ez szolgált ürügyként az I. világháború kitöréséhez. Ám az, hogy ez a történelmi fordulópont miként fonódik össze Bory Jenő életével, pályafutásával, talán kevéssé köztudott. Bory ugyanis nem sokkal ezután, 1916-ban megnyerte azt a tervpályázatot, amely a merényletnek állított volna emléket. Az emlékmű elkészítése mellett a Ferenc Ferdinánd fogadalmi templom és a Zsófia-otthon elkészítésére is megbízást kapott. Ám hiába látott hozzá a kivitelezéshez: csak az emlékmű készülhetett el, amit 1917. június 29-én avattak, majd a háború és az Osztrák-Magyar Monarchia veresége után, 1919-ben a terület új urai ezt is lebontották. Bory a nagy tervét – a templomot, az otthont – nem válthatta valóra: helyette szőlőjében építkezett, szobraival népesítette be a várat, amely azóta is Székesfehérvár látványossága.

Hogy így volt-e valóban, ki tudja? A 110 esztendeje vásárolt szőlőbirtokon apránként felépült a vár, amely 1945 után is a család tulajdonában maradt. Igaz, az épület egyre romló állapotba került, és csak 40 évig tartó Csipkerózsika-álom után kezdett feléledni. A fehérváriak persze elfeledve is kedvelték: az idősebbek nosztalgiával mesélik, hogy gyerekként mekkora élményt jelentett mászkálni a falak, tornyok között. Az épület csak a 90-es években kezdett el megújulni, egészen addig még a II. világháborúban szerzett lőtt sebeket, golyónyomokat is őrizte. A rendszerváltozás után vállalatok, cégek segítették a Bory-vár Alapítványt, hogy megszépüljön az épület. A család (főleg a már említett szóvivő, Ágoston Béla) hathatós segítségével a kutatók feltérképezték a történelmi Magyarország területén fellelhető Bory-szobrokat. Nem volt ez egyszerű feladat, mert Bory Jenő igazi szertelen művész volt, nem dokumentálta a munkáit; addig izgatta egy-egy feladat, amíg el nem készült vele, de hogy pontosan hol és hány szobra áll, azt nem tartotta igazán számon. Pedig volt idő, amikor rengeteg megbízatása adódott. Így aztán a kutatás során még eltűntnek hitt művekre is sikerült rábukkanni. Köpöczi Rózsa tanulmánya után új, összegző kötetek születtek (Kovács Péter, majd Magony Imre tollából), ezek nyomán pedig Bory Jenő művészete is helyére került. Ma már nem csupán a székesfehérváriak szeretik, tartják számon a különleges várat, a hitvesi szerelem emlékművét, és az izgalmas betonkísérletek helyszínét.

Fotók:  Bory-vár Alapítvány, Magán Múzeum

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!