A „nácitlanítás” hazugsága – ukrajnai zsidó élet ma

Margarita Ormotsadze Yakovleva

Fordította: Kerényi Kata Fotók: Dési János

Az Ukrajna elleni háború mondvacsinált indoka a „nácitlanítás” – annak ellenére, hogy Ukrajna világszerte híres virágzó zsidó közösségeiről, valamint a zsidó kultúra és hagyományok megőrzését és népszerűsítését célzó projekteiről. Ideje tehát szemügyre venni néhány fontos és sikeres, zsidó témával kapcsolatos ottani kezdeményezést!

Egy auschwitzi túlélő hölgy egy, a táborról szóló könyvet mutat

Ukrajna 30 éves függetlenségének egyik nagy eredménye volt az országban létrejövő zsidó közösségi élet: zsinagógák, éttermek, egyházi iskolák, fesztiválok, és a világ minden tájáról érkező zarándokok. Az országból nagy számban kivándorló zsidóknak köszönhetően megerősödtek a nemzetközi kapcsolatok, ami az ukrán zsidó közösségek feljődését vonta maga után. Joseph Zessels, a Zsidó Szervezetek és Hitközségek Szövetségének vezetője alapos kutatást végzett a témában. Az így szerzett  adatok szerint 1989-ben több mint 487 ezer zsidó élt Ukrajnában, 2006-ra viszont 108,5 ezerre csökkent a számuk az Egyesült Államokba, Izraelbe és Németországba történő kivándorlás miatt. Ezzel párhuzamosan voszont a közösségi és kulturális élet virágzásnak indult. Kijevben és Lvivben olyan nagyszabású zsidó fesztiválokat tartottak, mint Arkagyij Monasztyrszkij „Vándorcsillagok” nevű nemzetközi színházi fesztiválja, a Zsidó Kultúra Nemzetközi Fesztiválja és a LvivKlezFest.

Kijevben 2021-ben 6 Chábád haszid közösség, 2 Karlin-Sztolin haszid közösség, és számos konzervatív és reformista közösség létezett. Felépült a Dnyipro Kulturális és Üzleti Központ, Harkivban, Odesszában és Umanban is virágzott a zsidó kulturális élet. Most Kijev, Odessza és Dnyipro folyamatos bombatámadásoknak van kitéve, de ezek a zsidó közösségek továbbra is működnek, és az ott élők nehezen szánják rá magukat, hogy külföldre meneküljenek és mindezt maguk mögött hagyják. 

2021 szeptemberében több mint 30 000 haszid érkezett a világ minden tájáról Umánba, a cádik Nachman rabbi sírjához. Az országban olyan szent helyek találhatók, amelyeket zsidók tízezrei keresnek fel minden évben: ilyen  a haszidizmus alapítója, Baal Shem Tov rabbi sírja, az Admor Hazaken Központ Hadiachban, a második lubavicsi rabbi sírja Nyizsinben, a berdicsivi Levi Jichak rabbi sírja, és így tovább. 

A Szovjetunióban annak idején tiltott volt a holokauszt emlékét ápolni. Azokra, akik elsőként vetették fel, hogy meg kellene emlékezni a Babij Jar-i mészárlásról, vadászott a KGB. Viktor Nyekraszov író, a második világháború hőseként minden lehetséges szovjet kitüntetést megkapott. Ám, miután nyílt levelet írt a Babij Jarban elhunyt több mint 100 ezer kijevi és ukrajnai zsidóra való emlékezés fontosságáról, kozmopolitizmussal vádolták meg, és kénytelen volt elhagyni az országot. 

Zsidó imakönyvet lapozgat egy nagydobronyi idős asszony. Az 1944-ben deportált zsidó barátnőjétől kapta megőrzésre

A hozzá hasonló magányos harcosok saját biztonságukat kockáztatva, a KGB fenyegetéseivel dacolva apránként gyűjtögették a zsidó emlékeket. Ilja Levitasz iskolai tanár a szovjet időktől kezdve gyűjtötte a zsidók mentéséről szóló történeteket. Az így felépített, több tízezer történetből álló hatalmas archívum 1991 óta segíti Ukrajna, Izrael és az Egyesült Államok történészeit kutatásaikban.

Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején Steven Spielberg Shoah Alapítványa több ezer ukrajnai interjút készített holokauszt-túlélőkkel és megmentőikkel. A Világ Igazai projekt eddig 12, interjúkon alapuló dokumentumfilmet forgatott, és az ezekhez készült felvételeket a jeruzsálemi Yad Vashem Holokauszt Emlékközpontnak, a lvivi Terror Territóriuma Múzeumnak és az Ukrajnai Holokauszt Központnak adományozta. A washingtoni United States Holocaust Memorial Museum is sokszáz interjút készített az elmúlt években Ukrajnában.

Múzeumok és emlékművek

Ukrajnában van egy állami fenntartású múzeum, amely több mint 20 éve ápolja a holokauszt emlékét: ez Ukrajna Nemzeti Történeti Múzeuma. Állandó kiállítása van a Babij Jarban történtekről, és rendszeresen szervez  a holokauszttal, illetve a Világ Igazaival kapcsolatos eseményeket is. A Terror Territóriuma egy önkormányzati fenntartású múzeum Lvivben. Az egykori lvivi gettó területén található, a német és a szovjet megszállás időszakával foglalkozik. 

Az összes többi, a holokauszt tragédiáját bemutató múzeum magánkezdeményezésnek köszönhetően jött létre: ilyen többek közt a dnyiproi Tkuma Múzeum, az odesszai Holokauszt Múzeum és a harkivi Drobitsky Yar. Ez utóbbi az orosz rakéták kiemelt célpontja volt: 2022 március 26-án a menórát ábrázoló holokauszt-emlékművet bombatalálat pusztította el. A környéken nincs semmilyen katonai létesítmény, ami a támadást indokolttá tette volna.

Fontos megemlíteni a több ezer emlékművet, amelyek a holokauszt áldozatainak vagy kimagasló zsidó személyiségeknek állítanak emléket. Kiemelten fontosak ezek között a botlatókövek, amiket korábban már Németországban, Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban is helyeztek el. Csernovicban és Rivnében is található néhány, a Babij Jar-i tragédia 80. évfordulója alkalmából pedig az Ukrán Holokauszttörténeti Kutatóközpont projektet indított  „80 botlatókő Ukrajnának” néven. Az első tíz követ 2021 őszén helyezték el Kijevben.

Temető a galíciai Oberdinben

Társadalmi kezdeményezések 

Anatolij Podolszkij, az Ukrán Holokauszttörténeti Kutatóközpont igazgatójának elmondása szerint az elmúlt 20 évben számos, a holokauszt emlékét ápoló szervezet jött létre Ukrajnában. A már eddig említetteken túl ide sorolja a harkivi Karazin Egyetem Etnikai Kapcsolatok Központját,  a Bukovinai Zsidók Történeti Múzeumát Csernovicban, a Kyiv-Mohyla Akadémia Zsidótudományi Tanszékét és az Ukrajnai Katolikus Egyetem Zsidótudományi Tanszékét is. Ezek az állami fenntartású intézmények és tanszékek együttműködnek oktatási intézményekkel is.

“A fenti szervezeteknek és a civil kezdeményeseknek köszönhető, hogy állami programok is indultak a holokauszt emlékeinek kutatására és megőrzésére. A Szovjetunióban ez a téma tabunak számított, és alig beszéltek róla. Ukrajnában a holokauszttal kapcsolatos tevékenységek nagy részét a civil társadalom kezdeményezte és végzi a mai napig.” – állítja Anatolij Podolszkij. 

És valóban: a Világ Igazairól szóló projektek esetében sincs ez másképpen. Civil kezdeményezésre kaptak nevet az Igazak tiszteletére utcák és egyéb közterületek, de ugyanígy nem állami fenntartásúak az Igazakat támogató alapítványok sem. 

Évfordulók

A Babij Jar-i mészárlás évfordulója továbbra is az egyetlen olyan, a holokauszthoz kapcsolódó esemény, amelyről Ukrajna állami szinten is megemlékezik. Néhány éve a Holokauszt Nemzetközi Emléknapját is megtartják Ukrajnában, és 2021 óta van emléknapja a holokauszt idején a zsidókat mentő ukrán állampolgároknak is. 

Babij Jar és a történelmi emlékezet

Több mint 100 ezer ember: zsidók, romák, és a német rezsim politikai ellenfeleinek vesztőhelye. A Kijev központjától 15-20 perces autóútra lévő területen az1970-es évek óta több mint húsz emlékművet helyeztek el állami és civil szervezetek. 

A Babij Jar Történelmi Emlékezete nevet viselő intézet végzi Ilja Levitasz archívumának digitalizálását. Az archívum megnyitása után az intézet ismeretterjesztő könyveket jelentetett meg szemtanúk vallomásai alapján a zsidók üldözéséről, valamint az ukrajnai zsidóság történetéről. Ha a körülmények engedik, hamarosan egy könyvtár is nyílik ott, ahol a holokauszttal kapcsolatos műveket lehet majd olvasni. Roza Tapanova igazgató ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy most különösen nagy a felelőssége mindenkinek, aki emlékezetpolitikával foglalkozik: jelenleg is szemtanúi vagyunk egy nép, az ukrán nép üldöztetésének, és nagyon fontos, hogy ne ismétlődhessen meg semmi hasonló, mint ami a náci időkben zajlott. 

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 1

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.