Március 4-én katonák szállták meg Európa legnagyobb atomerőművét az ukrajnai Zaporizzsjában. Mi több: ágyúkat, egyéb fegyvereket és lőszerhalmokat is telepítettek oda. A világ – és különösen mi, nem túl távoli európai szomszédok – rettegve gondol arra, nehogy a megszállók egy átgondolatlan hadművelettel működésbe hozza ezt a potenciális „atomfegyvert” . Szerencsére legalább az ukrán villamosenergia-ellátást sikerült szinte pillanatokkal a háború kitörése előtt átkapcsolni róla az európai hálózatra.

A háború első néhány hetében szinte minden barátom elhagyta Kijevet: Izraelbe, Németországba, Lengyelországba, Liechtnsteinbe, Csehországba, és más országokba menekültek. Az ottani kormányok mellett önkéntesek és teljesen egyszerű, hétköznapi emberek fogadták őket és nyújtottak számukra segítséget. Ismeretlenek nyitották meg a házuk ajtaját előttük, étellel kínálták őket, ruhát vettek nekik. Végtelenül megindító gesztusok ezek.

Marharyta Yakovleva Ormotsadze hazájában elismert újságíró volt, amíg az orosz invázió menekülésre nem kényszerítette. Mindent hátrahagyva jött el, talán átmenetileg, talán egy új élet kezdeteként, ezt még maga sem tudja. Új munkatársként köszönthetjük őt a viszont.hu csapatában. Első cikkében személyes élményeit osztja meg az olvasókkal. Az illusztrációként szolgáló képek Anatolij Sztepanov munkái, aki jelenleg is Kelet-Ukrajnában van, és életét kockára téve dolgozik azon, hogy megmutassa a világnak a háború valódi arcát.

A sorozatok divatja néhány éve Ukrajnát is elérte. Egyre-másra készültek a szériák, de valahogy a legtöbb mégsem aratott átütő sikert. Egészen 2015-ig, amikor egy hazai sitcom minden nézettségi rekordot megdöntött. A főszerepet egy népszerű színész játszotta, aki részben maga írta a forgatókönyvet és producerként is részt vett az alkotásban. Az új sztárt úgy hívták: Volodimir Zelenszkij.