Ukrán atomerőmű, mint orosz atomfegyver ?

Fotó: Unsplash/Ilja Nedilko

Szentgyörgyi Zsuzsa

Március 4-én katonák szállták meg Európa legnagyobb atomerőművét az ukrajnai Zaporizzsjában. Mi több: ágyúkat, egyéb fegyvereket és lőszerhalmokat is telepítettek oda. A világ – és különösen mi, nem túl távoli európai szomszédok – rettegve gondol arra, nehogy a megszállók egy átgondolatlan hadművelettel működésbe hozzák ezt a potenciális „atomfegyvert”. Szerencsére legalább az ukrán villamosenergia-ellátást sikerült szinte pillanatokkal a háború kitörése előtt átkapcsolni róla az európai hálózatra.

Közel negyven évvel ezelőtt, 1986 őszén meghívott a Ruhr-vidék központjába, Essenbe az egyik ottani szakszervezet, hogy tartsak előadást a csernobili tragédiáról. Korábban már megjelent a tekintélyes Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (NAÜ) egy előzetes, első összefoglaló tanulmánya a történtekről. Meghívóim egyebek között egy olyan előadásra is felkértek, amelyet a „népnek”, tehát bárki érdeklődőnek szerveztek. Életem egyik legnehezebb szereplése volt ez. A népes hallgatóságból egyebek között felszólalt egy középkorú hölgy, mondván: „Én csak egy egyszerű háziasszony, háromgyermekes anya vagyok. Őszintén mondom, hogy rettegek az atomerőműtől, mert az egyenlő az atombombával.” Megpróbáltam elmagyarázni a különbségeket, talán sikerült is.

És most, közel négy évtizeddel később, mikor a tudósok és mérnökök már hatalmas eredményeket értek el az atomerőművek biztonsága terén (a fejlesztéseket egyébként erősen előmozdította a csernobili, majd a hatalmas cunami által okozott fukusimai tragédia), és amikor az atomenergia alkalmazását nagymértékben elősegíti, sőt, fokozza a nemzetközi energiaválság, mintha az egyszerű esseni háziasszony egykori állítása félelmetes közelségbe kerülne.

Amikor e sorokat írom, augusztus elején, annyit tudhatunk, hogy Európa legnagyobb atomerőművét, amely a a közelmúltig Ukrajna villamosenergia-ellátásának mintegy ötödét adta, és hat darab, egyenként ezer megawatt teljesítményű reaktorból áll, március 4-én megszállták az orosz katonák, és a területén veszélyes anyagokat halmoztak fel. (Hogy könnyebb legyen elképzelni, mekkora létesítményről is beszélünk: a mi paksi atomerőműnkben négy reaktor szolgál, egyenként ötszáz megawatt teljesítménnyel.) Ellentmondó hírek, kommentárok zúdulnak ránk, de az biztosan tudható, hogy volt már tűz is az erőmű területén; igaz, csak egy oktatási célokra szolgáló melléképületben. Valójában az erőmű már csak részlegesen működik: az egyik reaktor karbantartás miatt áll, a másik a komplexum saját ellátását biztosítja, és a maradék négy leállítása is – állítólag – folyamatban van. Csakhogy: ha le is kapcsolják valamennyit, tüzérségi vagy bombatalálatok esetén továbbra is lehet esély nukleáris robbanásra, hiszen ott vannak az erőmű területén a bevetésre váró nukleáris üzemanyagok és a kiégett, de még erősen sugárzó hulladékok is.

A zaporizzsjai atomerőmű (kép: Wikimedia)

Van azonban jó hírem is, amire egy Amerikában megjelenő, nemzetközi tudományos-műszaki folyóiratban, az IEEE Spectrum hasábjain bukkantam. Mint írják, szinte csak órákkal az invázió előtt az ukrán operátorok leválasztották villamoshálózatukat a Moszkvából irányított ukrán-belarusz-orosz közös rendszerről. Először csak 72 órás tesztüzemben kapcsolódtak az európai hálózatra, kísérletként, hogy baj esetén ténylegesen is együtt tudjanak működni. Erre szükség is lehetett bármelyik pillanatban, mivel a háborús támadók célja az volt, hogy megbénítsák Ukrajna, különösen a főváros villamosenergia-ellátását alállomások, vezetékek, generátorok megsemmisítésével. Ezt sikerült időben megakadályozni azzal, hogy kapcsolódva az európai hálózatrendszerre, Ukrajna szükség szerint vehet át villamosenergiát, ezzel is tehermentesítve némileg a szén- és vízenergia-termelésüket.

Nagy bravúrnak számít ez a leválás. Az ukrán szakemberek már korábban, 2017-ben elkezdtek dolgozni az európai rendszerrel való szinkronizáláson, de a befejezést csak 2023-ra tervezték. Így nem kis kockázatot jelentett egy nem egészen kész együttműködésben az összekapcsolódás, mégis, ebben a helyzetben nem volt más választás.

Csakhogy, ennek a szinte hősies bravúrnak a hatásai tovább is terjedhetnek. Az ugyancsak egykori szovjet, most önálló balti államok, Észtország, Lettország és Litvánia szakemberei (és feltehetőleg egyes politikusai is) úgy vélik, hogy ez a háború, meg persze az ukrán villamossági rendszer szinkronba lépése az európaival, jó alkalmat teremthet nekik is arra, hogy leváljanak az orosz hálózatról. Már zajlanak az előkészületek, de akadnak bőven nehézségeik is. Mindhárom országban igen jelentős az orosz anyanyelvű népesség, akik nem támogatják ezt a törekvést. Ők az egykori szovjet-sztálinista népirtást kiegyenlíteni törekvő betelepítések során érkezettek leszármazottai, és közülük még ma is sokan ragaszkodnak Oroszországhoz.

Az ukrajnai atomenergia tiszteletére kibocsájtott emlékérem (kép: Wikimedia)

Jól látszik , hogy a háborús mozgások és Ukrajna merész lépése sokaknak adhat bátorítást arra, hogy megpróbáljanak maguk is leválni az orosz hálózatról, és átcsatlakozni az európaira. De a jövő bizonytalan, és így nehéz tervezni: hiszen ki tudná ma megmondani, hogy mi lesz a háború kimenetele, és mikorra várható béke, milyen egyezségek és alkuk köttetnek majd? A jövőbeli, most még csak nem is jósolható megállapodásokban akár a villamosenergia-rendszerek kooperációja vagy éppen szétválása is szerepet kaphat. Abban pedig valóban csak reménykedhetünk, hogy addig az erőművek, főleg a nukleáris reaktorok épségben maradnak.

Visszatérve a lényeghez, Ukrajna villamosenergia-ellátásának biztosításához: bátran kijelenthetjük, hogy igazán bravúros munkát végeztek szomszédbeli kollégáim, az ukrán szakemberek. Ám e napokban, augusztus elején még mindig ott lebeg a vészterhes kérdés: hogyan alakul a továbbiakban Európa legnagyobb, oroszok által megszállt atomerőművének sorsa? Erősebb lesz-e a szakemberek józan esze a katonákénál? És vajon én mondhatok-e továbbra is kemény „nem”-et az esseni asszony egykori téves állítására, kijelenhetem-e biztonsággal, hogy az atomerőmű valóban nem azonos az atombombával?

Csak akkor, ha a politikai akarat nem dönt hirtelen úgy, hogy akár gyilkos fegyverként is felhasználható.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!