Margarita Ormotsadze fordította: Kerényi Kata

Lengyelország az orosz-ukrán háború kitörése óta több mint 1,4 millió ukrajnai menekültnek nyújtott otthont, többnek, mint Európa bármely más országa. Korábban már írtunk róla, hogyan fogadták a bajbajutottakat – azóta hat hónap telt el.

Két világ határán

Elena 2022  márciusában hagyta el Kijevet a fiával Sassal és Jack Russel terrierjükkel, Grace-szel, mikor az orosz támadások már mindennapossá váltak. Hosszú és fárasztó út után érkeztek meg Gdanskba, és ez lett az új otthonuk. „Március óta nem tértünk vissza Kijevbe. Gdansk gyönyörű város, közel a tengerhez” – mondja. Egy ukrán cégnél dolgozik online távmunkában, Stas pedig egy helyi iskolába jár. „A fiam baráti köre ukrán menekültekből áll, közülük sokan még 2014-ben érkeztek” – meséli Elena. Akkor, 2014-ben, a Krím megszállásával kezdődött az orosz invázió Ukrajnában. Közel kétmillióan hagyták el Donyeck és Luganszk területét, és több mint négyezer ukrán katona veszítette életét a harcokban. Az ENSZ adatai szerint 2014 és 2020 között összesen több mint 13 ezren haltak meg Donbaszban. Aztán 2022. február 24-én az orosz támadás Ukrajna teljes területére kiterjedt.  

Jaroslava, barátom és szomszédom, hat hónapja Krakkóban él. Egész életünkben ugyanabban a bérházban laktunk Kijevben, Babi Yarral szemben. Március 1-jén, délután az Orosz Föderáció három bombát dobott Babi Yarra. Olyan volt, mint egy földrengés. Én az ötödiken laktam, Jaroslava a harmadikon. A férje az első rakéta érkezésének pillanatában az erkélyen állt. Mindent látott: a repülés és a becsapódás pillanatát, és hogy a TV-tornyot lángok borítják el. Beszaladt, hogy biztonságba helyezze a kislányukat. Három nappal később a család már úton volt Lengyelország felé. Az első hónapokban vidéken éltek, várva a háború végét. 2022 nyarán Krakkóba költöztek, most a főpályaudvar és a Krakowska Gallery közelében laknak. A legidősebb lányuk a Krakkói Filharmonikusok kórusában énekel.

Jaroslava nagy hálával beszél Lengyelországról. „Áldás egy nyugodt országba eljutni, ahol az emberek jólelkűek és segítőkészek. Még vannak köztünk nyelvi akadályok: mindent értünk, amit a lengyelek mondanak, de még nem beszéljük a nyelvet.”

A lengyel és az ukrán nyelv hasonlósága azért segíti a kommunikációt. „Ukránul beszélünk a lengyelekkel, és ők megértenek minket. Mi a lengyel szavakat nagyjából 80%-ban értjük. A gyógyszertárban az ukrán recept alapján megkapjuk a megfelelő gyógyszereket. Az emberek látják, hogy nehéz helyzetben vagyunk – mondja Natalia Plehanova, aki tavasszal érkezett családjával Krakkóba. – Hihetetlenül barátságos velünk mindenki, a zöldségestől a bankautomatáig, ami már ukrán nyelven is kezelhető. Ez nagyon sokat segít.”

Jaroszlava számára az a legnehezebb most, 10 hónapnyi hontalanság után, hogy azok az emberek, akik nem élték át a háború borzalmait, egyszerűen nem értik, min mennek keresztül az ukrán menekültek. „Mindig az az érzésem, hogy úgy néznek ránk, mintha csak a mozivászonról jöttünk volna, vagy egy másik világból: az emberek alapvetően nem hiszik el, hogy amit átéltünk, az egyáltalán megtörténhet”.

Egy másik világ – ezt gyakran hallani ukrán menekültektől. Anna Nikolenko egy kisvállalkozás tulajdonosa, 2015 óta Lodzban él. Úgy véli, hogy a menekültek számára a legnehezebb a bizonytalanság nyomasztó állapota. „Az emberek két világ között rekedtek. A legtöbben vissza akarnak térni. Azért jöttek ide, hogy kivárjanak, nem azért, hogy új életet kezdjenek. Véletlenül kerültünk Lengyelországba, nem saját akaratunkból. A kivándorlás már önmagában is nagy stressz, de a kényszermigráció kétszer akkora. És nem világos, meddig fog ez még tartani.”

Bizonytalan jövő

2023-tól a Lengyelországban élő menekültek részben saját maguk fedezik megélhetési költségeiket. Ám a statisztikák szerint a február 24-e után érkezettek több mint fele még nem talált munkát. „Mihez kezdjünk? Menjünk vissza? És ha nincs hová? Munkát találni úgy, hogy valaki nem beszéli a nyelvet, szinte lehetetlen. Irodavezetők, marketingigazgatók vagy egyéb felsőfokú végzettséggel rendelkezők nem akarnak vagy nem is tudnak három műszakot robotolni egy gyárban vagy 10-12 órát pakolni egy raktárban. Ráadásul a menekültek többsége nő, gyerek vagy időskorú” – mondja Nikolenko.

Vannak, akik maguk fizetik a szállásukat és az ellátást, minden megtakarításukat elköltve, és ha elfogy a pénzük, visszatérnek Ukrajnába.  A hazatérők között sok nő van, akik nem bírják tovább, hogy nem lehetnek a férjük közelében. Néha a családok feladják, hazamennek, aztán meggondolják magukat, és újra visszatérnek. A Krivij Rihből származó Karina márciusban érkezett a varsói zsidó menekülttáborba 9 éves lánya Alice, és 2021 végén született kisfia, Uriel társaságában. Májusban azonban hazatért, mert férje Ukrajnában maradt: sebészorvosként kötelességének érezte, hogy részt vegyen a súlyosan megsebesült katonák és civilek ellátásában. Május és december között Karina négy alkalommal tért haza, aztán vissza Lengyelországba, míg végül úgy döntött, hogy Ukrajnában marad. „Túléltük az áramhiányt és a bombázásokat is. Ha a helyzet nagyon nehézzé válik, beülünk az autóba, és újra elindulunk Lengyelországba. De ameddig csak lehet, otthon akarok lenni, a férjem közelében” – mondja.

Ira Ivanova fordítóként dolgozott, Vyshnevéből (Kijev külvárosából) március elején lányával és beagle kutyájával érkezett Varsóba. Akkor döntött a távozás mellett, amikor egy rakéta robbant fel közvetlenül a házuk felett. „Nagyon ijesztő volt, mint az akciófilmekben. Ezt követően szóba sem jöhetett, hogy Kijevben maradjunk. Lengyelországot választottam, mert közel van Ukrajnához, és itt könnyen áthidalhatók a nyelvi akadályok.” Házvezetőnőként és ápolónőként tudott elhelyezkedni.  A lakhatás megoldásában és a munkakeresésben kapott segítséget, de saját döntése alapján nem részesül szociális ellátásban.

Hasonló helyzetben van a kárpátaljai Maria Chugay is.  „Abból élünk a lányommal, hogy dolgozom, és mellette vannak megtakarításaim is. Amióta Lengyelországban vagyunk, magánszemélyektől és alapítványoktól is kaptam alkalmi vagy rövid távú segítséget. A kórház, ahol most dolgozom, segített a szálláskeresésben és abban, hogy az első néhány hónapban fizetni tudjam az albérletet. Támogatták a nyelvtanulásomat is, hogy minél előbb megkaphassam itt az orvosi munkavállalási engedélyt” – meséli. Számára az a legnehezebb, hogy országhatárok választják el a férjétől, és a lánya már 8 hónapja nem láthatta az apját.

Hogyan segít Lengyelország?

Barátom és kollégám, Natalia Petrynska újságíró, Mikhas nevű fiával Gdanskban él. Február 29-én érkezett Lengyelországba, és úgy látja, hogy azóta sok minden változott.

„A  háború kezdetén teljes körű támogatásban részesítették az ukrán menekülteket, aztán a kedvezmények fokozatosan csökkenni kezdtek. Márciusban még voltak olyan központok, ahol ingyen lehetett ruhát és alapvető higiéniai cikkeket kapni. Akkoriban sok lengyel család fogadott be ukránokat. A lengyel állam 300 złoty összegű egyszeri segélyt adott minden érkezőnek. A városi és helyközi közlekedésben ingyenes volt az utazás, a bankok ingyenesen nyújtották szolgáltatásaikat. A vállalkozások is aktívan segítettek: a tulajdonosok kezdeményezésére ingyenesen lehetett orvosi vagy egyéb szolgáltatásokat igénybe venni. A nyár folyamán a helyzet jelentősen megváltozott: az állami támogatás már csak a gyermekeseknek jár, illetve a Görögkatolikus Egyház és a Caritas ad élelmiszercsomagokat. Az állam fokozatosan leépítette az ingyenes szolgáltatásokat. Ősz végétől gyermekenként 500 złotyt kapok az államtól, és minden mást én fizetek” – mondja Petrinska.

Alexander Gaidar 2019 óta él Lengyelországban. Önkéntesként sokat segített az ukrajnai háborús menekülteknek. „Az ukránok 2022. február 24-től szabadon beléphettek Lengyelországba. Mostanában már sok múlik a lengyel határőrség alkalmazottain, de általában véve nincs beutazási korlátozás.” Lengyelországban a háborús menekültek, miután regisztráltak az ellátási hely illetékes önkormányzatánál, és megkapták az UKR jelzéssel ellátott tartózkodási kártyát, jogosultak ingyenes gyógyszerre, gyermekenként havi 500 złoty pénzügyi támogatásra, munkát vállalhatnak vagy végezhetnek vállalkozói tevékenységet, tanulhatnak.  „Ezen kívül a menekültek a Diia.pl honlapon keresztül kérhetnek úgynevezett elektronikus tartózkodási engedélyt. Ez a dokumentum érvényes úti okmánnyal együtt az EU külső határának átlépésére szolgál. Lehetővé teszi továbbá a schengeni övezeten belüli mozgást 90 napig, bármely 180 napos időszakon belül. A háborús menekültek megsegítéséről szóló törvény néhány módosítását jövő év márciusától tárgyalja a parlament, de hogy végül mi marad érvényben, azt az idő dönti majd el.” – mondja Alexander Gaidar.

Októberben Lengyelországba utaztam, és segítettem 87 éves Inna nagynénémnek beköltözni egy otthonba Suwałkiban, ahol lakást és teljes ellátást biztosítanak számára. Tamara Antipcsuk barátom, a Világ Igaza Zinaida Zhilenko lánya egy hasonló otthonban él Zakopaneban. Mindketten az ukrán számlájukra kapják a nyugdíjukat.

Krakkóban láttam menekültsegítő pontokat a vasútállomáson, és Przemyslben is, az állomás közelében:  itt élelmiszert és egyéb szükséges felszerelést osztanak az Ukrajnából vonaton érkező több ezer menekültnek.  Krakkóban a zsidó közösség is aktívan segít:  minden nap 10 és 16 óra között a JCC központ ajtaja nyitva áll az ukránok előtt, várva őket ruhákkal, élelmiszerrel, meleg étellel, gyógyszerekkel és mindennel, amire csak szükség lehet. Egy hétig voltam Krakkóban, és minden nap több száz emberrel találkoztam, akik segítséget kaptak a JCC-től. A varsói pályaudvaron ezzel szemben már csak egy önkéntesek által fenntartott segítő pont van, de a pályaudvaron töltött négy óra alatt alig láttam ott embert.

„Lengyelország népének támogatnia kell Ukrajnát, mert ha Ukrajna kudarcot vall, akkor Lengyelország lesz a következő Oroszország útjában” – mutat rá Johnny Daniels, a From the Depth Alapítvány vezetője.

Haza… de hova?

„A legnehezebb az, hogy bármilyen vendégszerető is, ez akkor sem a te országod – mondja Ira Ivanova. – Haza akarok menni. De fogalmam sincs, mi lesz Ukrajnában a munkahelyekkel, az elektromos hálózattal, a közbiztonsággal.” A helyzet most az ukrán városokban valóban nagyon bizonytalan. Az alapvető infrastruktúrát – erőműveket, hőerőműveket, vízellátó központokat – bombázó oroszok támadásai miatt egész Ukrajna energiaellátása veszélyben van. Még a szomszédos Moldovában is elment az áram több napra az Ukrajna elleni orosz támadások után (Moldova Ukrajnától vásárol elektromos áramot). Csak a városközpontokban és néhány kórházban stabil többé-kevésbé az áramellátás. Az épületek többségében 2-3 órán át van csak egyhuzamban világítás. Gyakran előfordul, hogy éjszaka felkapcsolnak a lámpák, ha éppen akkor jön vissza az áram. A világítással együtt, mivel a legtöbb rendszer elektronikusan vezérelt, a fűtés és a melegvíz-ellátás is esetlegessé vált. Az emberek, ha tudnak, gáztüzelésű kályhákat és hordozható napelemeket vásárolnak.

Ukrajna városait továbbra is bombázzák. Azon a napon, amikor ezeket a sorokat írom, tíz kamikaze drón csapódott be Kijevben.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!