Ha ezt minden éjjel át kell élnem, azt nem bírom ki – ukrán menekültek történetei 2. rész

Fotó: Unsplash/Kevin Buckert

Margarita Ormotsadze Yakovleva

Fordította: Kerényi Kata

A háború első néhány hetében szinte minden barátom elhagyta Kijevet: Izraelbe, Németországba, Lengyelországba, Liechtensteinbe, Csehországba és más országokba menekültek. Az ottani kormányok mellett önkéntesek és teljesen egyszerű, hétköznapi emberek fogadták őket és nyújtottak számukra segítséget. Ismeretlenek nyitották meg a házuk ajtaját, étellel kínálták őket, ruhát vettek nekik. Végtelenül megindító gesztusok.

Oda és vissza

Mindannyian a reménytelenség és az életveszély elől jöttünk el, és a legtöbbünk nagyon szeretne hazatérni, hiszen nemrég még igazán békés és jó életet élhettünk ott, a háború előtti Ukrajnában. Május óta százezrek próbálnak meg visszamenni. Az egyik közeli barátom, Tatjana Matichak újságíró is azt a döntést hozta, hogy Franciaországból hazaköltözik Kijevbe. Álljon itt az ő története!

„Februárban ráébredtem, hogy itt háború lesz. A híreket olvasva világos volt, hogy Kijevet előbb-utóbb bombázni fogják. Összekészítettem egy bőröndöt a meneküléshez, de egészen az utolsó pillanatig azt reméltem, hogy nem kell majd elhagynom a várost.

Aztán a dolgok rosszabbra fordultak, mint ahogy azt valaha is képzeltem. Egy éjjel hatalmas villanásra és dörrenésre ébredtem: az ukrán légvédelem a lakásom közelében kilőtt egy orosz ballisztikus rakétát. Egyértelmű volt, hogy ha ezt mostantól minden éjjel át kell élnem, azt nem bírom ki. És hogy miért nem voltam aznap éjjel egy óvóhelyen? Azon a környéken nem voltak légvédelmi szirénák, és akkor még olyan telefonos applikáció sem létezett, ami figyelmeztet, ha légitámadás várható.

Így a háború legelső napján elhagytam Kijevet. Először taxival az egyik legnagyobb metróállomáshoz mentem (azokban a napokban a taxik csak a belvárosban jártak). Onnan gyalog mentem a barátaimmal megbeszélt találkozóhelyre. Kocsival folytattuk az utat Kaniv (Ukrajna déli része) felé, mert addigra nyugati irányba már hatalmas volt az autóforgalom. Az éjszakát egy elhagyatott házban töltöttük Kaniv közelében. Volt ott egy tűzhely, azt begyújtottuk gallyakkal, hogy ne fagyjunk meg. Folyóvíz és mosdó nem volt. De boldogok voltunk, hogy élünk és biztonságban vagyunk.

Útközben a bombázások mellett leginkább attól tartottunk, hogy elfogy a benzinünk és nem tudjuk folytatni az utat. Alig akadt működő benzinkút. Két napot voltunk így úton, aztán én néhány napot Lvivben töltöttem, mielőtt továbbmentem Lengyelországba. A határt gyalog léptem át. A túloldalon buszok álltak, hogy ideiglenes menedékhelyekre szállítsák az Ukrajnából érkezőket. Regisztráció után felszálltam egy Varsóba tartó buszra. Meleg ételt és higiéniai felszerelést kaptunk. Úgy tűnt, hogy egész Lengyelország összefogott az ukrán menekültek megsegítésére.

Varsóban barátoknál szálltam meg, aztán onnan repülőn folytattam az utat Franciaországba, a rokonaimhoz. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennyi barátom van, akik készek támogatni, bárhova is vetődöm Európában. Franciaországban egy hónap után jutottam ideiglenes tartózkodási engedélyhez – Párizsban valószínűleg ez gyorsabban ment volna, de én egy kisvárosban laktam, ahol a hivatali ügyintézés valamivel lassabban ment.

Franciaországban az ukrán menekültek sokféle segítséget kapnak. Letelepedési támogatást nyújtanak számukra. Eleinte hotelekben és családoknál kaptak szállást a rászorulók, aztán már szociális alapon juthattak lakhatáshoz. Jótékonysági szervezetek tárgyi adományokkal segítenek. Menekültként olyan betegbiztosítás jár, ami fedezi az orvosi ellátás költségeit és a gyógyszerek egy részét is. Szociális segély is van, az összege attól függ, hányan vannak egy családban, milyenek a lakhatási körülményeik, van-e háziállatuk. A munkaügyi központ segít az álláskeresésben. Nem tudom, lehet-e ennél több segítséget nyújtani. Végtelenül hálás vagyok ezért a hatalmas támogatásért.

Áprilisban az orosz csapatok visszavonultak Kijevből. A rakétatámadások is megritkultak. Úgy döntöttem, hogy hazatérek. A visszaút nyugodt volt és biztonságos. Most Kijevben vagyok. Ha esetleg újra el kell mennem innen, már tudom, hogy kik azok az igaz barátok, akiknek a segítségére minden körülmények között számíthatok.”

Fotó: Unsplash/Markus Spiske

Munkakeresés Ausztiában

A legtöbben azok közül, akik otthonukban vagy annak közelében éltek át rakétatámadást, túl kockázatosnak érzik a hazatérést. A korábban gazdasági elemzőként és újságíróként dolgozó Inna Zvyagintseva a háború második napján hagyta el Kijevet édesanyjával, miután egy lelőtt gép roncsai egy otthonukhoz közeli lakóházra zuhantak. Két hetet töltöttünk együtt Vinnicjában és Cserkasziban, aztán én folytattam az utamat tovább az Európai Unióba, de azóta is tartjuk kapcsolatot.

„Két és fél éve diplomáztam Ausztriában. Az egykori csoporttársaim, követve az eseményeket, segítséget ajánlottak számomra Szlovákiában, Montenegróban és Ausztriában is. Ausztriát választottam, mert azt az országot már ismerem valamennyire” – meséli Inna. Most Bécsben él, és éppen a végzettségének megfelelő munkát igyekszik találni.

„Jó lenne, ha az ideérkező ukránok befogadása körüli ügyintézés kicsit egyszerűbben zajlana – teszi még hozzá. – A menekültek az érkezésük első napjától kezdve arra törekszenek, hogy munkát vállaljanak, de az elérhető ajánlatok legtöbbje szakképzettséget nem igénylő fizikai munka vagy IT területen kínált állás. A regisztrációs központban és a segítő szervezeteknél nagyon hiányoznak az ukránul vagy oroszul beszélők, mégsem vesznek fel tolmácsokat, inkább az önkéntesek próbálnak valahogy kézzel-lábbal kommunikálni. Nem kínálnak sehol projektmunkát vagy részmunkaidős állást sem, csak teljes munkaidőset, ahová a munkaerőfelvétel folyamata akár hónapokig is eltarthat. Az ukránoknak kínált, azonnal betölthető állások általában azok, amelyeket a helyi lakosok maguk nem szívesen végeznének el”. Inna ezzel együtt bízik abban, hogy hamarosan talál a végzettségének megfelelő munkát.

Út Németországba

Egy másik barátom, Maria Alekszejevna Glagoleva, Zsitomirban él. A nagyapja egy keresztény lelkész, Alexander Glagolev, Mikhail Bulgakov gyóntatója volt. Maria családjának kilenc tagja van a Világ Igazai között, például a szülei, Tatjana és Alekszij, illetve a testvérei, Nikolaj és Magdalena. Zsitomir felett naponta húznak el az orosz bombázók. Maria unokatestvére, Zinaida Palyan, fivérével Kijevből Németországba menekült, miután nem messze a lakásuktól csapódott be egy orosz rakéta. Nem bírták tovább a félelmet és a feszültséget.

„Teljesen elveszítettem az idő- és realitásérzékemet – meséli Zinaida. – Március elsején döntöttük el, hogy megyünk. A lányom javaslatára a helyi zsidó közösség (a Mezihihrska utcai zsinagóga) által indított busszal utaztunk. A nyolc napon át tartó út legnehezebb része a bizonytalanság volt, hogyan jutunk majd Moldován keresztül, országhatárokon át Németországba.

Az első komolyabb segítséget Kisinyovban kaptuk. A határon már teával és kávéval vártak minket, aztán a kisinyovi rabbi biztosított nekünk szállást. Három és fél napot töltöttünk ott. Minden este meleg ételt hoztak a kóser szabályok szerint elkészítve. Aztán Romániába utaztunk tovább, ahol egy kis szállodában a hegyek között ingyen kávéval és forró levessel vártak.

Németországba érkezve Wiesbadenben töltöttünk egy napot, kaptunk enni, megcsinálták a COVID-19-tesztet, és egy éjszakára egy tüneményes német család fogadott be. Végül az utazás nyolcadik napján Hannoverbe értünk, ahol a lányom már várt ránk.”

Hannoverben Zinaidát, ahogy a többi ide érkező menekültet, regisztráció után a Messében, azaz vásárközpontban helyezték el. Mindannyiuk számára napi három étkezést, orvosi ellátást, jogi és adminisztrációs segítséget biztosítottak, de ami talán mindezeknél fontosabb: mindvégig barátsággal, megértéssel és türelemmel fordultak feléjük – mindenki felé, aki csak Ukrajnából érkezett, származástól és társadalmi helyzettől függetlenül.

„Igyekeztek szórakoztató elfoglaltságokat is nyújtani a felnőtteknek és a gyerekeknek is – meséli Zinaida – kirándulásokat szerveztek, moziba, állatkertbe vittek.  Az Ukrán Ortodox Egyház hívei megtarthatták a húsvétot. A hannoveri lakosok humanitárius segélypontot szerveztek, ahol különféle adományokat gyűjtöttek: babakocsikat, kiságyakat, játékokat, a termelőktől pedig krumplit és almát. Az egyik női ruhákat gyártó cég szeretettel feliratú konténereket hozott, tele a legújabb termékeikkel.

Most együtt lakunk a bátyámmal egy szállodai szobában a belvárosban. Naponta egyszer meleg ételt kapunk, szociális munkások segítenek mindenben, amire csak szükségünk van. Havonta kapunk készpénzes segélyt. Emellett ingyenes Wi-fit, utazási kedvezményt, orvosi ellátást is biztosítanak, illetve kedvezményesen látogathatunk kulturális rendezvényeket. A Pénzügyminisztérium jóváhagyta, hogy térítésmentesen vehessünk részt egy hat hónapos német nyelvtanfolyamon. Igyekszünk innen támogatni az otthon maradt rokonainkat és barátainkat. És hiszünk abban, hogy Ukrajna győzni fog, és akkor hazatérhetünk.”

Fotó: Unsplash/Anastasiia Krutota

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!