L. Ritók Nóra: Végigkísérni

Képek: az Igazgyöngy Alapítvány archívumából

L. Ritók Nóra

Egy gyerek fejlesztése, támogatása az intézményrendszerben többnyire szakaszos. A pedagógusok is így állnak mögé: van, aki az általános iskola alsó tagozatában, aztán mások a felsőben, utána ez lezárul, és ha szerencsés az illető, akkor középiskolában is kap támogató tanárt. Ha pedig még ezen is továbbjut, és továbbtanul, akkor már egyedül van: a felsőoktatásban már más viszonylatokban kell feltalálnia magát. A kapcsolódás csak szakmai jellegű, másban támogatást egyedül kell keresnie. És így van ez akkor is, ha a munkaerőpiacra kilép; akár végzettséggel, akár anélkül.

A kiemelt figyelmet ma az iskolarendszerben többnyire azok kapják meg, akik tehetségükkel tűnnek ki. Eredményesek a tanulmányi versenyeken, megbízhatóan teljesítenek, partneri szülői háttérrel. Ők azok, akikre érdemes figyelni, sikert hoznak az iskoláknak és a pedagógusoknak is. Náluk láthatóan megtérül a befektetett munka.

A társadalmi leszakadásban érintettekkel a mentorálás más jellegű. Itt nem elég a tudásátadás folyamatára koncentrálni, foglalkozni kell mindennel: motivációval, egyéni problémákkal, családi helyzettel, jövedelmi viszonyokkal, kortárs kapcsolatokkal, online térrel, jövőképpel, és így tovább. Ez a munka akkor sikeres, ha korán tudjuk indítani; és addig kell benne maradnunk, amíg biztosan nem látszik, hogy a mentorált már képes önmaga megszervezni az életét, kialakítani az ahhoz szükséges kapcsolatrendszert, stabilan bírni az élet kihívásait.

Az, hogy mikor engedhetjük el valakinek a kezét, változó. Függ az egyéntől, a problémáitól, a családi közegtől, a képességektől. És sok esetben a szerencsétől is. Vannak kudarcos és sikeres történeteink is. Azok talán a legszebbek, amelyekben végül a támogatottunk kapcsolódik az alapítványi munkához, amit mi végzünk – már munkatársként.

A lánnyal általános iskolás korában kerültünk kapcsolatba, tanítványunk volt. Azt tudtuk, hogy a nagymama egyedül neveli őt és a testvérét is. Az idős asszony volt a családfenntartó, aki kora ellenére is dolgozott, és megfeszített munkával teremtette elő a gyerekeknek a fejlődésükhöz szükséges, biztonságos hátteret. A lány tehetsége korán megmutatkozott a képzőművészetben, így ilyen jellegű középiskolát választott, amit sikerrel el is végzett. Közben, amint tudott, ő is munkába állt, és nyaranta dolgozott, hogy legyen pénz a következő tanévre, kollégiumra, mindenre. A nagymama mellett megtanult beosztással élni, megtapasztalta, hogy semmi sincs ingyen.

Amikor leérettségizett, nagyot álmodott: felsőoktatást, szakirányút. De ezt a nagymama már nem tudta fedezni, még akkor sem, ha nyugdíjasként is munkát vállalt. Ekkor fordult hozzánk segítségért. Amíg a lány hozzánk járt, addig a fejlesztése során a tehetséggondozásra fókuszáltunk; ettől a pillanattól kezdve azonban becsatornázódott mellé a mentorálás is. Bekerült az ösztöndíjprogramunkba, és a sikeres felvételi után az egyetem alatt végig támogattuk, amiben tudtuk. Digitális eszközzel, útiköltséggel, művészeti kellékekkel, és a nyári diákmunkába is bevettük, a társadalmi vállalkozásban.

Mindig megállta a helyét. Most, hogy végez, felajánlottuk neki, hogy dolgozhat is az Igazgyöngyben. Ő is ebben reménykedett, így örömmel vette a lehetőséget. A jövő hónapban kezd nálunk, a társadalmi vállalkozásunk kézműves részében. Stabilan tudunk építeni rá, hiszen nyaranta már dolgozott itt; a szaktudása pedig segíti majd a munkánkat.

Ez egy sikersztori, itt már minimális kockázata van annak, hogy bármi borulhat. Sokszor elemzem ilyenkor, miért működik ez valakinél, és miért nem sikerül másnál. Mit adtunk mi hozzá, és mit adott a családi helyzet, vagy a kortárs közeg? Világosan látszik, hogy az önfenntartási képesség kulcskérdés. A siker jelentős részét meghatározza, hogy ez a lány milyen családi mintát kapott: látta a küzdést, a munkát, a pénzbeosztást, a tervezést. Ha viszont mi nem segítünk, a továbbtanulás valószínűleg nem ment volna. Mi, a nagymamával közösen, a háttér biztosításához kellettünk.

Most még egy lépést teszünk; a munkavállalói szintre lépünk. Már adott alapot hozzá a diákmunka, és ad a nagymama tudása is. Szinte biztos vagyok abban, hogy ebből a lányból felelős munkavállaló lesz, aki képes majd jó példával hatni a többiekre is. Olyan munkatárs, aki ezután velünk építi majd az Igazgyöngy esélyteremtő modelljét. Azzal a tapasztalattal és tudással, ami csak neki lehet meg.