Bokor Gabriella
Mozart a szabadszájúság nagymestere volt, ezt a fennmaradt leveleinél jobban semmi sem bizonyítja. Ennek kapcsán és néhány furcsa szokása miatt több zenetörténész is valamiféle pszichés betegségre gyanakodott, de bizonyítani semmit sem lehetett, és az elméletek egyre-másra megdőltek.
Káromkodik, idétlenül vihog, infantilis, és ha épp nem komponál, akkor a feleségével, a szintén folyton vihogó Stanzival kergetőzik és bújócskázik – legalábbis így láttatja Mozartot Milos Forman az Amadeus című filmben. Ezt a fajta gátlástalan és különös viselkedését az orvostörténészek és muzikológusok mindenképpen meg akarták magyarázni, éppúgy, mint korai halálát, mellyel kapcsolatban máig száztizennégy különböző feltételezés született. Ami az infantilis viselkedést és a sűrű káromkodásokat illeti, említettek már mindenfélét a mániás depressziótól elkezdve a Tourette-szindrómáig. Ez utóbbi azóta le is került a napirendről, mert Mozartnál nem volt szó kontrollálatlanságról: a leveleiből az derül ki, hogy tudott disztingválni, szabados, szókimondó stílusát kizárólag családtagjainak és közeli, bizalmas barátainak tartogatta. Feleségének például így írt:
…Csütörtökön, 28-án Drezdába megyek, és ott fogok éjszakázni. Június 1-én Prágában fogok aludni, és 4-én az én drága asszonykámnál. Szépséges, aranyos kis fészkedet rakd rendbe, takarosan, mert az én kis fiacskám igazán megérdemli, elég jól viselte magát, és nem kíván semmi egyebet, mint hogy a te szépséges (…….) birtokba vehesse. Képzeld, a gazfickó, miközben így írok, egyszer csak az asztalra lopakodik, és kérdően mutogat, én azonban nem vagyok rest, durván megfricskázom – hanem a legényke csak (….) most még jobban gerjedezik a haszontalan, és szinte nem is lehet már féken tartani.
(Részlet Mozart Constanzéhoz írt leveléből, Drezda, 1789. május 23-án, Wolfgang Amadé Mozart levelei, Gondolat Kiadó 2016, Gedeon Tibor fordításainak felhasználásával)
Mozart fennmaradt leveleit elsőként az özvegy, Constanze második férje, Georg Nikolaus von Nissen rendszerezte, és közben gyakran törölt egy-egy nevet vagy durvának ítélt kifejezést. A hiányzó részeket később egy bonyolult fotografikus eljárással részben sikerült rekonstruálni – a fenti levélben például a két zárójeles szó kivételével az eredeti szöveget olvashatjuk.
A korra és a Mozartékhoz hasonló státusú polgárokra egyébként nem volt jellemző ez a szabados beszéd. A Mozart család viszont ilyen szempontból is a ritka kivételek közé tartozott, ők egyszerűen szerettek káromkodni szóban és írásban egyaránt. Mozart mama, aki a visszaemlékezések szerint talpraesett, öntudatos és szellemes nő volt, szintén elég szabadosan levelezett a fiával, sőt a szigorú Leopold papa sem fogta magát vissza, és mindenféle, bélsárral kapcsolatos tréfálkozást is megengedett magának a családtagokhoz írt leveleiben. Volt például egy elköszönés, ami a szülők, és Amadeus leveleiben is gyakran megjelenik: úgy búcsúztak el egymástól, hogy „Gute Nacht, gute Nacht, scheiß ins Bett daß kracht” (Jó éjszakát, jó éjszakát, szarj az ágyba, hogy ropogjon). Így zárja például férjének írt levelét a tiszteletreméltó Frau Mozart 1777-ben Párizsból, ahová fiát kísérte el. Ez a mondat köszön később vissza Mozart Bona nox című kánonjában is, amelynek zenéjét és szövegét is ő maga írta, és ami a zenetörténet leggyakrabban cenzúrázott darabjai közé tartozik. Úgyhogy tényleg nem valószínű, hogy a gyakori káromkodások Tourette-szindrómára, vagy bármilyen más betegségre utalnának – itt inkább egy különös családi szokásról lehet szó.
A szabados szóhasználat a tágabb családban is dívott, Mozart így ír például kedvenc unokahúgának, Maria Anna Theklának:
…..Mármost van szerencsém megtudakolni, hogyan szolgál a mibenléte. Megvannak-e még likai a testén? Vagy netán ótvaros? Kicsit kedvel-e még? Gyakran ír-e krétával? Gondol-e még néha-néha rám? Időközben nem támadt-e kedve felakasztani magát? Vajon nem volt-e dühös énrám, szegény bolondra, vajon szeretettel nem kötünk-e békét, vagy szavamra, szellentek egy bűzkévét! Lám csak, nevet – victoria! -, seggünk legyen a békeszerző! Tudtam jól, nem fog tudni nekem tovább ellenállni. Igen-igen, biztos vagyok a dolgomban, még ha szart lelek is ma nadrágomban, pedig két hét múlva ott leszek már Párizsomban.
(Részlet Mozart unokahúgához, Maria Anna Thekla Mozarthoz írt leveléből, Mannheim, 1778. február 8., Wolfgang Amadé Mozart levelei, Gondolat Kiadó 2016, Gedeon Tibor fordításainak felhasználásával)
Mozartot a 20. század közepéig félistennek, vagy legalábbis übermenschnek tartották, vaskos dalszövegeit megszelídítették, arról pedig, hogy szabadszájú volt, időnként otromba tréfákat is megengedett magának, és igenis voltak emberi gyarlóságai, nem illett sem beszélni, sem írni. A jég Wolfgang Hildesheimer 1977-ben megjelent Mozart monográfiájával tört meg, Peter Shaffer továbbszőtte a képet az Amadeus-ban, Forman 1984-ben készült filmje pedig végképp szakított az addigi általános Mozart-felfogással. Ezen persze sokan felháborodtak, mondván: a film tiszteletlen, a komponista érinthetetlen, és minden családi problémáról és anyagi nehézségről az a csapodár, könnyelmű, és egoista feleség tehet. Való igaz, Constanze szórta a pénzt, de azért ebben a férje is jó partner volt: Mozart mindenből szerette a minőséget, legyen az lakás, bútor, hangszer, ráadásul rajongott a divatos ruhákért, és parókákra is nagyon sokat költött. Nagy lábon élt, vendéglőbe járt, kártyázott, kuglizott, billiárdozott – otthon is volt billiárdasztala –, és aki csak kért, annak kölcsönadott, persze ezek töredékét sem kapta vissza. Így történhetett, hogy habár korának egyik legjobban fizetett muzsikusa volt, évi ötezer aranyat keresett a műveivel, a koncertekkel, és a tanítással, a család mégis folyamatosan anyagi gondokkal küzdött.
A káromkodás és a pénzszórás mellett azért voltak itt jellembéli hibák is. A 2010-es évek kultúrtörténészei már az ellenszenves karaktervonásokat is összegyűjtötték: Mozart pletykás volt, szívesen intrikált, kíméletlenül kritizált és gúnyolt ki másokat, és gyakran hazudott. Halálos beteg apjának megígérte, hogy meglátogatja, aztán mégsem ment el, anyjáról úgy ír egy levelében, hogy az buta, rosszindulatú, és túl sokat fecseg, egyik zongoratanítványát, Josepha Auernhammert pedig ronda, visszataszító, dagadt parasztkurvaként írja le egy barátjának. Néha pedig kifejezetten gonosz tudott lenni: 1783-ban egy salzburgi kürtös barátja, Joseph Leitgeb sokadik kérésére írt egy rondót, volt azonban egy feltétele: a komponálás ideje alatt az ötvenéves Leitgebnek egy kemény fadeszkán kellett térdelnie. Első hallásra ez talán viccesnek hangzik, de korántsem az, mert a tortúra két óra hosszat tartott, és mindig, amikor Leitgeb fel akart állni, Mozart megfenyegette, hogy széttépi az éppen írt kottalapot.
Ezek az epizódok azonban a szórakoztató és színes kis érdekességek szintjén maradnak. Egy egészen más tartományban van Mozart művészete, ami érinthetetlen. A zenéje nem vonatkoztatható a személyiségére, minden földi valóságtól távol áll, csak zene önmagában; és ebben áll a hatalma.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!