Amikor repül a tanár a Kölcseyből

A Kölcsey Gimnázium tanári kara 1963-ban - valószínűleg az utolsó tanári fotó, amin Kövendi Dénes is szerepel (kép: kolcsey-bp.hu)

Tardos János

Most olvasom, hogy négy vagy öt középiskolai tanárt kirúgtak a patinás Kölcsey Gimnáziumból, mert nem is tudom, demonstráltak vagy valamilyen más módon rossz fát tettek a tűzre.

Mondhatjuk, hogy a történelem ismétlődik. Valószínűleg már nagyon öreg lehetek, mert nekem mindennel kapcsolatban a saját háborús emlékeim tolulnak fel, amikor még láttam Lenint, vagy legalábbis a Lenin Intézetet.

Most vagy nagyon messziről kezdem, vagy senki egy kukkot nem fog érteni az egészből. Maradjunk hát az arany középútnál: jó messziről kezdem, és így sem valószínű, hogy túlságosan érthető leszek. Azért csak vágjunk bele!

A nagybátyám, anyám édesbátyja, dr. Kövendi Dénes volt, talán harmadik a sorban, és a doktorok között is minimum a második. Valamikor a háború vége felé végzett az Eötvös Kollégiumban. Latin-történelem szakos volt. Azok sem voltak könnyű idők. Itt voltak az oroszok, az ő ifjúkori bálványát, Karácsony Sándort Debrecenbe száműzték, ahová átmenetileg a nagybátyám is követte őt.

Akkor valami országos közművelődési egyesület egyik titkára lett, persze nem a kommunista színezetűnek, úgyhogy 1949-ben be is szántották őket. Dini bácsinak, aki akkor már házasember volt megszületett és születendő unokatestvérekkel, új állás után kellett néznie. Hanem latin-történelem szakos középiskolai tanárt nem kerestek éppen sehol, hát hogyne, mint tudjuk, a latinok büdös imperialisták, a történelemről pedig mindenki jobbnak látta kussolni.

Annál nagyobb igény mutatkozott orosztanárok iránt, hiszen hirtelen, minden szóra érdemes előzmény nélkül egyik napról a másikra kötelezően elkezdték a gimnáziumokban az orosz nyelvet tanítani. (Ennek ellenkezőjét láttuk aztán a rendszerváltás után, 1990-ben, amikor a feleslegessé vált orosztanárokat kellett hirtelen angolosokká átképezni.)

Beiratkozott tehát Dini bácsi a Lenin Intézetbe, ahol gyorstalpalón orosztanárrá válhatott, ráadásul állami ösztöndíjjal, vagyis még neki fizettek azért, hogy tanult. Valahogy sikerült is elsajátítania gyorsan a nyelvet, nyilván segített a latin is, de valójában fogalmam sincs, mert én sem oroszul, sem latinul nem beszélek, sőt latin levelezőpartnereim sem voltak soha.

Tényleg megtanult oroszul (kép: a szerző archívumából)

Arról, hogy Dini bácsi gyorsan megtanulhatott oroszul, nemrég különös bizonyságot szereztem. Itt a neten valahogy a szemem elé került egy korabeli Sztálin-olvasókönyv kolofonja vagy mije, ide is másolom: J. V. Sztalin: Beszédek, ford. Lovas György, Kövendi Dénes, Tankönyvkiadó, Bp., 1950 (Kétnyelvű nevelői segédkönyvek).

Dénes tehát kiegészítette diplomagyűjteményét egy orosztanári képesítéssel is, tanítani azonban egyelőre nem ment el, mert a minisztériumban éppen orosz szakfordítói csoportot szerveztek, amelybe őt is beválogatták. Nyilván sürgős lehetett Makarenko műveit átültetni a rózsás hazai viszonyok közé.

Kövendi Dénes 1941-ben (a szerző archívumából)

Akárhogy is történt, 1956 mindenkinek az életét fenekestől felforgatta, és ez alól nem volt kivétel a minisztérium sem. Dini bácsi ugyan szerényen a háttérbe húzódva vészelte át a forradalom lázas napjait, de a magas hivatalból pártonkívüliként és egy börtönben ülő ellenforradalmár sógoraként – ez volt az apám – mindenképpen távoznia kellett. Az is csoda, hogy egyáltalán megpályázhatott egy állást az egyik patinás budapesti gimnáziumban, a Kölcseyben. De hát tudjuk, még mindig nagy hiány volt szakképzett orosztanárokból.

A Kölcseyben tanított latint, történelmet és oroszt, és többek között a nemrég elhunyt népszerű színész, Székhelyi József osztályfőnöke is volt. Dini bácsi 1923-ban született, 2011-ben, 88 éves korában halt meg, és Székhelyi (nekem Jocó) megjelent a temetésén, utána pedig nagy szeretettel emlékezett meg egykori tanáráról. Ebből az alkalomból fel is elevenítette nagybátyám tanári karból való kirúgásának körülményeit. Nem mondom, hogy mindezt én is innen tudom, maradjunk annyiban, hogy ezt a történetet így vagy úgy, különféle hangszerelésekben már ezerszer hallottam, de a szigorú tényekről valójában ma sincsenek egészen pontos értesüléseim.

Azért egy dolgot itt és most a személyes ismeretség okán mindenképp megemlítenék: bárki bármi rosszat mond vagy terjeszt vagy terjesztett valaha a nagybátyámról, annyi bizonyos, hogy mély érzésű humanista, emberbarát, diákjai érdekét általában a sajátja elé helyező ember volt.

Dénes és anyám (a szerző archívumából)

Mint azt Vámos Miklós életművéből és a saját élettapasztalatomból is tudom, a mi generációnknak a szülei nem mindig mondták el, hogy részben vagy egészben zsidó származásúak vagyunk, erre különféle kalandok útján többnyire már érettebb fejjel magunknak kellett rájönnünk. Így volt ez persze a Kölcsey Gimnáziumban is, ahol 1963 szeptemberében (vagy más elbeszélések szerint a nyári táborozás során) az egyik diák indulatosan lezsidózta a másikat, és ebből aránylag nagy botrány kerekedett. Dini bácsi szegény el akarta volna titkolni a tantestület és a felsőbb szervek elől az ügyet, mert féltette a megtévedt diákot, hogy valami túl szigorú ítélettel sújtják majd, mondjuk nem engedik továbbtanulni. Pedig okos, tehetséges gyerek volt, egy híres orvosdinasztia reménydús csemetéje. Még annyi csavar is van a dologban, hogy szegény maga is zsidó, akár tudott róla, akár nem.

A gyerekek felfogták a dolog súlyát és kockázatát, és megfogadták egymásnak, valamint az osztályfőnöknek, hogy a felsőbbség előtt hallgatnak a botrányos ügyről, megelégszenek annyival, hogy egymás között tisztázták és helyére tették ezt a dolgot.

Hanem valamelyik izgága, árulkodós diák mégsem állta meg, hogy el ne kottyintsa magát a felsőbb szervek előtt (besúgónak is mondják az ilyent), és akkor a nagybátyámat, Dinit kirúgták az ország összes középiskolájából, illetve megtiltották, hogy a jövőben diákok kerülhessenek a keze alá.

Így aztán könyvtáros lett, például 1968-ban épp az Arany János Gimnáziumban, ahová akkor leendő elsősként én is (sikeresen) felvételiztem, ha jól emlékszem, magyarból és matekból.

Később nagyon beletanult ebbe is, és ugyanott dolgozott, ahol korábban az ő apja, az én nagyapám is, az Országos Széchényi Könyvtárban, onnan is ment nyugdíjba.

Itt a vége, fuss el véle.

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!