Popper-történetek: Jósnők és Popperek

Fotó: Unsplash

Popper Gábor

Családunk – noha felvilágosult, modern gondolkodású tagokból állt -, valahogy mindig kapcsolatba keveredett az ezotériával, a misztikummal. Nyilván ez az oka annak, hogy akárcsak Woody Allen, a Hófehérkéből nem a címadó hősnőbe, hanem a gonosz mostohába lettem szerelmes.  Aztán, amikor elolvastam az Óz, a csodák csodája című mesét, szembesültem azzal, hogy nem kizárólag gonosz boszik léteznek, hanem bizony vannak jó, segítő boszorkák. Aztán hosszú időre elszakadtam ettől a kérdéskörtől.

Volt egy időszak, amikor hetente találkoztunk apámmal az ő anyjánál – nagymamámnál – egy vacsorára és utána kis bridzselésre. A beszélgetések alatt tűnt fel, hogy nagyanyám rendszeresen kicsit szemérmesen és félszavakkal mesél apámnak halk hangon valamiről. Nem akartam senkit kellemetlen helyzetbe hozni, úgy tettem mindig, mint aki semmit nem vesz észre, de egyszer már nem bírtam tovább és miután elindultunk haza, még megállítottam apámat és rákérdeztem:

– Mondd, mit suttog a nagyi rendszeresen, amit nekünk nem szabad hallanunk? ( A nekünk: rajtam kívül Ödön bácsi, aki a mostohanagyapám, és a család egy kedves orvos barátja, negyedik kártyapartnerünk. Mert nagymama nem tudott bridzselni.)

– Figyelj, nagyanyád rendszeresen jár egy jósnőhöz, de szégyelli, ezért nem mondja hangosan – jött a meglepő válasz.

Már csak azért is volt megdöbbentő számomra az információ, mert nagyanyám igencsak hű párttag volt, istenítette Kádárt. Valahogy számomra nehezen fért össze a szocializmus feltétlen hite a jósnőhöz járással. Persze ez aztán megváltozott, amikor magam is inkább a materialista szemlélet híve lettem, és közben nekem is volt „bejáratott” jósnőm. De erről kicsit később.

Szóval: kellően meglepődtem, ugyanakkor nagyon izgatott is a dolog. De miután megígértem apámnak, hogy nem tudok az ügyről, nem is kérdezhettem semmit nagyitól.

Aztán apám bevallotta, sőt meg is írta, hogy bizony ő is járt nem is egy jósnőnél. Az első, akinél megfordult, nemcsak jósolt neki, de meg is tanította egy év alatt az alapokra. Cigánykártyából dolgozott. Aztán egy év elteltével azt mondta apámnak:

„Popper úr, ne jöjjön többet, mert magával valami rossz történik, és én nem akarok ennek szemlélője lenni. Mert magának tudnia kell, hogy ezen a világon csak kétfajta ember van.  Majom és tigris. A majmok mindig csapatban élnek, mindig kollektíven mozognak, sosem egyénileg. Mindig izgatottak, mindig történik valami, mindig nyüzsögnek. A tigrisek egyedül élnek, egymástól nagy távolságra, ők a nagyvadak. Maga elég jól szabott tigris volt, amikor hozzám jött és látom, hogy egyre jobban kezd elmajmosodni…. Méghozzá a beszédéből tudom: egy tigrisnek bolyongásai vannak, felismerései. A majmok csak sztoriznak. És maga már egy ideje csak sztorizik, aranyköpéseket mond. Persze, van, amikor egy tigris beáll majomnak és ő lesz közöttük a király. De, hogy egy tigrisnek jó-e majomkirálynak lenne, azt már magának kell tudnia.”

(A tigris és a majom, Magyar Könyvklub, 2002.)

Lehet, hogy a jóslások nem igazán befolyásolták apám életét, de ez a felismerés igencsak szíven ütötte. Nagy belső önvizsgálatot tartott, levonva a konzekvenciákat. Akkor hát ő is? A lélek tudora?  Persze egy idő után megértettem, hogy apám – nagyon helyesen – az is-is elvet követi. Soha nem szeretett kinyilatkoztatni valamit, mindig meghagyta a választás, a kétkedés lehetőségét. Tanítványai ezért is nevezték el a Kétkedés Gurujának, amit ő nagyon büszkén viselt.

Én amúgy is nyitott voltam mindenféle szellemi áramlatokra, így ösztönösen elkezdtem érdeklődni az ezotéria, a boszorkányok, jósok iránt. Aztán – 25 év körül lehettem – rákérdeztem erre az egész témára. Apám a világ legtermészetesebb hangján mesélt arról, hogy bizony léteznek energiák, amikkel lehet bánni. Nincsenek jók és rosszak – ezt nagyon sokan gyakran rosszul tudják. Csak energiák vannak, és ezeket lehet jó vagy rossz dolgokra használni. Ahhoz, hogy ezek az energiák eljussanak hozzád, meg kell tanulni bizonyos technikákat; és azért az sem árt, ha hisz bennük az ember. Belemerültünk a  csakrák, meridiánok, a csi világába.

Elkezdtem utánaolvasni, megismertem a természetgyógyászatot is, kitanultam a masszőrséget, megismerkedtem a gyógynövényekkel: kinyílt egy új világ előttem. Ma már sajnálom, hogy nem merültem el benne egészen, maradtam a szélén. De nekem ez nagy hibám: viszonylag kevés dolgot csináltam végig az életemben, bele-belekapdostam dolgokba, egy ideig foglalkoztam velük, aztán másfelé indultam. Így több mindenhez értek egy kicsit, de sok dolgot csak felületesen ismertem meg.

Amikor apám látta, hogy egyre inkább érdeklődöm a téma iránt, adott egy telefonszámot:

– Gabi, ez ma az ország egyik legjobb jósnője. Zárt láncon terjed az elérhetősége, ismeretségi alapon, utcáról nem is lehet bejutni hozzá. Ha gondolod és érdekel, hívd fel, hivatkozz rám, és menj el hozzá! De vigyázz: nem biztos, hogy csak jó dolgokat fogsz hallani! Aki jóshoz megy, annak tisztában kell lennie belső erejével: mit képes befogadni és feldolgozni a jövőjével kapcsolatban!

Eltettem a telefonszámot és napokig, talán hetekig is rágódtam, hogy elmenjek-e vagy sem. Bevallom: volt bennem félsz, nem is kevés.

Itt érdemes egy pillanatra megállni és egy kicsit a jóstörténettel foglalkoznunk. Magyarországon az 1920-1930-as években jósnők, boszorkányok, okkultisák sokasága dolgozott. Budapesten a leghíresebb jósnő Silbiger Boriska volt. Közel húszezer kuncsaftja volt, kiváló intuitív érzékkel, érzékenységgel és logikával rendelkezett. Manapság újra reneszánszát élik a jósok, jósnők. Számos hírességünk jár rendszeresen jóshoz, sőt, van olyan színésznőnk, aki maga is jósnővé képezte ki magát.

Fotó: Unsplash/Susanna Marsiglia

Pár hét tépelődés után úgy döntöttem, hogy elmegyek a jósnőhöz. Tárcsáztam a számot, egy kellemes női hang szólt bele, a hang alapján úgy ítéltem meg, hogy bizony már igencsak benne van a korban. Mint később kiderült, igazam volt. Megbeszéltünk egy időpontot, a II. kerület egyik kis utcájában lakott. Egy belső zárt udvarról lehetett hozzá bejutni. Megvallom, izgatottan csengettem be. Egy picike, hófehér hajú, körülbelül 70 éves (mint később kiderült, pontosan 72) hölgy nyitott ajtót, nefelejcskék szemekkel nézett rám. Leültetett egy asztalhoz úgy, hogy a két lábam ne érjen egymáshoz és megkért, hogy nyújtsam oda a kezem. Először a tenyeremet vizsgálta meg, lassan, komótosan. Aztán elkérte a születési adataimat, felütött egy igen vastag könyvet és megnézett benne valamit. Majd beszélni kezdett… és én majdnem elájultam. Nagyjából pontosan mindent elmondott a múltamból; úgy, hogy életemben először találkoztunk. Utána cigánykártyát vett elő, és megkérdezte, mi érdekel a jövőmből. Amit kértem, arra külön-külön vetett kártyát és elmondta, mit lát. Nem részletezem: nagyjából 90 százalékban bejött minden, amit előrevetített. Így hát állandó kuncsaftja lettem. Persze ez nem azt jelenti, hogy hetente jártam hozzá; ennek értelme sem lett volna. De kéthavonta felkerestem, és minden olyan alkalom előtt, amikor valamilyen fontos döntést kellett hoznom. Évekig jártam hozzá, soha nem csalódtam a jóslataiban. Sajnos pár évvel megismerkedésünk után elhunyt, én pedig utána nem kerestem mást. Egyszer-kétszer próbálkoztam ugyan, de soha nem találtam olyan szakembert, amilyen Joli néni volt. Kicsit úgy éreztem, hogy az utóbbi években már csak a pénz számít, és annyi „jós” lett, hogy megdőlt a hitem szakértelmükben.

2011-ben a jósorsom úgy hozta, hogy megismerkedhettem egy boszorkánnyal. Ő masszőrt keresett, szimpatikus voltam neki. Amikor megtudtam, hogy a polgári foglalkozásán kívül mi a szakterülete – energiákkal való gyógyítás és egyéb boszorkányságok –, üzletet ajánlottam: én masszírozom, rendben tartom a hátát, ő meg cserébe tanít engem az ő tudományára. Az üzlet megköttetett. Tíz évvel volt idősebb nálam, egészen hihetetlen kisugárzása volt. Rengeteg dologra tanított az évek során. Fájdalmak elmulasztására, a csakrák megtisztítására, testem energiákkal való feltöltésére. Egyszer elvitt hipnózisban a múltba, láttam, ki voltam. Aztán kérésemre megmutatta a véget is, láttam, miként fogom itthagyni ezt a világot. Ez nagyon sokat segített az öregedés, a halál elfogadásában, kíváncsivá tett, vajon az igazat láttam-e? Érzelmileg is segített: rendezni a családi érzéseket, kapcsolatomat az akkor már elhunyt apámmal, anyámmal, feldolgozni a „várt, de nem kívánt gyerek”-státuszt. Pontosan megmondta, mikor mi a bajom, és minden betegségem gyorsan elmúlt a segítségével. Távolról is tudott hatni az emberre, olyan energiákat volt képes küldeni – persze ehhez kellett a befogadó is –, amitől az egész lényem bizseregni kezdett. Már ő is az égi barátaimmal van együtt, de ha néha hozzá fordulok, ma is érzem az energiákat, amik felőle jönnek. Hiányzik, sokat szerettem volna még tanulni tőle, de a halhatatlanok másképp döntöttek.

Mostanában, ha ritkábban is, de az energiákkal még mindig dolgozom. Apróbb fájásokra ma sem szedek gyógyszert: kicsit elmélyülök és elmulasztom.

Egy ideje eltávolodtam a jósoktól. Nincs különösebb oka. Vagy mégis? Nem biztos, hogy így, az öregedés kezdetén olyan nagyon szeretném tudni a jövőt. Hadd maradjon valami meglepetés nekem is!

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!