Utazások a fotelban ülve

Fotó_ Unsplash/Greg Rosenke

Hűséges olvasóinknak, akik nap mint nap a viszont.hu-ra kattintanak, így a hét végére már biztosan nincs kilométerhiányuk, hiszen a cikkeinken keresztül bebarangoltattunk velük jó néhány országot az elmúlt napokban.

Jártak már például Vilniusban? Nem? Akkor éppen ideje! Dávid Gyula cikkéből kiderül, hogy a sok egyéb látványosság mellett itt található annak a férfinak a nyughelye is, akiről a bekecs nevű ruhadarab kapta a nevét. És nem az volt az egyetlen tette, amivel bevonult a történelembe.

Békés 1579. november 7-én Grodnóban halt meg. Kívánsága szerint Vilniusban, a Vilnele folyó jobb partján lévő három domb egyikén temették el (oda, ahol Báthory másik hadvezére, a połocki csatában korábban hősi halált halt Pannóniai Vadas Mihály volt eltemetve), mivel egyik temetőben sem engedték az elhantolását, mert életében istentagadó kijelentést tett: „a mennyország nem érdekel, a pokoltól meg nem félek”. Hasonló állítást véstek sírkövére is, ezért is volt Bekeš a szovjet-litván korszakban az „ateizmus elődjeként” híres. A szerettei ekkor egy gyönyörű dombot választottak nyughelyéül, és az örök lázadó harcost ebbe a beszenteletlen földbe temették.

A teljes cikk a képre kattintva olvasható!

A napokban volt az állatok világnapja: ez alkalomból Szászi Júlia vitt el minket Ausztriába, ahol a segítségével megnézhettük, hogy ott hogyan élnek a kutyák és gazdáik. Ugyan nem laknak távol, de osztrák szomszédaink mégis messze előre szaladtak hozzánk képest az állattartási kultúrát illetően.

Bécsben, sőt, egész Ausztriában szinte minden étteremben, nyilvános helyen egy-egy asztal alatt, a gazdi lábánál ott szunyókál négylábú társa. Nem kell kiírni, hogy bejöhet, viszont a legritkább esetben látni olyan táblát, hogy kutyát behozni tilos. (Inkább csak egyes szállodákban van ilyen megszorítás, a másként gondolkodó vendégek védelmében.) Ezek a vendéglőkbe bevitt kutyák jól neveltek: nincs ugrálás, kérincsélés, rohangálás – persze legtöbbjük megszokta a helyzetet, tudja, mi a dolga.

A teljes cikkért kattints a képre!

Ha pedig a sok utazásban megfáradt olvasónk szusszanna egyet, kivehet egy szállodai szobát – mit szólna például egy otthonos kis börtönszállóhoz? Bokor Gabriella kettőt is említ cikkében: egyet Németországban, egyet pedig Svédországban.

„Nincs más a rideg cellában, mint az álmaim” – írta 1942-ben a 20-as cella című versében egy fiatal nő, Libertas Schulze-Boysen, aki a náci rezsim ellenségeként, azaz politikai fogolyként ült a berlini Charlottenburg női börtönben. És aki ezekben az álmokban sosem gondolta volna, hogy nyolcvan évvel később furcsa lelkivilágú turisták sok pénzt fizetnek majd azért, hogy a cellájában aludjanak, és a börtönből kialakított hotel csodás étkezőjében reggelizzenek.

A teljes cikk a képre kattintva olvasható!

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!