Aki csak 40 percig volt miniszterelnök

Ado Birk, a rekorder (kép: Wikimedia)

Dávid Gyula

Saláta Sára vagy Liz Truss bírja tovább? A kérdés ugyebár eldőlt, és a lemondott kormányfő az eddig legrövidebb ideig hivatalban lévő kabinetvezetőként írta be nevét a brit történelemkönyvekbe. Pedig a negyvenöt napos miniszterelnökségnél létezett kevesebb poszton töltött idő a történelemben. Még mi, magyarok is két kormányfőt tudunk felmutatni, akik ennél rövidebben érezhették magukat kényelmetlenül hivatalukban.

A legrövidebb időtartam 17 óra volt: ezt a csúcsot gróf Hadik János tartja, aki 1918. október 30. és október 31. között volt miniszterelnök. IV. Károly király kérte fel kormányalakításra, de az őszirózsás forradalom ebben megakadályozta, ezért éjszaka lemondott. Október 31-én reggel József főherceg (a király beleegyezésével) Károlyi Mihályt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét nevezte ki a helyére. Hadiknak ideje sem volt kormányt alakítani. Kis idő elteltével, 1919 augusztus elsején aztán Peidl Gyulát nevezték ki miniszterelnöknek a Magyarországi Tanácsköztársaság utolsó napjaiban. Hat nap múlva a Friedrich István vezette jobboldali fegyveres puccs megbuktatta a kormányt. (Ha már Tanácsköztársaság – Garbai Sándor dicsőséges 133 napja a Forradalmi Kormányzótanács élén mindezekhez képest az örökkévalóságnak tűnhet.)

Európa egészét tekintve sem Liz Truss a negatív rekorder. A rendes koalíciós kormányok idején előfordult, és mai napig is gyakori, hogy a kormányzó pártok megbuktatják a miniszterelnököt és a parlamenti matematika szabályai szerint, új választások kiírása nélkül másik politikust, pártvezetőt emelnek magasba, esetleg más, eddig a koalíción kívüli pártokat bevonva a kormányzati munkába. Az átalakuló Kelet-Közép-Európában pedig az átmenet éveiben volt gyakori a rövid hivatali idő.

A Bolgár Szocialista Köztársaság utolsó miniszterelnöke Andrej Lukanov volt, aki az 1990. november 15-én tartott, a rendszerváltás utáni első szabad választások után felajánlotta, hogy koalíciós kormányt alakít az ellenzékkel. Ezt azonban elutasították, mondván, hogy az egykori magas rangú kommunista politikus is felelős a korábbi elnyomó rendszer bűneiért. Országszerte tüntetésekkel és általános sztrájkkal kényszerítették lemondásra, amit 22 nap után, 1990. december 7-én meg is tett.

Albertas Šimėnas 1991. január 10-én lett Litvánia miniszterelnöke, miután az előző kormány a gazdasági válság miatt lemondott. Azonban három nappal később eltűnt, miután a szovjet hadsereg bevonult a fővárosba, Vilniusba, és megostromolta a város kulcsfontosságú épületeit. A litván lakossággal szembeni összecsapások 14 civil halálát követelték és száznál is többen megsebesültek. Mivel a miniszterelnök nem adott életjelt magáról, Gediminas Vagnorius rendkívüli ülést tartott, és átvette a hatalmat.

Andrej Lukanov miniszterelnökként (kép: Wikimedia)

Svédország első női miniszterelnöke, Magdalena Andersson első alkalommal mindössze hét és fél órát töltött hivatalában, mivel az általa benyújtott költségvetési törvény vitája közben az egyik párt megvonta tőle a bizalmat, és ezért lemondott.

De ez mind semmi ahhoz képest, hogy Ado Birk észt politikus mindössze negyven percig volt hatalmon száz évvel ezelőtt.

1920 nyarán az észt állam vezetése súlyos válságba süppedt. „Olyan mértékben került itt hatalomra a politikai cselszövés és alkudozás, hogy nehéz remélni, hogy hamarosan boldog megoldást találunk a válságra” – jellemezte a történteket a Päewaleht című napilap. Július elején a szociáldemokraták kiléptek Jaan Tõnisson kormányából. Amikor az alkotmányozó nemzetgyűlés elnöke, August Rei három héttel később az új kormány megalakítására felkérte Ado Birk néppárti képviselőt, addigra sem az előző pénzügyminiszter, Juhan Kukk, sem a munkáspárti Ado Anderkop nem járt sikerrel.

Még fél év sem telt el a tartui béke megkötése óta, és a nép egyre elégedetlenebbül nézte a belpolitikai küzdelmeket. „A csatatéren sikerült kivívnunk függetlenségünket, de békeidőben nem tudjuk megtartani, mert nem tudjuk kormányozni magunkat.”

Birk, Tõnisson kormányának külügyminisztere nagy lendülettel látott hozzá a kormányalakításhoz. Fellépése alapján újra élt a remény, hogy most vége lehet a kormányválságnak. Az újságok már előre megírták, hogy megalakul az új kabinet, amely július 28-án délután áll az alkotmányozó nemzetgyűlés elé. Birk nagyon jelentős személyiségeket nyert meg kormánya számára a Néppárt és a függetlenek támogatásával. De erőfeszítése teljesen hiábavaló volt.

Amikor a nemzetgyűlésben szavazásra került sor, a Munkáspárt nem akart bizalmat szavazni az új kormánynak, és semleges maradt. A szociáldemokraták szintén tartózkodtak. A független szocialisták ellene szavaztak. Így az alkotmányozó nemzetgyűlés 120 tagjából mindössze 18-an támogatták az új kormányt, 3 ellene volt, a többiek tartózkodtak.

A szavazás után Birk, az új miniszterelnök lépett fel az elnöki emelvényre.

„A köztársaság jelenlegi kormánya megválasztottnak tekintheti magát, mert a 18 több mint három. De a leadott szavazatok számára tekintettel szünetet kérek, hogy a kormány tagjai megvitathassák a kialakult helyzetet.” Így ötperces szünetet hirdettek, ami végül 40 percre nyúlt. Majd a miniszterelnök ismét a pódiumra lépett és bejelentette: „Mindezen körülmények figyelembevételével, a jelenlegi kormány megalakulásának módjával és az erőviszonyok alapján az a döntés született, hogy a köztársasági kormány nem tud együtt dolgozni a parlamenttel.”

Birk azt javasolta, hogy a volt miniszterek ügyvezetőként folytathassák munkájukat. A teremben a Munkáspárt körében nevetéssel fogadták a miniszterelnök nyilatkozatát. Otto Strandman, a független Észtország második miniszterelnöke ezután a Munkáspárt nevében bejelentette: „A jelenlegi kormányt törvényesen választották meg, és el kell látnia feladatait. Ha pedig nem végzi a munkáját, akkor a Legfelsőbb Bíróság vonja felelősségre a kormányt, amiért nem teljesítette kötelezettségeit.”

Ado Birk szerint a kényszermunka törvényét nem lehet a kormányra alkalmazni. „A volt és a jelenlegi miniszterelnök szópárbaja nem oldja meg a dolgot, hanem még inkább elnyújtja” – figyelmeztetett a szocialista Karl Ast, aki azt javasolta, hogy a régi kormány dolgozzon tovább, amíg meg nem alakul az új. Sőt, arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlés még csak nem is fejezte ki bizalmatlanságát Jaan Tõnisson kormánya iránt. „Ez csak a Vana Posti utcában történt, ahol a szociáldemokraták lapjának szerkesztősége található. Egyáltalán nem érdekel minket az intrikáknak ez az ottani fészke.” A vita parttalanul folyt tovább, és eljutottak odáig, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlés feloszlatását javasolták. Amikor este fél tizenegykor véget ért az ülés, a zűrzavarra nem sikerült megoldást találni.

Másnap Ado Birk kormánya lemondott, miután lényegében csak 40 percig volt hivatalban – a megszavazástól Birk nyilatkozatáig, hogy kormánya nem működőképes. Még aznap este az alkotmányozó nemzetgyűlés elnöke új kabinet létrehozására kérte Jaan Tõnissont. Tõnisson elfogadta a megbízást, és egy nappal később megerősítették kormányát. Birk külügyminiszterként folytatta, de a kormány addigi összetétele egyéb posztokon gyakorlatilag nem változott.

„Addig nem fognak javulni a dolgaink, amíg a politikai pártok közötti kapcsolatokban nem fog érvényesülni a kulturált együttműködés, a korrektség és egymás munkájának tisztelete.” – foglalta össze a július 31-én véget ért kormányválságot az észt napilap.

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!