Mörk Leonóra
Hívják bár Santának, Sinterklaasnak, Joulupukkinak vagy Mikulásnak, a decemberben ajándékot osztogató figurát kedves, mosolygós, nagyszakállú idős bácsinak képzeljük el, rénszarvasok vonta szánon és talpig pirosban. Nem volt ez mindig így. Sőt!
Ahogy közeledik december 6., az újságírók (lám, én is) vadul törni kezdik a fejüket, mi újat lehet még kihozni a Mikulás-témából. Ilyenkor szoktak megosztani az olvasókkal mindenféle kultúrtörténeti érdekességeket, például hogy talán nem is a később szentté avatott Miklós, a kisázsiai Myra városának egykori püspöke dobott be titokban egy (vagy három) zacskó aranyat egy szegény család ablakán, hogy megmentse a három nővért a prostitúciótól, hanem az egész sztori valaki mással esett meg. Vagy valaki mással is. Vagy hogy Szent Miklós holland megfelelőjét, Sinterklaast nemcsak az anyaországban ünneplik meg a mai napig, hanem olyan távoli, egykori holland gyarmatokon is, mint Aruba. Vagy hogy a finn Télapó, Joulupukki eredetileg kimondottan gonosz és rosszindulatú lényként kezdte a pályafutását.
Az idei december is szolgált számomra meglepő Santa Claus-információval. Egy kamaszlányoknak szóló, női önbizalomerősítő történeteket megosztó oldalon azt olvastam, hogy a közkedvelt figura szánkóját valójában nem fiú, hanem lány rénszarvasok húzzák. Ezt onnan lehet tudni, hogy aganccsal ábrázolják őket, márpedig a hím rénszarvasok novemberben eldobják az agancsaikat, és nem is növesztenek újat a következő tavaszig. Ezzel szemben a nőstények fejdísze végig megmarad télen, egészen májusig, amikor megszületnek a borjaik. A Mikulás segítői tehát, állapítja meg a poszt, egy csapat erős, ámde alábecsült nő. Ezek szerint Rudolf, a közismerten piros orrú rénszarvas valójában álruhás lány, csak maga sem tud róla, ahogyan nyilvánvalóan a karakterét kitaláló alkotók sem.
Itt most számtalan kérdés felmerülhetne, de maradjunk annál, egyáltalán hogyan és mikor tett szert szánkóra és rénszarvasra a Mikulás. Az amerikai popkultúra által népszerűsített Santa figurája folyamatosan formálódott az idők során, attól kezdve, hogy holland telepesek magukkal vitték Észak-Amerikába még a 17. században. Különféle tulajdonságokkal és attribútumokkal gyarapodott, például hogy a levegőben repül vagy bebújik a kéményekbe, míg végül az 1930-as években a skandináv-amerikai művésznek, Haddon Hubbard Sundblomnak a Coca Cola számára tervezett illusztrációival megszületett a vidám, barátságos, nagyszakállú öregapó ma is világszerte ismert alakja. Akinek viszont nem sok köze van finn őséhez.
A finn névben a Joulu eredetileg a téli napforduló ünnepének az elnevezését őrzi, míg a pukki kecskét jelent. A vihar és a termékenység skandináv és germán istene, Thor ugyanis kecskék vontatta szekéren utazott, és a férfiak nagy előszeretettel öltöttek magukra szőrös-szarvas kecskejelmezt a lakomázással és áldozatok bemutatásával járó év végi ünnepségeken. Ilyen karácsonyi kecskékkel mi is találkozhatunk, ha decemberben valamelyik svéd városban sétálunk, vagy alternatív megoldásként körülnézünk az IKEÁ-ban. Finnországban a mitológia kecskéi a nuuttipukki névre hallgató, kecskeruhás figurákban éltek tovább, akik házról házra járva követelték a napfordulói lakomából megmaradt falatokat. A finn Joulupukki ezeknek a gonosz alakoknak és a modern amerikai Santának a keverékeként vált jóindulatú bácsikává valamikor a 19. század folyamán, és ma már ilyen formában keresi fel a családokat. Tengerentúli kollégájával ellentétben nem a kéményen keresztül érkezik, hanem udvariasan bekopogtat az ajtón, érdeklődve, laknak-e ott jól nevelt gyerekek, akiket megajándékozhat. Ő is piros ruhát visel, és rénszarvas vontatta szánon jár, munkaidőn kívül pedig a lappföldi Korvatunturi településen lakik.
Itt tehát már felbukkant a szánkós-rénszarvasos motívum, míg az Egyesült Államokban ezt hagyományosan a híres írónak, Washington Irvingnek tulajdonítják. A New York története című könyvében található egy álmot leíró rész, amelyben Sinterklaasnak, azaz Szent Miklósnak a holland telepesektől örökölt alakja repülő kocsiban ülve zúg el a fák koronája fölött. Egy másik információ szerint viszont az egyelőre Télapó szánkóját még magányosan húzó rénszarvas először egy ismeretlen szerzők alkotta gyerekkönyvben jelent meg 1821-ben New Yorkban. Hogy a jószágok nyolcan vannak, azt viszont Clement Clarke Moore találta ki, és 1823-ban Szent Miklós látogatása (A Visit from St. Nicholas) címmel írt versében meg is nevezte őket. Így lettek ők Comet – Üstökös, Cupid – Íjas, Vixen – Csillag, Dancer – Táncos, Prancer – Pompás, Blitzen – Villám, Dasher – Táltos és Donder – Ágas.
A kilencedik és a legismertebb, a piros orrú Rudolf felbukkanásáig azután még majdnem száz évet kellett várni, egészen 1939-ig. Ebben az évben történt, hogy a chicagói Montgomery Ward áruház megkérte az egyik reklámszövegíróját, a fiatal Robert L. Mayt, hogy találjon ki egy karácsonyi történetet, amit az ünnep alkalmából ajándékba megkaphatnak a vásárlók. A cég évek óta vásárolt már karácsonyi kifestőket, de végül arra jutott, olcsóbb lesz az egészet saját forrásból megoldani. May sokat törte a fejét, miről is szóljon a sztori, bár a rénszarvasfigurára, a kislánya kedvenc állatára, hamar rátalált. Végül egy este az irodája ablakában állva végignézte, amint a várost sűrűn beburkolja a Michigan-tó felől felszálló köd, és akkor bevillant neki a kép a szokatlan rénszarvasról, akinek a piros orra lámpaként világít a ködben. Rudolf ezzel, ahogyan a róla szóló dal szövege is mondja, bevonult a történelembe. A füzet első kiadásából 2,4 millió példányt osztottak szét, a May sógora, Johnny Marks által írt dal pedig azóta is elmaradhatatlan kísérője az ünnepi szezonnak.
Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!