Lafayette és Tsa

Évtizedek után fény derült a budapesti dugók okára. A magyar állam végre vette a fáradságot, és a közlekedésszervezésben, urbanisztikában és szociológiában is jártas tudományos kutatócsoportot állított fel a szakma legnagyobb kiválóságait és az utca emberét egyaránt bevonva, akik hosszas, elmélyült elemzés után feltárták, hogy mindennek az oka a Karácsony. A megfejtés annyira egyértelmű, olyan igaz és kielégítő, hogy ehhez nincs mit hozzátenni. Azonban érdekes lehet azon elgondolkodni, hogy miért van az, hogy Barcelonában alig van forgalmi dugó, pedig karácsony itt is van. Társammal és kutyánkkal arra vállalkoztunk, hogy valamennyi közlekedési formátum megismerésén keresztül találjunk magyarázatot erre a jelenségre, és egyúttal megtaláljuk a városon belüli helyváltoztatás ideális módját.

Először azzal próbálkoztunk, amink van: autóval. Hamar kiderült, hogy míg általában a városi autózással az a gond, hogy nem lehet haladni, itt csak haladni lehet, és megállni nem. Tehát mindössze azokban az esetekben van gond az autóhasználattal, amikor valahova el akarunk jutni. Itt ugyanis nemcsak a magas parkolódíjakkal védekeznek az utcaképet ellepő kocsik ellen, hanem egyszerűen a parkolóhelyek felszámolásával. Az utcák töredékén van felszíni parkolás, így aztán a parkolóhely-keresés sokkal kevésbé interaktív tevékenység. Árgus pásztázás helyett csak a várakozás marad a mindenhol egyirányúsított utcák piros lámpáinál, míg végre ráfordulhatunk egy olyan szakaszra, ahol egyáltalán van kijelölt parkolóhely, és csak ekkor konstatálhatjuk, hogy valamennyi foglalt. Ez még a legvirtuózabb balkáni parkolóművészek lelkesedését is hamar letöri. Mikor végre találtunk egy pár száz férőhelyes ingyenes parkolót, ahol lepihenhetett szeretett járművünk, elég volt néhány napot várnunk, hogy minden szándékunk ellenére egy újabb szubkultúra részévé válhassunk: az Akkusflexes Katalizátorgyűjtők Nemzetközi Szövetségének áldozataivá. A kipufogórendszerektől és egyéb alkatrészektől megszabadított autók látványa, hangja, sebessége és anyagi vonzata tehát gyanúnk szerint szerves részét képezi a klímaválság elleni aktivizmusnak, és mint olyan, sokakat eltántoríthat az autós közlekedéstől.

Egy másik szempont az említett haladás. Ez inkább matematikai értelemben haladás, semmint érzésre. Ugyanis a barcelonai jelzőlámpák különösen vannak beállítva. Figyelem egy ideje a működésüket, és minél többet figyelem őket, annál inkább azt érzem, hogy ők figyelnek engem. Csakis valami nagyszabású emberkísérlet része lehet az, ahogyan működnek. Az alapszabály: legbiztosabb, ha mindenkinek piros. Abból baj nem lehet. A zöld jelzés, mint a fehér holló. Sok lámpa egyáltalán nem vált zöldre, ezeknél a szabad jelzés is csak villogó sárga, még mielőtt bárki túlságosan elbízná magát. Ha mégis felvillan a fehér holló, nem örülhetünk sokáig, hiszen „zöld hullám” egyáltalán nem létezik. Két-három háztömbnyi gurulással kell beérni. A halálosabb iramban közlekedők megfelelő mennyiségű lóerő aszfaltra szabadításával akár négy tömb mellett is elszáguldhatnak, mielőtt újra pirosra váltana minden lámpa. Mivel ez a tempó alsó tagozatos korom kötélmászási sebességének felel meg, nem sokan választják az autót városi közlekedésre. A lámpákat viszont ennek ellenére sem állítják hozzá az alacsony forgalomhoz. Így hát percekig lehet pirosnál állni úgy, hogy egyetlen autó sem megy el előttünk keresztben. A legérdekesebb, ahogy erre azok az autósok reagálnak, akik mégis nekivágnak Barcelona belvárosának: egykedvű rezignáltsággal tétováznak a volán mögött, a leghaloványabb szikráját sem mutatva egy ügyes sávváltásnak vagy egy sárgán való átcsusszanásnak. Hát ennyi kell ahhoz hogy egy nagyvárosnyi ember letegyen az autózásról? Forgalomlassítás a végletekig és parkolóhelyek eltüntetése? Lehet, de itt nem ez a helyzet.

A valóság az, hogy parádés közlekedési infrastruktúra van elrejtve a városban. Több kétszer 3-5 sávos autópálya megy keresztül Barcelonán, amelynek a városon belüli le- és felhajtói is meg vannak oldva. Ezek az autópályák olykor föld alatti hullámvasútként futnak a város alatt, a felszíni életet alig zavarják. Roppant méretű szerkezetek, őrületes közlekedési víziók valósultak meg. A Plaça De Las Drassanes például olyan közlekedési csomópont, amely öt főutat köt össze egy nem kevesebb mint ötsávos körforgalommal. Ennek közepén további két sáv érkezik az egész alatt elfutó rejtett autópályáról. Spirál alakban feljön, és beköt a körforgalom belsejébe. A parkolás sem lehetetlen, mert rengeteg a mélygarázs és a parkolóház, de ez van olyan drága, hogy az ember kitaláljon jobbat.

Nem is a Barcelonát átszövő tizenegy metróvonal érdemel szót, hanem az eszeveszett kerékpáros infrastruktúra. Míg Budapesten már egy sárgával az autósáv közepére festett bicikli piktogramnak is örülünk, itt kétsávos kerékpáros körforgalmakat, kanyarodó sávokat találunk. A jelzőlámpák beállítása persze a biciklistákat és a gyalogosokat is sújtja, de ők természetesen nem veszik figyelembe a dolgot. A kerékpár egyik hátulütője ugyanaz, ami a katalizátoroké. Könnyen lába kél, ha az utcán hagyja az ember. A másik pedig, hogy nehéz rajta kutyát szállítani. Nehéz, de nem lehetetlen. Az utca néha elvesz, néha pedig ad. Barcelonában mindennap van lomtalanítás, kiváló dolgokat lehet találni minden sarkon. Így lett az ócska kis biciklis utánfutóból rövidesen királyi hintó a kiskutyánknak, az utca embereinek legnagyobb szórakozására, egyszersmind megoldva közlekedésünket e nyüzsgő városban.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!