Popper-történetek: Popper Péter kalandja Bettyvel

Popper Péter (Popper Gábor családi archívum)

Popper Gábor

Már négy napja volt Delhiben, lassan megszokta a semmihez sem hasonlítható fűszeres illatot, ami oly jellemző Indiára.

A halhatatlanok megsegítették, így váratlanul eljutott álmai országába. Egy társadalomkutató csoport tagja lett, felméréseket végeznek, aminek a vége, legalábbis a tervek szerint, egy átfogó tanulmány lesz.

Amúgy is örült, hogy jöhet, már nagyon ideje volt kiszakadni az otthoni mindennapokból. Kicsit leült a kapcsolata Eszterrel, titkon mindketten örültek annak, hogy egy kis távolságot tarthatnak. Az évek alatt összecsiszolódtak, jól kijöttek egymással, de valahogy elkezdett szétcsúszni az egész. A közöttük kialakult csendek már nem a jóleső, összetartozást jelentő hallgatások voltak, hanem átváltoztak sunyi, kellemetlen, kényszer-csendekké. Szerveztek programokat, de valahogy erőltetettnek, nyögvenyelősnek érezték ezeket a közösen eltöltött időket. Az ágyban is egyre ritkábban voltak együtt. Egyikük sem hibáztatta a másikat, nem volt ok rá. Remélték, hogy Péter indiai útja, a távolság segít mindkettőjüknek a tisztánlátásban, és megoldja a „hogyan tovább”-ot.

Munkájában is egyre kevesebb örömöt talált az utóbbi időben. Unni kezdte a klinikai mókuskereket, a problémás gyerekektől kezdve a problémás kollégákon át a problémás főnökökig. Itt, Delhiben kezdte magát jól érezni. A meleggel sosem volt baja, jól bírta, a párás levegő sem zavarta. Most döbbent rá, mennyire különbözik az itteni konyha az otthon indiainak mondott éttermekétől. Imádta a fűszereket, s itt bőven volt belőlük az ételekben. Nem hiányolta a mindennapi húsfogyasztást, élvezte a sokféle zöldséget, gyümölcsöt, rizst. Itt divat a kézzel evés, a zöldségek, kenyérlepények szószokba való mártogatása.          

Nem zavarta az utcán csatangoló majmok serege sem, hamar megtanulta, hogy mindig legyen a zsebében valami csemege számukra, mert ha nem kaptak semmit, akár agresszívvé is váltak. Tudta, ha kereplőt tekerve jön valaki vele szemben, kerülje el, mert leprás, így jelzi, hogy ne alakuljon ki testi kontaktus közöttük. A betegségektől amúgy sem félt, minden kötelező oltást megkapott, és úgy gondolta, valamennyi esélyt kell hagyni a halhatatlanoknak is, akik majd eldöntik, mi legyen vele. Legalább az őrangyalának is lesz egy kis tennivalója, az utóbbi időben semmiféle rizikós helyzete nem akadt, félt, hogy az őrangyal nagyon ellustul és figyelmetlenné válik.

A kollégákkal is jól kijött, mindenki a saját területén dolgozott, aztán esténként összesítették benyomásaikat. Egy darabig együtt volt a többiekkel, de hamar megunta az önfényező beszélgetéseket, így hát visszavonult szobájába, amiben szerencséjére egyedül volt. Sokat olvasott, írt, de főleg elmélkedett, belső utazásokra indult el, elsősorban önmagát akarta a helyére tenni.

Egy hét múlva eljött az idő, amikor továbbindultak. Első állomásuk egy kis városka volt, a nevét Péter képtelen volt megjegyezni, pedig igen jó nyelvérzékkel és névmemóriával rendelkezett.

Késő délután érkeztek meg, egy szép szállodában voltak elhelyezve, a helyi körülmények között modernnek számított, a szobákhoz tartozó fürdőszobákkal. Mint mindenki, Péter is a szobájába sietett, lezuhanyozott, fehérneműt és inget váltott, majd lement a megbeszélésre, melyen a következő napok feladatait akarták pontosítani, leosztani személyekre. Elég hamar végeztek, majd mindenki azt csinált, amit akart.

Péter felfedező sétára indult a városban. Noha már esteledett, még nagyon meleg volt, úgysem tudott volna aludni. Csavargott egy darabig az utcákon, meg-megállt egy-egy kirakat előtt, de semmi olyat nem látott, ami felkeltette volna az érdeklődését. Végül betért egy kávézószerű üzletbe, és kért egy forró masala teát. Ha csak tehette, ezt itta, nagyon szerette különleges aromáját. Már megtanulta, hogy a nagy melegben nem hideget, hanem meleg, forró italt kell inni, hogy a hőérzete megfelelő legyen. Megmosolyogta a szomszéd asztalnál ülő – kiejtésükből úgy sejtette – amerikaiakat, akik egyre-másra itták a jéghideg kólát, és egyfolytában csak izzadtak a melegtől.

 Este 9 óra körül ért vissza a szállodába, úgy gondolta, eszik valami könnyű, zöldséges vacsorát, és felmegy a szobájába olvasni, írni. Mióta kiérkezett Indiába, naponta naplót vezetett, nem titkolva, hogy szeretne egy könyvet írni majd belőle. A kis étteremben megvacsorázott, vörös lencsét, currys csirkét rendelt, és hozzá kedvenc helyi üdítőjét, mangó lassit. Ebből a joghurtos, mangóalapú üdítőből bármennyit meg tudott inni. Végül elszívott még egy cigarettát, ivott egy nagyon gyengére sikerült kávét, és indult a kulcsáért a recepciós pulthoz. A pult mögött egy 50 év körüli, ezüstös hajú úriember állt, szolgálatkészen adta a kért kulcsot, majd megkérdezte, természetesen angolul:

– Uram, hány órára kéri a Bettyt?

Péter meglepődött. Számos helyen megfordult már, de ennyire nyíltan még sosem kínáltak fel neki nőt. Nem mintha prűd lett volna, de most nem kívánt semmilyen bizonytalan kalandba bocsátkozni. Így hát udvariasan, de határozottan közölte a recepciós úrral, hogy köszöni a lehetőséget, de nem élne most vele. A portás felvonta a szemöldökét és biztosította Pétert, hogy ez a szobához jár, nem kell külön fizetni érte. Péter újból megköszönte, és már indult volna fel a szobájába, amikor a portás újra rákérdezett. Péter kicsit ingerült lett az erőszakosságtól, látta, hogy így nem fog szabadulni. Vállat vont és mondta:

Ok, please send Betty by eight in the morning. – Azaz, akkor reggel 8-ra kérte Bettyt.

Úgy gondolta, addig történik valami, vagy majd megbeszéli a hölggyel, hogy beszélgessenek egy jót, és ennyi. Kicsit morcosan ment fel a szobájába, újra lezuhanyozott, beírta a naplóba a napi eseményeket, érzéseit, benyomásait, majd egy Thomas Mann-kötettel ágyba bújt. Inkább vele, mint Bettyvel – morogta még magában, majd pár oldal elolvasása után eloltotta a villanyt.

Reggel diszkrét kopogásra ébredt. Először hirtelen nem is tudta, hol van, aztán eszébe villant az este, és bosszúsan szólt: Come in! Nem igazán érdekelte, hogy néz ki, minél hamarabb túl akart lenni az egészen, és menni, reggelizni. Az ajtó kinyílt, és Péter legnagyobb megdöbbenésére egy kifogástalan egyenruhába öltözött inasféle lépett a szobába, kezében tálca, rajta teáskanna, csésze, cukor, citrom, menta, szépen elrendezve.

Fotó: Sarah. P. Raj/Unsplash

– Your bed tea, Sir – mosolygott Péterre a férfi, óvatosan letéve a tálcát az asztalra.

Péter elképedve nézett rá, aztán hangosan röhögni kezdett. Szegény fiú nem tudta mire vélni a fehér úr különleges viselkedését. Péter, még mindig röhögve, némi aprót nyomott a meglepett felszolgáló kezébe, aki nagy hajlongások közepette, de nem csökkent csodálkozással kiment.

Péter levetette magát a fotelbe, és alig tudta abbahagyni a nevetést.

Így jár az – gondolta –, aki azt hiszi, hogy mindent ért angolul.

Mert a derék szállodai portás a reggeli tea időpontja iránt érdeklődött az este, amit errefelé bed tea-nek hívnak.

Na gyere, Betty! – mondta Péter kuncogva a teáskannának.

Jól indult a nap. 

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!