Karácsony utáni szép emlékek

Újságíró akcióban

Tardos János

Az újságíró élete tele van izgalommal.

Így jártam én is 1994 szeptemberében Ruandában, a sok százezer halottal járó etnikai vérengzések után egy vagy két héttel. Az első utasszállító repülőgép, a Sabena egyik MD-11-400-asának fedélzetén, mindössze 200 másik különtudósítóval együtt egy vasárnap hajnalban leszálltunk Kigali sokat szenvedett, majdnem teljesen szétlőtt repülőterén, és hosszan el kellett magyaráznom a rosszindulatú és korrupt vámtisztviselőknek, hogy nem fognak jattot kapni. Nincs nálam semmi tiltott csempészáru, különben is a Magyar Hírlap gazdasági igazgatója mindössze 500 dollárnyi zsebpénzzel engedett el erre az útra, és még így is húzta egy kissé a száját. Ruanda egyébként gyönyörű, jáde-ékszerdobozhoz hasonlatos ország, de erről bővebben majd máskor, most egy másik végtelenül izgalmas kalandomról szeretnék beszámolni.

2013-at írtunk, olvasóink egy része talán még emlékszik is ezekre a csodálatos időkre, mert elég kemény telünk volt, és Karlsbadban, illetve idegen kifejezéssel élve Karlovy Varyban csak hosszas keresgélés után találtunk kényelmes, gyönyörű kilátással rendelkező, ám mégis megfizethető árú szállást; végül egy szimpatikus taxisofőr segítségével tápláltuk be a dzsípieszbe egy – mint később kiderült, orosz oligarchák kezében lévő – gyógyszálló címét. Valahol van egy fotó, amit másnap reggel az ablakból készítettem, ha jut rá időm, majd előkeresem.

Ennyit Karlsbadról.

Másnap reggel felkerekedtünk, és dinamikusan vezetve korabeli, V6-os motorral szerelt Rover 45-ös márkájú gépkocsimat (automata váltós, csak úgy mondom), hamarosan már Berlin utcáit róttuk, romkocsmákban töltöttük az időt, és ellátogattunk egy, a Karl Marx Allén (ma: Berlin, Alexanderplatz) lévő japán szállodába is, ahol a lift köré épített akváriumban élő halak úszkáltak, és az asztalokra ki volt téve a Berliner Morgenpost aznap reggeli száma, amelyet ügyesen elcsentem, és egy elsőoldalas hírből kiolvastam, hogy előző este Angela Merkel vendégeként a német fővárosba érkezett Mihail Boriszovics Hodorkovszkij egykori miniszter és olajmágnás, aki 2003-tól tíz évet a Gulágon töltött, mert Putyinnal támadt valami anyagi jellegű nézeteltérése.

Egy szemfüles újságíró ilyenkor nem sokáig nézi tovább bambán a lift körül úszkáló színes, trópusi halakat, hanem felhörpinti koktélját, és elgondolkodik azon, hogy most rögtön milyen tömegközlekedési eszközzel érhetne el leghamarább az Unter den Linden Brandenburgi Kapu felőli végében álló híres Adlon szállóba, ahol érzése szerint ez a bizonyos Hodorkovszkij megszállt, és különben is, a hotel halljából nyíló szivarszobában ilyen gyönyörű vajszínű, hatalmas szivarhamutartók várják őrizetlenül a szemfülesebb kelet-európai turisták látogatását.

Azt hiszem, buszra szálltunk vagy villamosra, mert úgy emlékszem, taxira sajnáltunk volna feleslegesen pénzt kidobni, de így is igen hamar az Adlon halljában találtuk magunkat, olyannyira, hogy alig volt időnk rendelni egy-egy gintonikot, sőt még a kabátunkat sem vettük le – amikor megláttuk magunk előtt a száműzetéséből és a sarkvidéki jéghideg tajgáról frissen szabadult szabadságharcost, aki szerényen ült ott egy másik boxban, és valami olcsóbb, viseltes öltözékben lévő idősebb ukrán emigránsokkal beszélgetett, akiknek egyike, aki a valahai brezsnyevi elnyomatás és pangás idején őszülhetett meg, nos ő nézett ki leginkább tolmácsnőnek.

Mi tapintatosan és türelmesen megvártuk, amíg nyilván konspiratív jellegű megbeszélésükben rövidebb szünet állt be, és akkor megkértem a barátnőmet, akinek jó előre, gondosan beállítottam még a fókusztávolságot is az elektromos fényképezőgépemen, hogy szívecském, most odamegyek ehhez a Hodorkovszkijhoz, ne lepődj meg, úgy fog tenni, mintha elsőre nem ismerne fel, de én majd átölelem a vállát, biztatóan ránézek, és ha emlékeznék a gimnáziumi oroszórákon tanultakra, szólnék is hozzá néhány keresetlen, de biztató szót. Nos, akkor kattints vagy hármat, majd kiválasztjuk, hogy melyik képen nézek ki a legelőnyösebben.

A legelőnyösebb kép

Így is történt. Szerencsémre nem voltak ott a testőrei, sem pedig a német kémelhárítás kirendelt szakszolgálati káderei, és valóban, olyan biztatóan és bizalomgerjesztően néztem rá, annyira átéltem a pillanat nagyszerűségét, hogy csak az első pillanatban hitte azt, hogy meg akarom merényelni, és aztán tévedését átlátva annyira megkönnyebbült, hogy visszamosolygott rám, és adott volna interjút is, ha lett volna közös nyelvünk. Készpénzt nem is kértem tőle, mert tudtam, hogy a 300 millió dollárnyi megtakarítását Svájcban tartja, és azért csak később fog majd elmenni. Igazából egy kicsit én is zavarban voltam, és pont otthon hagytam aznap a névjegyeimet is, úgyhogy végül csak vagy két közös fotónk lett, mert a harmadik bemozdult, azt sajnos ki kellett törölni a gépből.

Amikor a nagy izgalmak után kicsit lehiggadtunk, a barátnőm meg én, a biztonság kedvéért kirendeltünk még egy második kör gintonikot, és én elmentem a szivarszobába is, részben dohányozni, részben pedig felmérni a terepet.

Az egyik gyönyörű hamutartót gyermekkori barátom, akkori berlini házigazdánk nappalijában hagytam, különben is karácsony volt, és nekem így is megmaradt szép emléknek a másik, de sajnos azóta azt is elajándékozhattam, mert most nem találom sehol. Ennyit szerettem volna most, karácsony szent estéje és kétnapos ünnepe után a szélesebb, az újságírók hétköznapi, izgalmas tevékenysége után érdeklődő ifjú és korosabb olvasóközönség tudtára hozni. A mi szakmánk sem különlegesebb, mint másoké, de persze nem árt szemfülesnek lenni. És egyszer Milan Kunderával is leveleztem, vagyis váltottunk néhány képeslapot, amikor ő Reykjavíkban, én meg Párizsban töltöttem az időt.

Képeslap Kunderától

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!