L. Ritók Nóra
Az már nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az iskola többek között azért sem tudja betölteni esélykiegyenlítő funkcióját, mert nem tud egyenlő feltételeket adni az élmények megélésében. Sok szomorú esetbe nyúltunk már bele, sokszor az iskola felháborodását is megélve, hiszen „nem ez a szokás”. Mikor a mikulásünnepségre csak az mehetett, aki be tudta fizetni a mikuláscsomag árát, az anyák napi ünnepségre csak az, aki előtte odaadta a virág árát, vagy a tablóról lemaradt az a nyolcadikos, aki nem tudta kifizetni az alapcsomagot.
Így van ez a „fizetős” programokkal, a különféle kulturális eseményekkel, osztálykirándulásokkal, táborozásokkal is. Ha valaki azt gondolja, az Erzsébet-táborok erre vannak kitalálva, elmondom (legalábbis a mi tapasztalatunk az), hogy ez sem éri el a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket, csak töredéküket. Mert ami egy többnapos táborhoz kell, az nincs meg otthon. Váltóruha, tisztasági csomag, fürdőruha, utazótáska, olyan törölköző, amiért a többi nem cikizi ki, papucs, zsebpénz, stb.
És nincs meg a bizalom sem a szülők részéről, hiszen nincs megtapasztalás arról, hogy nem lesz baj. Történetek sokaságát tudnám elmesélni a küzdelmekről, az óránkénti szülői telefonokról, az első napi nem evésről, a működésképtelen mobiltelefonról, vagy a kirándulás alatt végig magával hurcolt kóláról, ami csak azért fontos, hogy érezhesse: neki is van. Vagy arról, mennyivel jobban „képbe jöttünk”, mikor a gyerekek este ugyanabban a ruhában feküdtek le, mint amiben egész nap voltak. Ami nekünk természetes, az nekik teljesen ismeretlen szokás. Vagy, mikor egy pár napos kirándulás utolsó napjának hajnalán a lányok képesek voltak négykor felkelni, hogy még egyszer fürödhessenek a szuper fürdőszobában, kádban, habfürdőben. Sok tanulással alakítottuk ki azt a szabályrendszert, amit a kirándulásokon alkalmazunk, és ami minden elemében az egyenlő hozzáférés üzenetét hordozza.
Szóval ezt a macerát nem sokan vállalják be. És nem néznek mögé annak sem, hogy a „nem akarok menni” mögött ténylegesen milyen okok állnak. Mert ez mind plusz munka, ráadásul könnyen lehet, hogy megoldást sem tud adni a pedagógus.
Pedig minden, ami a gyermekközösségben élmény, az erősíti az összetartozást. Nélkülözhetetlen eleme lenne az inklúziónak, hogy az iskolai élményekben mindenki, szociális helyzettől függetlenül részesülhessen. Minden, amikor ebből anyagi okok miatt kiesik valaki, azt az üzenetet hordozza: „Nem vagy közénk való. A mi örömünkben te nem osztozhatsz.” Ezek az üzenetek pedig egy másik utat építenek, az iskolai lemorzsolódáshoz vezetőt.
Éveken keresztül voltunk részesei egy nemzetközi gyermek-képzőművészeti versenynek Portugáliában. Pályázat útján lehetett odakerülni, általában két, 12 év feletti gyerekkel. Mi mindig úgy választottunk, hogy egy hátrányos helyzetű és egy jobb társadalmi státuszú gyerek utazhasson, és mindkettőjüknek teljesen ingyenes legyen a program.
A sok élmény közül ezek az utazások mindig kimagaslottak. Hiszen a repülő, a külföld, az óceán, a találkozás más országok gyermekeivel, maga a verseny, a kapcsolódó turistaprogramok, a másféle ételek, a pedagógus és a két gyerek családi elemeket is magába foglaló együttléte mind olyan élmény, ami felejthetetlen.
A versenyt mi sosem toltuk túl, mindig fontosabb volt számunkra a gyerekek élménye. Hogy minden a lehető legjobban hasson rájuk. A plein-air festészet egyébként sincs nálunk fókuszban, de azért derekasan helytálltunk mindig az ebben nagyon erős orosz, vagy kínai iskolák mellett is, akiknél a verseny megélése volt az erősebb; hiszen tehetséggondozó iskolák voltak, ahol a szociális helyzet nem szempont.
A lány, akit egyik alkalommal kiválasztottunk, kitűnt a szorgalmával, kitartásával, egyéni látásmódjával. Csendes, visszahúzódó teremtés volt, reméltük, megerősítő lesz számára az élmény. Nagyon jól emlékszem a rácsodálkozásaira, a repülőút izgalmára, és arra is, mennyire kellett figyelnem a másik gyerekre, aki egy másfajta szocializációból érkezve gyakran gonoszul használta ki ebből fakadó előnyét. Emlékszem, mennyire nem tudott betelni az óceánnal, ahogy állt a víz szélén, feltűrt nadrágszárral, és újra és újra kacagva nézett rám, ahogy felcsaptak a hullámok. Ahogy keresgéltünk a partra sodort kagylók között.
Nekem is nagyszerű érzés volt látni, ahogy felszabadult, ahogy nyitódott a lelke mindenre, látszott rajta, hogy az itt szerzett élmények elraktározódnak benne.
Aztán elballagott, és évekig nem is tudtam róla semmit. Később egyszer csak jelentkezett a Facebookon. Boldog születésnapot kívánt… Csetelni kezdtünk. Leérettségizett, dolgozik a MÁV-nál, férjnél van, két gyönyörű kisgyermek anyukája, most otthon van velük. Aztán egyszer újra írt, hogy nem tudnék-e fotókat küldeni neki arról, mikor Portugáliában voltunk, mert a párja nehezen hiszi el, hogy ő eljutott oda. Nem nagyon volt időm keresgélni, de aztán pár hónapra rá, az archívumunkból véletlen pont az az év került elő, mikor vele voltam kint. Elküldtem a fotókat. Ahogy a repülőn ült, az ablak mellett, ahogy rajzolt az utcán, az ódon házak között, vagy az óceán partján állt…
Válaszként ezt írta vissza: „Nagyon sok mindent tanultam Nórika nénitől és többi tanáromtól is, és soha nem jutottam volna el sehova sem, ha nincs az Igazgyöngy. Az biztos, hogy örökké hálás leszek ezért!”
Azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom. Az élményközpontú tanítás hatékonysága mindenhol bizonyított. Az alkotást is azért tartjuk ennyire fontosnak, mert az érzelmekkel megerősített sikerélményt adja. De kellenek a másfajta élmények is. Az erőt adó, célkitűzést támogató, akaratot edző közös átélések. Ezeket elérhetővé kell tenni, és megtanítani annak megélését is. Minden gyereknek.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a „Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a „Kedvencek”-re, végül legalul a kék „Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!