Fogolyként a saját hazádban- a Manzanar tábor története

A tábor bejárata (fotók: Wikimedia)

Kerényi Kata

Manzanar neve spanyolul annyit tesz: almaültetvény. Ez a kaliforniai térség mégsem a gyümölcseiről vált híressé, hanem arról a táborról, ami itt épült a második világháború idején. Akkor, amikor az Egyesült Államok szögesdrót mögé zárta több ezer, japán származású állampolgárát.  

Az 1941. december 7-i, Pearl Harbor elleni támadást követően az Egyesült Államok kormánya késlekedés nélkül hozzálátott, hogy megoldja a „japán problémát”. Még aznap az esti órákban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nagy tömegben tartóztatott le „ellenséges” származású polgárokat: több mint 5500 férfit, illetve a családjaikat – nőket és gyerekeket is.

1942. február 19-én Franklin D. Roosevelt elnök aláírta a 9066-os számú rendeletet, amely felhatalmazta a hadügyminisztert, hogy katonai parancsnokokat nevezzen ki műveleti területek kijelölésére, és ezekről „bármely, vagy az összes személy” kitelepítésére. A rendelet azt is engedélyezte, hogy az úgynevezett War Relocation Authority (WRA) által később „áthelyezési központoknak” nevezett épületeket építsenek fel a kitelepítettek elhelyezésére. A parancs közel 120.000 japán származású lakos kényszerű áttelepítését eredményezte. Kétharmaduk bennszülött amerikai állampolgár volt; a többieket a szövetségi törvény akadályozta meg abban, hogy állampolgárok lehessenek. A szárazföld belsejében, a partoktól távol, biztonságosan őrizhető táborokban helyezték el őket.

Yuki Okinaga Hayakawa 1942-ben, arra várva, hogy családjával együtt ismeretlen helyre szállítsák

A kormány a nyugati parton élő japán származású polgároknak csak néhány napot adott, hogy eldöntsék, kire bízzák házukat, farmjukat, vállalkozásaikat és egyéb tulajdonaikat. A legtöbb család kénytelen volt áron alul pénzzé tenni mindenét. Néhányan bérbe adták ingatlanaikat a szomszédoknak, bár fogalmuk sem volt, hogy mikor térhetnek vissza. Mások barátokra bíztak mindent. Senki nem tudta, hová mennek és mennyi időre. Minden család azonosító számot kapott, csak azt vihették magukkal, amit kézben elbírtak. Aztán vonatra, buszra, teherautóra ültették őket, és elindultak velük az ismeretlenbe.

A manzanari tábort a teljes, 2500 hektáros terület egy részén, körülbelül 540 hektáron alakították ki. A szögesdrótból készült kerítés mentén egymástól egyenlő távolságra nyolc, gépfegyverekkel felszerelt őrtorony magasodott. A tábor területén 36, sebtében összetákolt barakk állt, belső terüket ponyvákkal tagolták 6×7 méteres területekre. Egy-egy ilyen szobában egy család (maximum 8 fő) élt – a kezdetleges válaszfalaknak köszönhetően összezsúfolva, és a magánélet minden lehetősége nélkül.

A tábor eredeti terveiben számos szolgáltatás szerepelt, amelyek az ott élők kényelmét voltak hivatottak biztosítani: oktatási központ, kórház, árvaház, temető, haszonállat tartására alkalmas létesítmények. A beköltözés azonban olyan kapkodva zajlott, hogy ezek megépítésére nem volt idő a lakók érkezéséig. Néhány létesítmény később elkészült, néhány viszont mindvégig csak terv maradt. A tábor határán álló tornyok mellett a bejáratot is fegyveres őrök figyelték. A tábor őrei és adminisztrációs munkatársai közül sokan a kerítésen belül laktak.

Barakkok

Minden hasonló tábort önellátónak szántak; Manzanar sem volt kivétel ez alól. A lakók vállalkozásokat indíthattak végzettségük szerint: így lett többek között fodrász-  és cipészüzlet, és tábori újság is indult. Akadtak olyanok is, akik csirkét vagy sertést tenyésztettek, és a már meglévő almáskerteket művelték. A Manzanar működése alatt 541 gyermek született a táborban, és 146 személy halt meg. Az itt élők, miután más választásuk nem volt, megpróbáltak új közösséget építeni a kerítéseken belül. Ez persze nem azt jelenti, hogy jól érezték volna magukat: gyötörte őket a honvágy, aggódtak hátrahagyott javaik miatt, és mélyen felháborította őket, hogy a saját hazájuk minden alap nélkül megkérdőjelezte hűségüket és hazaszeretetüket. 1942. december 6-án kisebb felkelés tört ki, amelyet a fegyveres őrök gond nélkül levertek, két táborlakó halt meg az összecsapás során. Ezután már nem volt több hasonló kezdeményezés a foglyok részéről, és a táborban egyfajta egyensúly alakult ki: a létesítmény fokozatosan valóban önfenntartóvá vált. 1943 nyarára a tábori kertekben és gazdaságokban burgonyát, hagymát, uborkát, kínai kelt, görögdinnyét, padlizsánt, paradicsomot, vörös retket és paprikát termesztettek. 1944 elején egy csirkefarm is megkezdte működését, és ugyanabban az évben, április végén a tábor sertéstelepet nyitott. Az itt tenyésztett állatok és a konyhakerti növények biztosították a táborlakók étkeztetését.

Összesen 11.070 japán származású amerikai állampolgár fordult meg Manzanarban a tábor fennállása alatt. Az 1942. szeptemberében elért 10.046 fős csúcsról 1944-re 6000-re apadt a fogvatartottak létszáma. Az utolsó néhány száz internált 1945. novemberében, három hónappal a háború befejezése után távozott. A tábor temetőjében ma emlékmű áll. Igaz, nem sok sírhely maradt ott: az elhunytak családtagjai, ahogy lehetőségük nyílt rá, elszállíttatták és máshol újra eltemették a holttesteket.

Annak ellenére, hogy a japán származású lakosok internálása Pearl Harbor után megbízhatatlanságukra hivatkozva történt, soha senkit nem vádoltak meg hivatalosan közülük kémkedéssel. 1988-ban a Kongresszus törvényt fogadott el, amelyben bocsánatot kért az internáltaktól a „faji előítéletek, háborús hisztéria és a politikai vezetés kudarca” miatt, és az államot jóvátételre szólította fel. A túlélők és a túlélők örökösei között végül összesen 1,6 milliárd dollárt osztottak szét jogorvoslatként.

Emlékmű az egykori temető helyén

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!