Teadélután, cukorlavina – Bostonnak bőven kijutott

A tragédia utáni állapotok (képek: Wikimédia)

Kerényi Kata

A bostoni teadélutánról már biztosan mindenki hallott, hiszen ez az esemény tekinthető az amerikai függetlenségi háború közvetlen előzményének. Csaknem 150 évvel később pedig nem tea, hanem cukorszirup öntötte el a várost, történelmi méretű tragédiát okozva. De ki vagy mi tehetett arról, hogy ez megtörténhetett?

Ragacsos, forró  láva

1919. január 15-én az USA Industrial Alcohol Company bostoni telephelyén lassan közeledett az ebédidő. A munkások éppen egy tehervonatról pakolták le a szállítmányt annak az óriási tartálynak a tövében, amelyben nagyjából 10 millió liter melasz fortyogott. Akkoriban a cukorszirup hatalmas üzletnek számított: ebből készült az ipari alkohol, amelyet aztán sokféle módon hasznosítottak – egyebek mellett a nem sokkal azelőtt véget ért világháború fegyvereihez és mindenek előtt a dinamithoz volt rájuk szükség. A bostoni tárolóegység 2,5 millió gallonnyit tartalmazott az értékes masszából. Azon a januári napon, délután fél egy környékén a tartály alján lévő csavarok hirtelen kirepültek a fémlemezekből, mintha csak kirobbantották volna őket onnan, és a forró melasz a városra zúdult. A közvetlenül ott dolgozó munkásoknak esélyük sem volt a menekülésre: a hirtelen kizúduló cukorszirup több méter magas hullámban csapott fel, elsodorva az embereket és a tehervagonokat is. A telephely összes ablaka betört, a pincék pillanatok alatt megteltek a lávaszerűen ömlő sűrű folyadékkal: aki ott volt, az nem élhette túl.

A hatalmas mennyiségű melasz aztán, folytatva útját, kicsapott az utcára, elsöpörte a tűzoltóság épületét, ledöntötte a magasvasúti sínpályát tartó oszlopokat. Az árhullám lassú hömpölygéssé csitult, míg végül a kiömlött szirup lehűlt és megdermedt. Az egész esemény csak percekig tartott, az okozott kár mégis hatalmas volt. 21 ember és több tucat ló lelte halálát a tűzforró árban, 150-en súlyosan megsebesültek, rengeteg épület semmisült meg vagy vált használhatatlanná. Hetekig tartott, mire a megdermedt melaszt el tudták távolítani az utcákról, és még évekig érezni lehetett az összetéveszthetetlen, édeskés illatot az érintett városrészben.

A katasztrófa után perek sora indult az USA Industrial Alcohol Company ellen. A tényfeltáró nyomozás hat évig tartott, közel 3000 tanú tett összesen 45.000 oldalnyi vallomást, míg végül a bíróság kimondta: a baleset a cég hibájából történt, mert a tartály nem volt alkalmas ekkora mennyiségű melasz tárolására. A követelések nyomán a vállalat csaknem egymillió dollárt (mai értékén ez nagyjából 50 milliárd dollárnak felel meg) fizetett ki kártérítésként.

Ezzel az ügyet tekinthetjük akár lezártnak is… vagy mégsem? Bár a bíróság ítéletet mondott, ebből csupán az derült ki, hogy ki hibázott, az nem, hogy pontosan hogyan és miért történhetett meg a tragédia. Száz évnek kellett eltelnie, mire erre is fény derült.

Az, hogy a tartály szétnyílt, tény. De vajon mitől? A benne tárolt cukorszirup erjedése közben keletkezett gázok feszítették szét? Szándékos szabotázs történt a cég ellen, és valaki meglazította a csavarokat? És egyáltalán: hogyan lehetséges, hogy egy sűrű, ezért normális esetben lassan hömpölygő anyag ekkora hullámban tör előre?

A mai Boston térképe, pirossal jelölve az áradásban érintett terület

A tartály, ami nem tartott

A későbbi vizsgálatok több alapvető problémára világítottak rá a tartály szerkezetével kapcsolatban. 2,5 millió gallon folyadék tárolására tervezték ugyan, de Ronald Mayville építészmérnök 2014-es elemzése szerint a falai túl vékonyak voltak ahhoz, hogy elbírják ennyi melasz súlyát.  Mayville rámutatott arra is, hogy a nagy nyomás hatására a szegecsek mellett repedések keletkeztek. Valószínűleg kapkodva illesztették össze a lemezeket, és nem tesztelték a tartályt, mielőtt üzembe helyezték. 1915 telén készítették, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a háborúnak nem lesz egyhamar vége, így hatalmas kereslet mutatkozott a fegyvergyártáshoz szükséges alapanyagok iránt. A melaszból készülő ipari alkohol a dinamit egyik alkotóeleme, nem csoda hát, hogy óriási mennyiségben volt rá szükség. Minél több kellett a lehető leghamarabb – az üzleti érdekek felülírták a biztonsági előírásokat. Pedig voltak figyelmeztető jelek: a tartály időnként pattogó, nyikorgó hangokat adott, és a kis repedéseken csordogált belőle a melasz. Ezt mindenki tudta, mert a környékbeli gyerekek hamar rájöttek, hogy édes cukorsziruphoz lehet jutni, ha hoznak egy csészét vagy egy kis üveget, és a tartály alá állnak.

További hiba volt, hogy a hatalmas tároló falának acélötvözetébe a gyártás során a szükségesnél kevesebb mangánt kevertek. Ettől romlott a hőtágulása, és rosszabbul reagált a belső forró folyadék és a külső hőmérséklet közti különbségre. A katasztrófa előtt nem sokkal érkezett egy friss adag melasz, ami további terhelést jelentett a fémlemezekre. Ezek a tényezők egyenként talán nem vezettek volna tragédiához, de így összeadódva szinte elkerülhetetlen volt, hogy a tartály idő előtt felmondja a szolgálatot.

A melaszáradat által lerombolt vasúti pálya

Cukorcunami

Ahogy a tartály szétnyílt, a melasz meglepően nagy erővel csapott ki belőle. Ez a folyadék másfélszer olyan sűrű, mint a víz, így az lenne a logikus, ha ennyivel lassabban is terjedne. Csakhogy a fizika törvényei mást diktálnak. A forró melasz ugyanis nem-newtoni folyadék: a viszkozitása nem állandó. Amikor kitört a tartályból, úgy viselkedett, mint egy sárlavina, és az első hullám nagyjából 35 mérföldes sebességgel zúdult a telepre, majd azt elsöpörve a városra.

Szerencsétlen körülmény, hogy aznap szokatlanul enyhe volt az időjárás, így a melasz sokkal lassabban dermedt meg, mint ahogy azt egy hideg téli napon tette volna, messzebbre és nagyobb erővel jutott el, több helyre férkőzött be. De ezzel még nem volt vége: ahogy estefelé hűlni kezdett a levegő, a folyadék lassan egyre viszkózusabb lett – magyarul: ugyan nem terjedt tovább, de eltávolíthatatlanul tapadt oda mindenhez. A még forró hullám által ledöntött épületek alatt sok ember rekedt, akik a lassan rájuk dermedő melaszban küzdöttek az életükért. A mentést nagyban megnehezítette, hogy a ragacsos romok között szinte lehetetlen volt a szabad mozgás: minden sokkal lassabban és körülményesebben zajlott, mintha egy vízzel elöntött területet kellett volna felderíteni és megtisztítani. A vizet ki lehet szivattyúzni, a félig dermedt melaszt nem; a teljesen megkötött szirupot pedig a későbbiekben egyenesen fel kellett törni.

Mi okozta hát a bostoni tragédiát? Mondhatnánk, hogy sok apró szerencsétlen körülmény egybeesése. Ennél azonban súlyosabb a helyzet: a fentiekből világosan látszik, hogy az alapprobléma az emberi kapzsiság és felelőtlenség volt. minél nagyobb hasznot szerezni a lehető legrövidebb idő alatt – ha kell, bármi áron.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!