A művészet szeretete felülír minden érdeket

Arany Gold Zoltán művét kifejezetten a víz és a felületén tükröződő fények ihlették

Gábor Gina – Szabó Zoltán

Ötévenként kiállításokkal, no meg óriási tortával ünnepelnek. A rutinos fotósok tudják: a születésnapi, sütizős tárlatnyitóra célszerű létrával készülni, annak tetejéről könnyebben megörökíthető a népes csapat, amelyről bízvást állíthatjuk: kivételes társaság.

A Székesfehérvári Művészek Társasága harminc éve alakult, és a tagok még mindig együtt vannak, sőt, egyre több köztük a fiatal. Nem mindennapos ez, hiszen alkotókról beszélünk, akik az átlagnál érzékenyebb emberek, ráadásul – fogalmazzunk így – hiúbbak is, ha önmaguk vagy mások értékeléséről van szó. Ám ők összetartanak, még akkor is, ha nem mindenben értenek egyet.

Történetük akkor kezdődött, amikor a rendszerváltás környékén megszűnt a Művészeti Alap. A fehérvári alkotók beléptek a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, ám úgy gondolták, kellene egy helyi szervezet is. A Székesfehérvári Művészek Társasága 1992. január 28-án alakult meg hivatalosan. Egyesületként működik, szabályos alapító okirattal, közgyűléssel, vezetőséggel. Az alapító okiratból is kiderül, a társaság a különböző képző-, ipar-, fotó- és egyéb médiaművészeti ágakban tevékeny alkotók, illetve művészettörténészek önkéntes társulása. Célja a Székesfehérváron és környékén élő, munkájukkal a városhoz kötődő művészek összefogása, a térség művészeti, kulturális életének alakítása. Fontos kitétel, hogy a tagok alapértéknek tekintik a művészi szabadságot, a humanitást és a segítőkészséget, tevékenységük politikamentes, tiszteletben tartják mindenki világnézeti és lelkiismereti (vallási) meggyőződését.

Hivatalosan egy műterembe van bejegyezve a társaság, amit többnyire egy-egy művész használ, a társaság döntése alapján. Igazi otthonuk a Pelikán Galéria, amely az egyesület alakításakor könyvesbolt volt, aztán 1994-95-ben hozzácsatolták a Városi Képtár-Deák Gyűjteményhez, amelynek igazgatója Szűcs Erzsébet művészettörténész volt. Ő „anyaként” pátyolgatta, segítette, a társaságot, amelynek vezetőségi tagja is volt 2018-ig. „Szűcserzsi”, ahogyan a városban emlegetik, azt mondja, sok helyütt alakultak művészkörök. Az viszont, hogy egyetlen társulás összefogja a profi alkotók 99 százalékát –  ahogy Fehérváron –,  igazi ritkaság. Az pedig, hogy harminc év után is él és életképes, egyenesen csoda.

Már az elején nyilvánvaló volt, hogy Ujházi Péter Munkácsy-díjas, Érdemes Művészt választják a csapat élére. A közelmúltig Ujházi volt az elnök: neve, országos elismertsége, habitusa rendkívül sokat jelentett. Eleinte az volt a szándék, hogy csak képzőművészeket, Fehérváron lakó alkotókat fogadjanak be, ám a társaság később kész volt a nyitásra is: jöttek az iparművészek, fotósok. A móri alkotókkal is jó a kapcsolat, akkor ők miért maradnának ki? Ugyanez volt a helyzet a Velencei-tó mellé költözött művészekkel is.

Egy szabadtéri megnyitó a Pelikán Galéria udvarán: Ujházi Péter képzőművész, a Székesfehérvári Művészek Társaságának nemrég leköszönt elnöke, és Szűcs Erzsébet művészettörténész, a társaság motorja (Fotó: Deák Balázs)

A társaság működése abszolút demokratikus: nem számítanak az ideológiai nézetek, a személyes meggyőződések, állítja Szűcs Erzsi. Aki tag szeretne lenni, bead egy pályázatot, a közgyűlés pedig többséggel dönt. Elsődleges felvételi szempont a művészi kvalitás, de az is számít, ki mit tud tenni a közösségért. A tagdíj évi 6 ezer forint, ez idősebb korban a felére csökken. A város önkormányzatától évi 1,2 milliót forintot kapnak (igaz, ez a Covid-időszakban 600 ezerre csökkent), ez nagyjából elég az adminisztrációs, technikai költségekre. A Szent István Király Múzeum költségvetéséből pedig jut pénz egy-egy kiállítás elengedhetetlen kiadásaira.

A társaság évi 8-10 kiállítást rendez, így eddig közel 300 tárlatot mutattak be a Pelikánban. Ebben benne vannak a közös kiállítások is. Ilyen a vásárral összekötött Téli Tárlat, amihez mindig kerámia aukció kapcsolódik. A társaság tagjai ilyenkor összegyűlnek, és a keramikusművészek segítségével egyedi kerámiákat alkotnak. A jellegzetes, egyéni tárgyakat   becsomagolják, a „zsákbacserépre” pedig aukción lehet szert tenni: a  művészetbarátok „ádáz ellenfelekként” küzdve licitálnak, majd jó hangulatú bulin engedik ki a gőzt. Időrendben ezután mindig a tematikus Tavaszi Tárlat következik, azzal csatlakoznak a Kortárs Művészeti Fesztiválhoz, ami igazi unikumnak számított hosszú évekig a hazai kulturális életben, az idén már a 21.-et rendezték. Korábban országos pályázatokat is hirdettek, amelyekre színes művész-zászlókkal jelentkezhettek az alkotók, a díjazott munkákkal aztán díszbe öltöztették a város Fő utcáját. 2016 óta, amikor centralizálták a kulturális intézményeket, a program szegényedett. Szűcs Erzsébet is akkor szállt ki a szervezésből, pedig a kortárs fesztivál is „édes gyermeke” volt. (A rendezvény mára átalakult, az idén a Fő utca fellobogózása is elmaradt.)

Zsákbacserép. A képen Szűcs Angelika és Korompai Péter képzőművészek, az árverés házigazdái. (Fotó: Deák Balázs)

A közös tárlatok mellett persze, a tagok egyéni bemutatkozási lehetőségeket is kapnak. Sőt, ők maguk is „hoznak” tárlatokat. Szegedi Csaba Munkácsy-díjas festőművész, a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) tanára például kollégáit és műveiket hozta el a Pelikánba. De a társaság tagjai kiállították munkáikat Fehérvár testvérvárosaiban, köztük a lengyelországi Opoléban, a romániai Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, a németországi Schwäbisch Gmündben, az olaszországi Centoban. Emellett a fehérvári művészek máshol is bemutatkoznak Magyarországon egy-egy csoportos vagy önálló tárlaton.

Az idei Kortárs Képzőművészeti Fesztiválra csoportos kiállítással készültek, Fény és árnyék címmel (Fotó: Deák Balázs)

Ujházi a közelmúltban lemondott a társaság elnöki tisztségéről.

Elmúltam nyolcvanegy – mondja. Szeretne az alkotómunkára összpontosítani. Ujházi szerint a mintaként emlegetett nagy és híres művésztársaságok általában egy-egy emberhez és/vagy helyhez kötődtek. Szerinte a Székesfehérvári Művészek Társaságának „titka” az, hogy az alapítók, majd a csatlakozók számára is fontos volt a „fehérváriság”. A város egyik fontos hagyományává vált az 1960-as évektől kezdve, hogy nyitottan viszonyult kortárs képzőművészethez: sorra mutatkozhattak be a múzeumában azok az akkor tűrt vagy tiltott alkotók, akiknek Budapesten nem volt erre lehetőségük. Fehérvár igazolta, hogy létezik európai rangú magyar kortárs művészet, és erre a város vezetői is büszkék voltak. A Fehérvári Művészek Társaságát pedig ez kötelezte: olyanokat választott tagjai sorába, akik ezzel a szellemiséggel azonosultak. Ujházi örülne, ha az új elnök vezetése alatt is sikerülne hűnek maradni az alapelvekhez. Ez pedig azért sem lehetetlen, mert  Végvári Beatrix is a társaság alapító tagja, és mesterének tekinti Ujházi Pétert.

Pályakezdőként örültem, hogy végre nem felülről vezérelnek bennünket, önállóan dönthetünk a saját ügyeinkről. A képzőművészeti egyetemen egyetlen tanárom se hagyott bennem igazán mély nyomot.  Talán, mert én (többekkel együtt) Ujházi Péterhez jártam rajzolni a fehérvári Kondor Körbe, a különleges szabadiskolába. A társaság megalakulásának  időszakában tanúja, részese voltam annak is, hogy miként tudunk mi, a fehérvári képzőművészek a magunk eszközeivel kapcsolódni Székesfehérvárhoz, történetéhez –mondja szerepvállalásáról az új elnök.

Végvári büszke arra, hogy az idei kortárs művészeti fesztiválon is kiemelkedő programmal szerepeltek a fehérvári művészek. Fény és árnyék témában közös tárlatot rendeztek a Pelikán Galériában, de műveikkel megjelentek a publikus térben is, a Csónakázó-tó partján.

A covid miatt kissé  elidegenedtünk egymástól, lényegessé váltak az anyagi megfontolások, de tovább kell lépni: azt remélem, a társaság még évtizedekig megmarad. A hagyományos programokhoz ragaszkodunk, és új kapcsolatokat építünk más művészeti társaságokkal.  A jubileumi év rendezvényei még formálódnak, de értékes tárlatokat szeretnénk. Biztos, hogy megszegjük majd a társaság harmincadik születésnapját ünneplő tortát. – mondja az új elnök.

És aztán, ki tudja: talán kezdődhet a következő harminc év. Ezzel az összetartással és elhivatottsággal minden esély megvan rá.

A fehérvári Csónakázó-tónál rendezték az idei fesztivált: a társaság ott, a szabadtéren is bemutatta a Fény és árnyék témára született objektjeit (Fotó: Arany Gold Zoltán)

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!