Foci, politika, cirkusz a népnek

Fotó: Unsplash/Jannik Skorna

Mester Sándor

Most indul a portugál bajnokság – de vajon mit jelent ez egy portugál számára?

Portugáliai életem harmadik-negyedik évében azon kaptam magam, hogy rendszeresen nézem a portugál Futball Bajnokság első osztálya, a „Primeira Liga” meccseit; minimum heti szinten, de van, hogy naponta olvasok róla a sajtóban, ismerem a játékosokat, edzőket név szerint, izgatottan várom, hogy a következő fordulóban hogyan alakul a tabella, melyik csapat esik ki a ligából és melyik jön fel az első osztályba a másodosztályból. A nyelvtanulásban kifejezetten sokat segített a foci: az egyik fő célom az volt, hogy a hadaró, kiabáló, a lelkesedéstől berekedt, izgalomtól fuldokló rádió-kommentátorok közvetítését megértsem.

A portugál futball napi világa úgy szögez oda otthon vagy egy kocsmában a képernyő elé, az autóban a rádióhoz, mint egy folytatásos telenovella. Nem a meccsek, hanem az élettörténetek: az egyéni, személyes drámák, átigazolások, nagy bukások, nagy győzelmek, a sok könny és öröm az, ami nagyon közel hozza ezt a világot. Könnyű elfelejteni, hogy ez egy durva sport, és rövid idő után az emberi oldal kerül előtérbe. Engem nagyon érdekel a portugál néplélek, mert vonzó számomra az itteniek mérsékeltsége, mértékletessége; a befogadó, barátságos, de ugyanakkor visszafogott, zárkózott és puritán stílus, a nyugatiasság felé törekvő, a 70-es években igen nehéz helyzetből induló luzitán nép küzdelme a haladásért, a felemelkedésért.

Gyerekkoromban imádtam nagyapámmal meccseket nézni a tévében: világbajnokságot, Európa-bajnokságot, vagy a nagyobb klubok mérkőzéseit. Aztán később a fontosabb döntőkön kívül nem nagyon néztem focit. Sőt, volt, hogy évekig nem láttam egy meccset sem, egyáltalán nem érdekelt. Erről részben a magyar viszonyok tehettek. Az Aranycsapat és Puskás Öcsi iránti nosztalgiának számomra mindig volt egy kellemetlenül keserű bukéja, és a foci-drukkerséget felnőtt koromra már inkább agressziónak éltem meg. Még a Hrabal és Esterházy iránt érzett szeretet és tisztelet sem segített, pedig ők tényleg nagy „focisták” voltak.

Fotó: Unsplash/M.D. Mahdi

Nagyon érdekel a portugál közélet, ezért a focimeccsek mellett a politikai adásokat is évek óta rendszeresen nézem. A focival kapcsolatos műsorokban szenvedélyesen, sokszor egymást leordítva beszélnek a szakértők. Nem ellenségesek egymással, csak egyszerűen borzasztó lelkesek, nagyon felfokozott hangulatban vannak. De sosem mondanak egymásra nézve bántó dolgokat. Portugáliában a közéleti, politikai műsorokban nem illik, nem stílusos ordítani vagy agresszíven beszélni egymással. Mások a politikai szónoklatok, amikor a tömeghez beszél valaki egy kampányrendezvényen: akkor minden politikus erőteljesen fogalmaz, kiabál, szenvedélyes. De amikor nyilvánosan vitáznak egymással a tévében, akkor ez elképzelhetetlen. Mindig az a megnyerőbb, aki felkészült, határozott és intelligens, nincs szükség agresszióra.

Sosem voltam tüntetős, vonulós, utcán aktív állampolgár, és nem szeretek  mindenáron csoportba tartozni sem. Az egyenruha kifejezetten taszít, harci alakzatba sohasem álltam sokadmagammal. Az „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére”-jellegű menetelés nem az én világom. De úgy alakult, hogy  Portugáliában a focit nézve lett egy kedvenc csapatom: a lisszaboni Sporting. Itt teljesen természetes kérdés, hogy „Que é o teu clube?”, vagyis „Mi a klubod?” És erre a kérdésre semmiképp sem lehet az a válasz, hogy „semelyik”, vagy hogy „nincs”. Mert biztos, hogy van.

Az első Sporting bajnoki meccsen, amire elmentem, igen meglepődtem azon, amit láttam: békés hangulat, semmi balhé és az 50 ezres lisszaboni Sporting CP stadion majdnem teljesen tele volt. Szünetben találós kérdések, animátorokkal szervezett játékok gyerekeknek és felnőtteknek, ahol kisebb ajándékokat lehetett nyerni. Végig, amikor csak lehet, show van, hangosbeszélővel, rockzenével. A meccs közben fesztiválhangulat, mindenki izgul, drukkol, kiabál és hatalmasakat üvölt, ha gól van.

Mindenhol vannak ultrák, mindenhol vannak agresszív szurkolók; itt is, persze. Az agresszívak a „nem normálisak” közé tartoznak, elítéli őket az emberek túlnyomó többsége és a média is. Minden klubnak az a célja, hogy nagymamák, haverok, tinilányok, nagycsaládok kicsi gyerekekkel – egyszóval mindenki minden korosztályból járjon meccsre, hiszen a jegybevétel, szponzorok, támogatók szempontjából ez a legfontosabb. Akkor nagy üzlet a foci, ha mindenkinek szól a cirkusz, nem csak a néhány száz vagy ezer zsidózó, cigányozó szkinhednek, akik törni-zúzni járnak a meccsekre.

Amikor a Benfica, a Sporting és az FC Porto, a legnagyobb három klub közül kettő játszik egymással az a „Classico”. Ezek nem szokványos találkozók: itt bizony sokszor elszabadulnak az indulatok, de a hatóságok és a klubok valahogy megpróbálják kordában tartani. (Ugyanez a szomszédban, a „La Liga”-ban az „El Classico”, amikor két csapat játszik a Real Madrid – Atletico Madrid – Barcelona hármas közül.) Csak előre bejelentett útvonalon mehetnek a stadionba meccs előtt a drukkerek. A szurkolók – hivatalosan bejegyzett – szervezeteinek előtte egyeztetni kell és folyamatosan együttműködni a rendőrséggel, hogy minimalizálni tudják a vandálkodást.

A Sporting a bajnokok Ligájában játszik a német Schalke ellen, 2014 (kép: Wikimedia)

És miért fontos mindez? Miért fontos, hogy legyen profi cirkusz a népnek? Miért jó, hogy egyenruhában vonulhatnak együtt sok ezren? Mit ad az egyébként csak és kizárólag piaci alapon, állami finanszírozás nélkül működő portugál focibajnokság az embereknek?

Ez nem szórakozás, ez nemcsak show, nemcsak cirkusz. A foci a hétköznapi élet része, a közönség együtt él a csapatokkal, a játékosokkal, edzőkkel, a bajnokság napi drámáival. Az emberek nagy részének, akár tetszik, akár nem, kell a csoporthoz tartozás élménye, kellenek a szimbólumok (Sporting oroszlán, FC Porto sárkány, Benfica sas), kellenek a színek (Sporting zöld, FC Porto kék, Benfica vörös), kell, hogy egyenruhába öltözhessenek hétről hétre. Kifejezetten jó, hogy van egy meghatározott élethelyzet, amikor 90 percen keresztül mindenki annyit ordít, amennyit csak bír, annyi érzelem, indulat jön ki belőle, amennyit nem szégyell; és nem is kell szégyellnie, hiszen körülötte még ötvenezren teszik ugyanezt. A portugál kisembereknek – taxisoknak, bolti eladóknak, kalauzoknak, pincéreknek – , de meglepő módon egész magas pozícióban, komoly végzettséggel és egzisztenciával rendelkező embereknek is van „klubidentitásuk”. Amikor meccs van, akkor minden szurkoló hangja ugyanannyit ér a stadionban a sok ezer, tízezer közül. Ordítanak, sírnak, nevetnek. Arra a másfél órára önfeledten beleélik magukat a játékba. Aztán mire hazaérnek, újra csendes szavú, nyugodt, visszafogott portugálokká lesznek.

A „klubidentitáshoz” képest a portugálok politikai identitása, hogy balra vagy jobbra szavaznak-e, lényegtelen. A másik klub drukkerét nem utálják, akár egy családon belül is lehet két csapatnak drukkolni. Az pedig, hogy egymás torkának essenek a portugál emberek amiatt, hogy ki hova szavaz, teljesen elképzelhetetlen. „Úgyis mind ugyanolyan” – mondják -, „politikusok”. De hogy melyik klubnak hány pontja van a bajnokságban, vagy hogy tegnap igazságos volt-e a tizenegyes a Sporting meccsen, les volt-e vagy nem, arról mindenkinek megvan a határozott véleménye: nőknek, férfiaknak egyaránt, a reggeli kávé mellett a pultnál álldogálva a metrómegállóban. Fociügyben mindenki jártas. De hogy a miniszterelnök tegnap mit mondott a gazdasági terveiről? „Á, ugyan már… az politika” – legyintenek, kérik a számlát, fizetnek és felpattannak a metróra.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 4 / 5. Szavazatok száma: 1

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.