A hétköznapi életben a nem megszokott, a változás, a kimozdulás mindig okoz némi szellemi felfrissülést. Ha az ember a hideg tél helyett a mediterrán óceánparton frissen főtt kagyló és enyhén szénsavas, behűtött, könnyű fehér bor mellett (vinho verde) teszi ezt, az végképp jó irányba tudja mozdítani kedélyállapotunkat. De közben gyűlnek a fenyegető fellegek felettünk akkor is, ha próbálunk ügyet sem vetni rájuk.

A XV. század három legjelentősebb portugál születésű, szefárd rabbija José Chaion, Isaac Abravanel és Manassés Ben Israel voltak. Az Abravanel nevet hallottam a legtöbbször tóra-tanulás közben jelentős tóra-kommentárjai miatt, illetve az ő nevét olvastam legtöbbször referenciaként a XV. századi portugál zsidóság kapcsán. Akkor még eszembe sem jutott, hogy története a mai napig is elér.

1755. november 1-jén reggel, Mindenszentek napján borzalmas természeti katasztrófa rázta meg az akkor még nagyhatalomnak tekintett, gyarmatosító Portugália fővárosát, Lisszabont. Először három hatalmas erősségű rengést érzékeltek az ott élők, amelyek húsz méter magas hullámokkal járó cunamit is okoztak, majd nagy tüzek is gyúltak a városban. De mi köze mindennek az inkvizícióhoz?

Huszonöt éve főzök rendszeresen és most úgy alakult, hogy a cascais-i, nemzetközi zsidó közösség shabbati vacsorájára előzetes felhívására („főzz valamit hazait!”) bejelentkeztem, hogy összedobok valami magyarosat. Ritkán főzök ilyesmit, de természetesen vannak olyan ételek, amelyeket a mai napig imádok a magyar konyhából: libamáj, kacsamáj, gulyásleves, húsleves vagy marha- és borjúpörkölt. Ezeket elkészíteni azonban vagy sok időt igényel, vagy a kóser beszerzés miatt nagyon komplikált. Na, de akkor mit főzzünk, ami egyszerű, jó, magyaros, lehet kóser is és a kifinomult nyugati ízlésnek is megfelel?

Portugáliában, ha 10 évvel ezelőtt megkérdeztünk bárkit, hogy mennyi zsidó van az országban, akkor szinte kivétel nélkül mindenki azt válaszolta, hogy 1500 körül. Ma, 2022-ben lassan hatvanezer lesz azoknak a szefárd zsidó felmenőkkel rendelkezőknek a száma, akik portugál állampolgárságot és így portugál útlevelet is kaptak. Vannak, akik Portugáliába költöznek, de nagy részük nem lakik az országban.