Heti lapszemle 1. – a kézzelfogható és a rejtett értékekről

Az aranyrudaktól a szocreálig: válogatás a héten megjelent cikkeinkből

Bár nem vagyunk gazdasági lap, és a napi közélettől is igyekszünk távol tartani magunkat, hogy az olvasók hozzánk menekülhessenek egy kis kikapcsolódásra a nyomasztó mindennapok elől, néha előfordul, hogy egy-egy témánk érinti az aktualitásokat, mert érdekes, fontos, vagy hasznos lehet azok számára, akik minket követnek. Dombi Gábor a száguldó infláció hatására végiggondolta, hogyan és mibe érdemes befektetni – logikusan, közérthetően és egy kis öniróniával.

A leggyakoribb befektetési forma hazánkban az ingatlan (lakás, ház, telek); részvények, állampapírok – már ha van bizalmunk az államban, cégekben –; valuták (euró, dollár, font, svájci frank) és olyan örök értékmentő kincsképzők, mint az arany, drágakő, műalkotás. Az ingatlanhoz milliók kellenek, a részvényhez pár ezer forint is elég. Valutát venni már kicsivel több pénzből lehet. Ami pedig az aranyat illeti: most 2 gramm ára 45-50 ezer forint. Szakértők szerint befektetéskor el kell felejteni a tucatékszert, és csak aranytömböt vagy érmét szabad választani, mert ez 99.99 százalékos (24 karátos) arany. A drágakő, műkincs már egészen más kategória: ott komolyabb szakértelemre van szükség, hogy az ember jól válasszon. Jómagam nem vagyok ennek birtokban, ezért maradtam a szaktudást nem igénylő befektetési formáknál. Elvégeztem egy számítást, hogyan járhattam volna, ha 2008-ban pénzt fektettem volna euróba, dollárba vagy aranyba.

A teljes cikk a képre kattintva olvasható:

Egészen elképesztő történet a Mona Lisa elrablásának, majd megkerülésének esete. Több, mint száz évvel ezelőtt történt, mégis, a mai napig rjtély övezi, mi is az igazság. Egy olasz hazafi volt a tolvaj, aki csak visza akarta juttatni a képet a hazájába? Vagy egy ravasz üzletember, aki eladta a képet már jó előre? Esetleg egyik sem teljesen igaz? Cikkünkből kiderül!

Bár a festmény ellopása, majd előkerülése kétségtelenül világszenzáció volt, a nemzetközi közvélemény mégis csalódottan fogadta a háttértörténetet: legalábbis egy őrült zsenit feltételezett mindenki az eset mögött, egy kapzsi cselszövőt – ehelyett azonban csak egy rémült kis olasz fickót kaptak, egy egyszerű szobafestőt, aki félreolvasott valamit a történelemkönyvben.

Egy évvel később Karl Decker újságíró egy casablancai bárban üldögélt egy pohár ital fölött régi ismerősével, Eduardo Marques de Valfiernoval. Decker a beszélgetés során megemlítette Perugia történetét, mire Valfierno hirtelen bevallotta: valójában ő volt az, aki kitervelte a Mona Lisa elrablását. Elmondása szerint elsősorban üzleti érdekek vezették. Kitalált ugyanis egy módszert, hogyan lehet egy festményt többször egymás után eladni, és így sokszoros haszonra szert tenni.

A teljes történet a képre kattintva olvasható:

És ha már festmények: Dési János egy olyan világba kalauzol minket, amit kicsit mindannyian ismerünk – hiszen gy egykori szovjet tagállam lakójaként a mi hétköznapjainkat is áthatotta – , mégsem biztos, hogy észrevettük, micsoda kincseket rejteget. A szocreál, mint művészeti irányzat sok valóban tehetséges alkotó számára nyújtott menedéket akkor, amikor máshogyan nem kerülhettek volna műveik a nyilvánosság elé. Szerzőnk Albániában járva eredt a szocialista realizmus nyomába, és valódi csemegéket talált.

„A művészeknek nem sok maradt azon kívül, hogy a vezért ábrázolják az őt rajongva szerető népe körében, vagy lelkes építőmunkásokat, bátor katonákat ábrázoljanak, amint a kommunizmust építik. A munkásosztály – munka közben. Azt, hogy közönséget honnan szereztek ezekhez az alkotásokhoz, nem tudjuk. Az biztos, hogy azért akadtak olyanok, akik tovább láttak a szocreálnál. Ők vagy nem alkottak, vagy senkinek nem mutatták meg a képeiket, nehogy lecsukják őket. És voltak néhányan, akik próbálták tágítani a határokat: ide tartozik Albánia mostani miniszterelnöke, Edi Rama is, aki festőként kezdte (édesapja pedig igen elismert szobrásznak számított a kommunista Albániában). Csak érdekességként: akad olyan elmélet is, amely a szocreál képek egy részét Diego Rivera, a világhírű baloldali mexikói festő (Frida Kahlo férje) alkotásaihoz hasonlítja, afféle szürreális-reális stílusúnak minősítve.”

A tejes cikk és további szocreál gyöngyszemek a képre kattintva érhetők el:

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.