Sokan laktak egy lakásban. Péter eleinte nem is értette, miért kellett nagy és kényelmes lakásukból villámgyorsan ide költözniük, ráadásul egy csomó idegen emberrel együtt. Az utóbbi időben úgy érezte, egy körhinta repíti mindenhova, s ő tehetetlenül ül a székben. Mindegyikük viselte a sárga csillagot, szemükben ott ült az értetlenség és a félelem. Mint riadt, fogságban lévő állatok, csak lopva néztek egymásra, mintha szégyellnék, hogy ilyen helyzetbe kerültek.

Péter meglepődött. Számos helyen megfordult már, de ennyire nyíltan még sosem kínáltak fel neki nőt. Nem mintha prűd lett volna, de most nem kívánt semmilyen bizonytalan kalandba bocsátkozni. Így hát udvariasan, de határozottan közölte a recepciós úrral, hogy köszöni a lehetőséget, de nem élne most vele. A portás felvonta a szemöldökét és biztosította Pétert, hogy ez a szobához jár, nem kell külön fizetni érte.

Sokan ismerték és szerették apámat, Popper Péter pszichológust, közírót. Tanítványai elnevezték a bizonytalanság gurujának, s ő ezt büszkén viselte. Noha nagy társasági életet élt, igazán közel kevés embert engedett magához, magánéletét védte, amennyire lehetett. Az alábbi történeteket ő mesélte nekem közös csavargásaink során. Úgy gondoltam, jobban megismerik őt, ha közreadom publikálható történeteit, a magam átiratában.