Szeretnénk, ha az új év közelebb vinne bennünket is ahhoz, hogy a szabadságot, a befogadást és az ezért kiálló embereket, tetteket tudjuk ünnepelni.
emberi_jogok
Kevés ikonikusabb italmárka létezik, mint a Jack Daniel’s. A feltaláló neve ismert márkanévvé vált az egész világon. Van valaki azonban, akinek hiába volt szintén hatalmas szerepe ebben a sikertörténetben, több, mint 150 évig ki sem mondták a nevét. Ő Nathan (Nearest) Green.
Oxana energikus, mosolygós, nem tűnik riadtnak, elveszettnek. Azt mondja, csak az a furcsa, a némileg szokatlan a számára, talán kicsit megalázó is, hogy amihez már hozzászokott, amit a munkájával évtizedek alatt kiérdemelt, annak egy részétől most váratlanul megfosztották. A kártyája például már nem működik Magyarországon.
Magyar-Boomer szótárunk első részében az LMBTQ körül járunk egy csürdöngölős kanosszát – azaz amennyiben szidná a lobbit, ami vagy van, vagy nincs, akkor legalább azzal legyen tisztában, mit milyen névvel küldjön el a bús büdös francba Ön!
Péter csendesen ült az anyja ágya mellett. A jegyzetfüzetben elcsúszott szavak voltak, mintha valaki gyorsírással akart volna lejegyezni mondatokat, de állandóan meglökték volna a kezét.
Korábban ez a kérdés tabunak számított, ma azonban a világ számos országában inkább már csak az vár megoldásra, hogyan lehet és érdemes méltó módon megoldani. Ausztria és Svájc példája talán segíthet ebben.
A török írónő, Asli Erdogan 2016 óta önkéntes száműzetésben, Németországban él. Hazájában nagy bűnt követett el: írt valami olyasmit, amit Törökországban tilos. És névrokona, Recep Tayyip Erdogan nem tűri az ilyesmit.