L. Ritók Nóra: Ahonnan ez is óriási eredmény

Kép: Az Igazgyöngy Alapítvány archívumából

L. Ritók Nóra

Van a pedagógiában egy kifejezés, amit használunk: a hozzáadott pedagógiai érték. Vagyis, hogy az iskola mit tudott kimutatható módon hozzátenni egy-egy gyerek fejlesztéséhez. Persze ez nagymértékben függ attól, honnan érkezik a gyerek. A CSHI (családi háttér-index) is fontos tényező ebben. Igazi szakmai kihívás növelni a hozzáadott pedagógiai értéket a társadalmi leszakadásban érintetteknél. Egyre nehezebb. Sőt, egyre kilátástalanabb küzdelem.

A lány is azok közé tartozott, akiknek nagy biztonsággal meg lehetett jósolni a sorsát, már a kezdetektől. Az anyja elhagyta őt és a testvérét is, az apja még hamarabb eltűnt a képből. Egy nagymama és egy nagynéni élt együtt, ők vállalták el a két gyerek felnevelését. A két idős nő naponta végignézte a város szemeteskukáit, abból egészítették ki a hiányzó szükségleteket, amennyire lehetett. A gyerekek gyakran mentek velük. A kukázás pedig nem az a tevékenység, ami kivívja az osztálytársak elismerését. Igazából sosem tudott beilleszkedni a jobb társadalmi státuszúak közé. Bár a közeg attitűdje sem volt befogadó.

Talán még tíz éves sem volt, mikor a sokszoros konfliktusok miatt az iskolában felmerült: talán jobb lenne, ha magántanulóvá válna. Elég nagy munka volt, mire elértük, hogy maradhasson. Próbáltuk segíteni a családot, amivel tudtuk. Ösztöndíj, tárgyi adományok, tüzelő. A hónap utolsó hetében megkapható ösztöndíjért mindig együtt jöttek, és valamiféle nehezen megfogalmazható ünnepélyességgel vették át. Érzi azt az ember, hol nagyon fontos ez a segítség. Ahol minden fillérre szükség van.

Nehezen, de elvégezte az általánost, és elindult a középiskolában is. Egészségügyi vonalon, akkor az volt az álma, hogy a mentősöknél dolgozik majd. Közben meghalt a nagymamája, az öccse teljesen félresiklott, de ő még mindig az iskolarendszerben maradt. Korrepetáltuk, főleg a matek ment nehezen, biztattuk, hogy menni fog, ne adja fel.

De minden félévkor, tanév végén éreztük, nem lesz elég. Nem csavargott, de nem is haladt. Olyan volt, gyerekként is, mint aki megöregedett. Vagy inkább kiégett. Mint akinek minden mindegy. Az ösztöndíjas támogatója nem értette a romló tanulmányi eredményt. „Beszélgessenek el vele!”-kérte. Mintha ezen múlna! Egy beszélgetésen. A gyerekkortól megélt traumák hatása. A családi közeg, ahonnan nincs példa, nincs motiváció. Ezzel nem tudtunk megküzdeni, sok beszélgetéssel sem.

Kép: Az Igazgyöngy Alapítvány archívumából

Aztán lett mellette még valaki. Egy „Bözsi néni”, aki ismeretlenül is, minden születésnapjára, névnapjára, tanévkezdésre, karácsonyra küldött pénzt az alapítványhoz, hogy juttassuk el hozzá. Hozzá, akit sosem ajándékoztak meg ezeken a napokon. A lány ezen a pénzen először velünk, majd önállóan bevásárolt magának, hozta a blokkot, fehérneműt, ruhát vett rajta, vagy élelmet.

Aztán egy sikertelen tanév végén kimaradt az iskolából. Először azt mondta, az egészségügy nem volt jó döntés, és máshoz fog majd. Aztán, hogy semmihez. Nem akar tanulni. Megijedtünk, hogy  mi lesz így vele?

Egy időre el is tűnt a látókörünkből, aztán találkoztunk újra. Most Pest mellett dolgozik, egy gyárban. Munkásszálláson lakik, sok túlórát vállal, ki akarja használni a 25 év alattiak adómentességét. Ezt ő mondta így, ami azt jelzi, hogy tudatos, és tájékozódik. Eléggé fárasztó ez, de nem bánja, mert úgy érzi, boldogul. Rendszeresen jár haza a nagynénjéhez.

Kapcsolatban vagyunk a Facebookon. A kollégám, aki a mentora volt az ösztöndíjprogramban, felköszöntötte a szülinapján. Bözsi néni már nem tudta. Az utolsóként küldött tízezer forintos támogatása után felhívott, és azt mondta, nem lesz már több. Végső stádiumos rákbeteg, már nincs sok hátra. Alig bírtam végighallgatni tárgyilagos, az életet is lezáró mondatait. A lánnyal gyorsan írtunk neki még egy levelet, amiben megköszöntük a külön figyelmet. Remélem, még időben megkapta.

Mi volt a lány esetében a hozzáadott pedagógiai érték? Nos, ha a tanulmányokat nézem, nem sok, hiszen nagyon gyenge eredményei voltak. A rajz, az alkotás, ami önbizalmat ad, sikerélményt, talán segített valamit.  De azt hiszem, leginkább az ehhez köthető emberi kapcsolatok adtak neki annyi erőt, hogy ne merüljön el a nyomorúságban. Hogy dolgozzon, betanított munkán, legyen fizetése, és ne kelljen nélkülöznie. Nem jutott nevelőintézetbe, mint az öccse. Nem maradt otthon, semmittevésben, mint sok, hasonló helyzetben lévő kortársa. Keresett munkát, és megállja a helyét. Egyedül a nagyvilágban. Keveset beszél, bezárkózik, óvatos, de mégis valahogy erős. Megküzdött valamivel, ami sokaknak nem sikerül.

Talán csak annyi volt, hogy érezte, bízunk benne. Hogy elhitte nekünk, értékes ember. Talán, hogy Bözsi néni éveken át megajándékozta. Talán csak annyi, hogy fontos volt valakiknek.

Azok helyett is, akiktől elvárható lett volna, hogy fontos legyen.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!