Ez a harc, amire rákényszerítenek most bennünket, borzalmas véráldozattal fog járni

Tardos János

Andrej Kurkov ukrán írónak számos regénye jelent meg Franciaországban, legutóbb az idén januárban a Pingvin, illetve a Kaméleon, mindkettő a Liana Lévi párizsi kiadónál. Ezen a késő délutánon, az Ukrajna ellen indított orosz katonai agresszió napján  a 60 éves ukrán író, Andrej Kurkov kijevi otthonában tartózkodik. Egy francia kulturális lapnak ad telefonos interjút.

Hogy érzi magát? – kérdezi a riporter.

Nem túl jól. A feleségemmel itthonról próbáljuk valamennyire követni az eseményeket. Persze a helyzet meglehetősen veszélyes. Tőlünk 25 kilométerre folynak a harcok, de egyre közelednek a repülőtér, Kijev külső kerületei felé. Már többfelé az országban átvették az orosz katonák az ellenőrzést. Attól tartok, az éjjel rakétatalálatok érik majd Kijev belvárosát is. Négyfelől próbálják bekeríteni az ukrán fővárost: a Krím irányából, Moldova felől, Belaruszból és természetesen Moszkva és a szakadár területek felől is. Nyilvánvaló, hogy az ország teljes megszállására, ha nem a megsemmisítésére készülnek.

Már 2004-ben is, de legfőképpen tíz évvel azután, 2014-ben, a Krím elszakítása idején nyilvánosan kifejezte aggodalmát, hogy Ukrajna az orosz hegemón törekvések, az orosz imperializmus áldozatává válhat. Gondolom, most, amikor ez bekövetkezett, nemigen volt meglepve.

Meglepetés nem ért, csak nagy szomorúság van a szívemben. És meglehetősen idegesek vagyunk. Mindig tudtam, hogy lehetséges egy orosz katonai támadás, de sokáig reménykedtem, hogy a józan ész, az emberiességi megfontolások felülkerekedhetnek. Putyin a fő bűnös, de sajnos a mi politikusaink is követtek el hibákat. Nekik még nincs sok tapasztalatuk a két nagy tömb, Európa és a jelenlegi agresszív orosz vezetés közötti hatásos érdekérvényesítésben, a jó értelemben vett taktikázásban, lavírozásban.

Talán nem helyénvaló itt megemlíteni, de Ukrajna nem először szenvedi el az idegen csapatok invázióját…

Sajnos én is úgy érzem, mintha a II. világháború folytatódna most. Nem először érkezik hozzánk a Vörös Hadsereg, hogy maga alá gyűrje Ukrajnát. Putyin Sztálin babérjaira pályázik, bolsevikebb akar lenni a bolsevikeknél. Még a nyelvezete is azonos: hazug módon fasisztákat vizionál Ukrajnába, és azt állítja, ő ezek ellen harcol, ellenük vívja a maga Nagy Honvédő háborúját.

Mit vár Európától, mit kéne most tennünk?

Katonai támogatást és diplomáciai erőfeszítéseket. Bár attól tartok, ez utóbbiak Putyinra nincsenek túl nagy hatással. De Oroszországot akkor is el kell szigetelni a civilizált világtól. Meg kell tiltani, hogy bárki orosz útlevéllel kényelmesen élhessen Nyugaton, vagy hogy egyáltalán oda utazhasson. Máskülönben attól tartok, ez a területszerző háború nem fog megállni Ukrajna határainál. Abban ugyanis nem hiszek, hogy a mérsékelt gazdasági szankciók bármitől visszarettenthetik Putyint és a körülötte lebzselő, haszonélvező klánt.

És mit tehet az Egyesült Államok?

Küldhetne nekünk fegyvereket, hogy azokkal sikeresebben védekezhessünk az idegen betolakodók, hódítók ellen. Hogy megőrizhessük a szuverenitásunkat, a függetlenségünket.

Gondolja, hogy az ukrán honvédelmi erők képesek lennének megvédeni országukat a világ egyik leghatalmasabb hadserege ellenében?

Néhány héten keresztül ellenállhatunk. Nem vagyok katonai stratéga, nemigen értek az ilyesmihez, de úgy látom, az ukrán katonák elszántsága, hazaszeretete jóval erősebb, mint az akaratuk ellenére idevezényelt idegen csapatoknak, és ezzel mindenképp számolni kell. És az ukrán katonák mellett kiáll az ukrán nép, a civilek is. Ugyanakkor tudom azt is, hogy ez a harc, amit semmi esetre sem mi kezdtünk, amire rákényszerítenek most bennünket, borzalmas véráldozattal fog járni.

Mihez kezd majd, ha az oroszok netán elfoglalnák Kijevet?

Ha nem tartóztatnak le, valószínűleg Nyugatra fogok emigrálni. Az oroszok biztosan nem látnának szívesen engem egy általuk felügyelt Ukrajnában. Már 14 éve egyetlen könyvemet sem adták ki Oroszországban, s ez aligha lehet véletlen.

A 2004-es „narancsos” forradalom idején nem tudott írni, egy időre elhallgatott. Most képernyőre veti a gondolatait?

Nem, pár napja felfüggesztettem a regényírást. Ez a könyvem az 1919-es kijevi eseményekről fog szólni, az akkori polgárháborúról. De néhány újságcikkre azért futja még az erőmből – bár be kell vallanom, hogy lelkileg is rettentően elfáradtam, kezdem feladni a reményt.

Vannak, akik úgy vélik, Putyin bábkormányt akar ültetni Ukrajna élére, mások szerint pedig egyszerűen Oroszországhoz akarja csatolni az Ön hazáját. Ön mire számít?

Fogalmam sincs. Persze mindenképp kontrollálni akarja Ukrajnát. Valójában nem is látok nagy különbséget a kérdésében felvázolt két lehetőség között. Félek, hogy hamarosan visszatérnek a cári, bolseviki idők, amikor Moszkvából igazgatták ezt az országot.

(Olivier Pascal-Mousselard csütörtöki telefoninterjúja a Telerama pénteki számában jelent meg. Fordította: Tardos János.)

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!