Mester Sándor
Barta Tamás, az LGT együttes legendás gitárosa 33 évesen teljesen egészségesen halt meg a részletes vizsgálat után készült kórboncnoki beszámoló szerint. A gyilkosság napján kék farmert, kék pólót viselt, 180 cm-es magasságával, 73 kg-os súlyával jó fizikai állapotban volt. A boncolási jegyzőkönyv részletesen leírja, hogy a két gyilkos golyó hogyan hatolt be a mellkason: a bal tüdőt érte a két lövés és hátul, a bal lapockánál távoztak a lövedékek.
Barta Tamás 1948-ban született Budapesten. Az LGT alapító tagja, gitáros, énekes, dalszerző. Játszott a Hungária és a Synocor együttesekben is. 1974-ben az Amerikai Egyesült Államokba disszidált, ott halt meg 1982-ben tragikusan fiatalon. Halálának pontos körülményei máig tisztázatlanok – most azonban egy lépéssel talán közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy kiderüljön, mi is történt vele.
A Barta Tamás édesanyja, Friedman Edit hagyatékában fellelt dokumentumokban (amelyeket Los Angelesből kapott meg), egy lövés és öngyilkosság szerepel a halál okaként. Most Edit néni hagyatéka, a Bartát ismerő emberekkel folytatott beszélgetések, levelezések, csetelések, a budapesti, kommunista időkből származó titkosszolgálati- és a los angeles-i hatósági dokumentumok alapján próbálunk összerakni egy történetet negyven évvel később.
A harminc oldalas boncolási jegyőkönyv kilenc hónapnyi feszült várakozás után érkezett meg végre hozzánk. Egy nagyon részletes dokumentumhoz jutottunk rajzokkal, adatokkal, mérésekkel és számokkal; rendőrök, nyomozók, tanúk neveivel és a holttestről készült fotókkal kiegészítve. (Ezeket most nem publikáljuk, de már készül Lost in Los Angeles címen a Bartáról szóló film, amelyben először lesznek láthatók.) A boncolás eredménye szerint Barta nem használt drogot, nem találtak friss szúrásokat, tűnyomokat a testén ( „There are no fresch punctures. There are no needle tracks.” – olvasható a jelentésben). A gyomorban és a belekben sem találtak szerhasználatra utaló maradványokat. A fotókon jól kivehető a két lövés nyoma a mellkason és az áldozat hátán is. Bár Barta Tamást megkeresztelték, édesanyja után zsidó vallású volt: a los angeles-i boncolási jegyzőkönyv szerint körülmetélték. Lakásában a gyilkossági helyszínelés során nem találtak tudatmódosító szereket.
Azt sem tudtuk eddig, hogy a Barta-gyilkosság 1982. február 16-án 11.00 és 11.30 között történt. Az időpont onnan ismerhető, hogy az egyik szomszéd, aki hallotta a lövéseket, épp a kedvenc tévésorozatát nézte, amit pontosan ebben az időben vetítettek. Az is új és fontos információ, hogy két – Bartát közelről ismerő – szemtanú a gyilkosság reggelén még látta Bartát élve, ők találkoztak vele utoljára a los angelesi anyag szerint. Az egyikük talált rá aztán a holttestre 1982. február 16-án 17.35-kor.
Egy magyar disszidens nevét is említi a kórboncnoki jelentés, aki Bartát jól ismerte, és úgy jellemezte a zenészt, mint aktív szerhasználót: állítása szerint Barta nem sokkal azelőtt vált el, és ez olyan leki problémákat okozott számára, hogy a droghoz fordult, és a gyógyszert úgy fogyasztotta, mint a cukorkát. Ezt az állítást azonban semmi sem támasztotta alá, semmilyen bizonyíték nem került elő eddig soha sem arról, hogy Barta komolyan drogozott volna, sem arról, hogy droggal kereskedett volna. Sőt, más, Bartát jól ismerő emberekkel készített beszámolók szerint a zenész szeretett bulizni, utazni, de kifejezetten konzervatív fiú volt: korán kelt, dolgozott, zenélt, rendszeresen sportolt, tudatosan és jókedvűen építette minden egyes nap az életét, karrierjét és egzisztenciáját.
A Siess haza, vár a mama! című, Hajdú Eszter rendezővel készített dokumentumfilmünk hatalmas vihart kavart. A Kúria betiltotta, de a filmmel kapcsolatos „balhé” miatt rengetegen kerestek meg minket, sokan névtelenül mondták el a tapasztalataikat, perek folytak, folynak ellenünk és a film ellen. Sok olyan információ került elő, amire sohasem számítottunk vagy gondoltunk volna. A sok felszínre bukkanó ellentmondás, érzelem és indulat arra ösztönzött minket, hogy folytassuk a kutatást. Most már bevallhatom: a Siess haza… producereként eleinte attól tartottam, hogy a film laposabb lesz a korábbi Hajdú Eszterrel együtt készített filmjeinknél. Hát nem lett az, és ahogy pestiesen mondják: ebbe nagyon belenyúltunk. Két év telt el a film bemutatója óta. Az igazság és a tények feltárása mindennél fontosabb; ha esetleg ennél több már nem fog kiderülni soha, már akkor is többet megtudtunk, beszereztünk Barta Tamás haláláról, mint amit tíz vagy tizenöt éve el tudtunk volna képzelni. Igaz, tizenöt évvel ezelőtt még nem sejthettük, hogy milyen ellentmodásokat rejt az ügy.
Simon Csaba volt a magyar maffia egyik vezetője Los Angelesben. Barta eleinte nála dolgozott a papíros bizniszben, aztán kivált és saját vállalkozást indított. Ezért ölték meg, ez mára szinte biztosan állítható.
Az egyik jelentés szerint 1966-ban Simon Lengyelországból utazott épp Magyarországra, amikor a határon elkapták és megbüntették csempészésért. 10 hónap börtönre ítélték, amiből előzetes letartóztatásban letöltött 69 napot. Simon úgy döntött, hogy a börtönbüntetés megkezdése előtt menyasszonyával elhagyja az országot. 5 és fél hónap olaszországi tartózkodás után az USA-ba került, ahol Bertalan Imre református magyar pap egyengette az útját. Egy másik, 1975-ben készült jelentés szerint embercsempészéssel vádolták, és emellett azt is előírták a magyar hatóságok, hogy határátlépésekkor minden „rejtekhelyen” ellenőrizzék, hogy Simon Csabánál van-e kábítószer.
Sok helyen olvashatunk arról, hogy Szendrő Öcsi és Simon Csaba voltak a Los Angeles-i magyar papírmaffia vezető alakjai, akik a papírkereskedelem mellett illegális kereskedelmi tevékenységet is folytatthattak az USA-ban. A Magyarországon büntetett előéletű, feltételezhetően az USA-ban is bűnözői tevékenységeket is folytató Simon Csaba együttműködött a magyar kommunista kémelhárítással, és több mint valószínű, hogy be is szervezték. Simon Csaba nem akart Magyarországon élni, de honvágya volt, és rendszeresen hazalátogatott. A Los Angeles-i magyar maffia egyik vezető alakjaként kapcsolatban állt a magyar belüggyel, cserébe beutazhatott Magyarországra az USA állampolgáraként. Friedman Edit, Barta Tamás Budapesten élő édesanyja útlevélkérelmét többször is elutasították, és hosszú évek keserves küzdelme után tudott csak kiutazni fiához Kaliforniába egyetlenegy alkalommal. Többet nem is láthatták egymást, így anya és fia csak egyszer találkoztak 1974 és 1982 között.
Az előkerült magyar belügyes anyagban az szerepel Simon Csabáról, hogy „tulajdonságai és lehetőségei, valamint a magyar hatóságok irányában kifejezett szándéka alapján alkalmasnak látszik további tanulmányozásra.” Ennek alapján nem kizárt, hogy később nemcsak beszervezhették, de akár kémkedhetett is; hiszen rendszeres kapcsolatban állt a magyar hatóságokkal Magyarországon és külföldön is. Az ORFK nyomozott Simon után, amikor Pesten volt, mert a jelentés szerint szoros kontaktust tartott több budapesti bűnözővel is.
Az LAPD (Los Angeles Police Department) az 1980-as években élte legkorruptabb időszakát. Lehetett-e köze ennek ahhoz, hogy a két lövéssel megölt Barta Tamás halálának ügyében folytatott nyomozást végül öngyilkosságként zárták le? Remélhetőleg egyszer kiderül majd. A kommunista időkből származó belügyes anyagokat mindig komoly fentartással kell kezelni, de a korábban előkerült Bornemissza-jelentésben minden adat és körülmény stimmel, a dokumentum a magyar maffia legtöbb tagjának nevét tartalmazza. Így biztosra vehetjük, hogy Bartát Amerikában a magyar maffia tette el láb alól. A legfeltűnőbb egybeesés az, hogy a Bornemissza fedőnevű ügynök a Barta-gyilkosságot megelőző időszakban heteket töltött a magyar maffia tagjaival együtt Los Angelesben, és a bűntény napján is LA-ben lehetett, hiszen tartótisztjének pár nappal később Budapesten beszámolt a gyilkosságról. Az LAPD vagy messze nem tudott annyit a Barta-gyilkosságról, mint a budapesti kémelhárítás, vagy nem akart annyit tudni, amennyit tudnia kellett volna.
Barta Tamás saját, medencés háza Los Angelesben a Terra Bella Avenue-n volt, magyarul a Szép Föld sugárúton a szép, új világban, Kaliforniában. Az amerikai álmot – szinte biztosan mondhatjuk – saját házában magyar bűnözők vették el tőle két lövéssel, az egyik percről a másikra. Örökre.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!