L. Ritók Nóra: Megtörni a kört

Képek: az Igazgyöngy Alapítvány archívumából

L. Ritók Nóra

Néha úgy érzem, teljesen szerencsefüggő, hogy kivel sikerül elmozdulni, és ki az, aki marad a nyomorúság átörökített körében. Mondhatnám, mert bizonyára jól hangzana, hogy képesség- vagy tehetségfüggő, és a tehetség mindig utat tör magának; vagy, hogy a családi háttér a meghatározó. Vagy azt is, hogy személyiségfüggő a dolog, hogy milyen erős az akarata, a motivációja valakinek. De jól leírható, megcáfolhatatlan tényező-együttállást a sikerhez nem tudok felállítani. Mindenre van ugyanis példa. Van, aki a jövője szempontjából teljesen értelmezhetetlen közegből végigcsinálja, másnak minden adott, mégis félrecsúszik. Nem lehet tudni, kiből mi lesz. Épp ezért nem hagyhatunk el senkit. Minden gyereknek meg kell adni az esélyt, hogy azzá válhasson, ami lehetne.

Amikor a kislánnyal találkoztam, harmadikos volt. Már többször osztályt ismételt, betöltötte a tizenegyet is. Nem túl jó dolog idősebbnek lenni az osztálytársaknál, és meg is volt a skatulyája az osztályban; talán épp ezért nagy motivációval vetette bele magát a rajzolásba. A jó feladatok adta gyors sikerélmény pedig csak húzta tovább.

A családjából semmilyen támogató hatást nem kapott. Hatgyerekes család, zűrös ügyek, elhanyagolás, minden volt, és a minták nála is erősen rögzültek. Szociális készségekben mindenképp: a konfliktuskezelése, önmaga pozicionálása a többiek között nem erősítette, hogy bárki pozitívan forduljon felé. Se gyerek, se pedagógus. Tanulási nehézségei is voltak, halmozódó problémákkal. Az ilyen gyereket nem szereti az iskolarendszer. Legtöbbször továbbgörgetik, főleg, ha már sokszor bukott, hogy végül alapkészség-hiányosan fejezze be a sulit.

Nem is tudom, mitől kerültünk közelebb egymáshoz. Talán úgy érezte, nálunk „tiszta lappal” indulhat, vagy csak a bátorításom hatott rá. Tény, hogy az első pillanattól szárnyalt az órákon.

Egyszer, anyák napja körül, erről a neves napról rajzoltunk. Közben a gyerekek verseltek, énekeltek, osztályszinten készültek ugyanis a másnapi  ünnepségre, amire az anyukákat is hívták. A lány csendben maradt, nem énekelt. Kérdeztem, ő milyen verset mond majd? „Én nem mehetek, nem is kaptam verset”-mondta. Faggatózásomra, hogy miért nem, megtudtam, hogy nem vitte be a kétszáz forintot, amiért virágot vettek az anyukáknak, és akik nem vitték be, azok nem mehetnek.

Elővettem a pénztárcámból kétszáz forintot, és az óra végén, mikor visszakísértem őket a tanterembe, odaadtam a tanító néninek, és kértem, ezért ne maradjon le a lány az ünnepségről. Lett is belőle cirkusz, hogy beleavatkozom az iskola szokásaiba, és ha ennyi pénzem van, akkor fizessek még mást is….

Persze tudom, nem az a megoldás, hogy a pedagógus tegye be ilyenkor a pénzt. De annyira igazságtalannak éreztem! Azt hiszem, innen indult az Igazgyöngynek az a támogató programja, amiben az élményhez jutást és az esélyegyenlőséget összekapcsoltuk. A közös élmény ugyanis nagyon fontos. A kimaradás ebből azt üzeni: nem vagy közénk való. Mert nem tudod befizetni amit kell. Ha inklúziót akarunk, akkor ahhoz egyenlő esélyeket kell biztosítani. Minden gyereknek. Ez is támogatná az oktatás esélykiegyenlítő funkcióját.

Nos, ez a lépésem végképp elkötelezetté tette a kislányt az igazgyöngyös órák iránt. Aztán, a következő tanévtől, már nem volt órám ezen a telephelyen, de a kollégámmal, aki utánam következett, ugyanilyen erős kötődése alakult ki. Sikerélménye volt, imádott rajzolni, velünk lenni, segíteni…. de az általános iskolát nagyon keservesen fejezte be. Végül, túlkorosan, de meglett neki a nyolc osztály. A tudás, az alapkészségek szintje, az más kérdés.

Aztán egy időre kikerült a látókörünkből. 19 éves volt, mikor újra keresett minket. Nagy pocakkal, segítséget kért a kisbaba születéséhez. 20 évesen világra jött az első, egy gyönyörű fiúcska, majd azonnal újra teherbe esett, és nemrég a második gyereke is megszületett.

Kapcsolatban vagyunk, remélhetőleg el tudjuk érni nála a tudatos családtervezést, hogy annyi gyereket vállaljon, amennyinek jobb életet adhat, mint neki volt… mint neki lett.

Voltak álmai, hogy majd ápolónő lesz. És mindig rajzolni fog. Hogy lesz háza, szép virágokkal. Biciklije és telefonja is.

Ebből a telefon sikerült. Azon szokott üzenetet küldeni, hogy kaphat-e valami ruhát a gyerekeinek.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!