Hogyan mentsünk filmmel életet ?

Az Ég kapuja című film egy jelenete

Dési János

A négy Oscar díjas Vittorio De Sica olasz rendező és színész első mozisikereit magyar eredetű filmekben érte el még a háború előtt. Ráadásul az egyikben azt a szerepet játszotta, amit a magyar verzióban a kor ünnepelt pesti színésze Páger Antal. A dolog már csak azért is ironikus, mert amíg Páger közismert volt szélsőjobbos és nyilas kapcsolatairól valamint antiszemita megnyilvánulásairól, addig De Sica – bár sok részletet még nem ismerünk – zsidó embertársai megmentésére adta a fejét egy kockázatos és Rejtő Jenőt idéző vállalkozásával.

Páger Szálasival – a kézfogás pillanatára Magyarországon a zsidók többségét már megölték

Történetünk idején Olaszország egyik legfényesebb filmes csillaga volt Vittorio De Sica filmrendező, de még a négy Oscaron innen: a Biciklitolvajok, a Csoda Milánóban, a Finzi-Continiék kertje vagy a Nápoly aranya csak később következett az életműben. Az 1943-as német megszállásig 279 filmet forgatott a fasiszta ország filmipara, ebből csak 17 volt nyers propaganda. Több alkotást magyar forgatókönyvírók adaptáltak olaszra, De Sica első két filmjét is magyarok írták, illetve az elsőnek még az operatőre, Keményffy Tamás is Magyarországon született. A korabeli olasz kritikák egy része fel is hánytorgatta a magyar szálat – miért kell Rómában magyarkodni, „ilyet mi is tudnánk magunktól csinálni.” De a közönséget ez nem zavarta, ráadásul a stáblistán kívül nincs is sok jele a magyarkodásnak.

De Sica egyik első sikeres rendezése 1941-ben a Teresa Venerdi című alkotás volt, szerelmi történet ez is. Egy sármos úr kegyeiért három nő versenyez – köztük a csodás Anna Magnani – és a boldog befejezés előtt még rengeteg félreértés esik meg velük. De Sica az egyszerűség kedvéért a szívtipró hősszerelmes szerepét magára osztotta, ő játszotta dottore Pietro Vignalit. A három évvel korábban forgatott magyar verziónak Péntek Rézi a címe, s a kor magyarországi szupersztárjai játszottak benne, Turay Idától kezdve Vizváry Mariskán és Gózon Gyulán át egészen a fiatal Gobbi Hildáig. Na és a hősszerelmes ki más lehetett volna, mint aki ekkoriban sorra játszotta el ezeket a szerepeket, zajos sikert aratva? Természetesen Páger Antal, dr. Gerleszegi Gerle Géza néven. Szerelem, csinos nők, sármos férfiak, félreértés és revüjelenetek – kész, ennyi elég is volt a nézőknek.

Tehát Vittorio De Sica három évvel később Páger Antal korábbi szerepét formálta meg.

A később súlyos társadalmi kérdésekkel foglalkozó De Sica tehát tingli-tangli filmekkel kezdte. Páger már ekkoriban játszott „komoly” filmekben – amelyekben például arra figyelmeztetett, miként kell a zsidókat kizárni a gazdasági életből. A nyilas hatalomátvétel után demonsratíve fotózkodott Szálasival, aki még egy ezüst babérkoszorúval is megajándékozta egy előadása után. Aztán Páger 1944 végén elmenekült az országból.

De Sica sorsa egészen más irányt vett. Olaszország 1943-as „kiugrása” után az ország déli fele szembekerült a nácikkal és a felszabadító szövetségeseket várta. Az északin Mussolini névleges vezetésével egy hitlerista bábállamot, a Saloi Köztársaságot hozták létre.

De Sica a hatalom legitimálásához éppen olyan jól jött volna, mint Páger a nyilas rendszeréhez. Csakhogy akadt egy különbség. De Sica az ellenállás és az embermentés útját választotta. Pedig ő is kapott rögtön két visszautasíthatatlan ajánlatot. Az egyiket a fasiszta bábállam kulturális vezetőjétől, hogy legyen szíves Észak-Olaszországban létrehozni az igazi olasz filmet. A másikat magától Goebbelstől, aki azt kérte, De Sica fáradjon a birodalom új filmközpontjába, Prágába, és ott tevékenykedjen a fasiszta eszmék győzelméért. (Prágában próbálta a Harmadik Birodalom létrehozni a náci filmgyártás centrumát, hiszen Berlin akkor már romokban hevert.)

Vittorio De Sica az erőszakkal szemben a szeretetben és a kultúra erejében hitt. Ráadásul – amint egy interjúsorozatból, amelyet lányával és unokájával készítettünk a washingtoni Holocaust Memorial Museum számára, megtudtuk – tevékenyen is részt vett az embermentésben. Többek között zsidókat bújtatott az egyik lakásában – ami Rómában nem is volt olyan egyszerű. Ugyanis a módosabb polgárok házának előcsarnokában – sok helyen még ma is – ott ül a házmester. S mivel a római házmesterek feljelentő kedvétől is tartani kellett, ezért De Sica csak olyan helyen tudta elrejteni ismerőseit, ahol nem szolgált egy potenciális áruló.

Filmesként sem akarta a fasizmust szolgálni.

Emi De Sica és édesapja, Vittorio De Sica egy korabeli újságban

Az az ötlete támadt, hogy a Vatikánnak készít egy filmet, egy loretoi zarándoklat történetét dolgozza fel. A „La porta del cielo” (Az ég kapuja) zarándokok csodás utazásáról szólt. De Sica azt felelte újra és újra Mussoliniék és Goebbelsék hívására, hogy amint befejezi a forgatást, már indul is hozzájuk.

Csakhogy a film nem akart elkészülni. Ebben az időben egy átlagos forgatás maximum három hétig tartott. Ez a film több mint 120 nap alatt sem került dobozba. De Sica lánya, Emi úgy idézte fel Király Kinga Júlia interjújában, hogy Pénelopé-módszert alkalmaztak. A napközben leforgatott nyersanyagot este eldobták, hogy reggel mindent újrakezdhessenek.

Emi De Sica édesapja fényképével 2020-ban (A szerző felvétele)

Már ez az időhúzásos dolog is elég ravasz. Ám ennél sokkal többet is tett De Sica. A népes statiszta csapatban elrejtett több üldözött zsidót, de partizánok is megbújtak köztük. Így, miközben keresztény zarándokokat játszottak, megmenekülhettek a deportálástól. S itt nem csak arról volt szó, hogy De Sica és stábja úgy alakította a sztorit –- ebben nagy szerepe volt a forgatókönyvíró Zavattininek is –, hogy szükség legyen ennyi szereplőre, és így zsidókat rejthessenek el. A stábnak kellett a statiszták ellátását, szállását is megszervezni. Ehhez segítséget kaptak a Vatikántól: a városállam a határán kívül álló, de fennhatósága alá tartozó Szent Pál bazilikát ajánlotta fel a forgatás egyik helyszínéül. Itt húzták meg magukat éjszakánként a németek elől bujkáló, statisztának álcázott menekültek. A templomban aludtak, ettek, éltek. Állítólag az ott szolgálatot teljesítő papok sokszor morogtak, hogy nem méltón viselkednek az elrejtettek. Zajosak voltak, szemeteltek, nem egyszer eldobott kotongumikat találtak reggel a papok az oszlopcsarnokban.

A forgatás helyszíne – sok száz embert kellett itt elrejteni

A forgatás felügyeletével Montini kardinálist bízták meg. Vittorio De Sica életrajzi kötetében idéz fel egy vele kapcsolatos történetet. Egy napon a főpap megelégelte a templomában lévő felfordulást, ami a filmkészítéssel és a több száz ott megbújt ember mindennapi jelenlétével járt. Magához hívatta a rendezőt és lehordta azzal, hogy respektálják, hogy az Úr házában lehetnek. Az egyik verzió szerint ezek után kidobta irodájából De Sicát. A regényesebb változat szerint a rendező letérdelt előtte, kezet csókolt a főpapnak és elnézését kérte. Mire Montini visszahúzva a kezét megértően morgott, de azért hozzátette, hogy ne feszítsék túl a húrt. A Bolognai Filmintézetben, ahol De Sica hagyatékát őrzik, található két fotó, amelyen a forgatás helyszínén Montini és De Sica derűsen cseveg egymással. A zsidómentésben cinkos Montini később VI. Pál néven lett a katolikus egyház feje.

És hogy a film milyenre sikerült? Róma felszabadulása után ez már senkit sem érdekelt. De Sica és a rejtegetett zsidók is megmenekültek.

Bár néhány kritika, köztük több elismerő is megjelent, a filmet nem mutatták be, talán a végső változat sem készült el. A rendező egy jó évtizeddel később mondta el egy interjúban, hogy sosem látta a kész alkotást, minden bizonnyal el is veszett. Sorra jöttek a remek mozik, nem is kereste senki az Ég kapuját. Évek múltán derült ki, hogy a negatív valahogy Párizsba került, és ott a Nemzeti Könyvtárban megmaradt. Restaurálták, és 1997-ben bemutatták a Velencei Filmfesztiválon. Nagy sikerrel, ami nem elsősorban a filmnek szólt, hanem annak a történetnek, ami a vásznon nem látszott ugyan, de mégiscsak sok-sok ember életét mentette meg.

De Sica pedig 1970-ben leforgatta a már említett Finzi-Continiék kertje című alkotását, amely arról szól, miként rekesztenek ki az olasz társadalomból egy oda teljesen asszimilálódott zsidó családot. A film rendezői változatának a végén – mert a producerek csináltattak hozzá egy, a felelősséget és a tragédiát jobban elkenő verziót is – a családot deportálják, miközben tagjai nem is értik, mi a baj velük. Ezért az alkotásért kapta, mintegy életműve betetőzéseként is, Vittorio De Sica negyedik Oscar-díját.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!