Hétvége van. Tegnap kiporszívóztam, de a fürdőszobában még rendet kéne rakni. Holnap rántott hús lesz. Kipróbálom, ahogy a TV-ben láttam, és rakok rá fóliát a klopfolás előtt. Ha majd hozom a gyereket a különóráról, ne felejtsek el sört venni, mert ha nincs itthon, akkor ő megy a kocsmába, és azt már ismerjük…
Igen, itt (Magyarországon és a Föld nevű bolygó jelentős részén – kivéve ahol tilos sört hozni) és most (mondjuk úgy: Róma vandálok által történt elfoglalása óta) a nőkről valami ilyesmit gondolunk. Akkor tehát ez van… A viszont.hu-n azonban ez nincs. Nálunk a lekezelt, lenézett, konyhatündérré silányított nőkép helyett másról olvashatsz. Bíró Krisztától például azt, hogy „teljes megelégedésemre nő vagyok!” Ezt azonban nemcsak ő gondolja így, hanem Bulyovszky Lillát idézi, aki Kolozsváron a magyar színházművészetet megalapozó családban született. Természetesen színésznő lett belőle, nagy szerepeket játszott, de ez kevés volt neki: novellákat írt, színdarabokat fordított, többek között Dumas Kaméliás hölgyét. Később még II. György meiningeni herceg is jelmezeket tervezett Lillának, és mélységesen szerelmes lett belé. A többit persze nem mondjuk el – elolvashatja a www.viszont.hu oldalon Bíró Kriszta többi írásával együtt a Privát kabinban.
Ha már a múlt: antropológusok szerint az embert a munka és a nyelv mellett a nagymamák tették emberré. Az ősemberek apró közösségeiben komolyan kellett küzdeni a túlélésért, közte a mindennapi betevőért. A családok az apákat alig látták, inkább csak akkor, amikor egy nagyobb darab mammuthússal hazatértek a vadászatból. Az anyák reggeltől estig gyűjtögettek, hiszen több nap, mint mammutkolbász. Nagypapák alig voltak, ők inkább csak a mammutvadászatok járulékos veszteségeinek számítottak… Így tehát a kicsikkel a „semmire se jó” nagymamák maradtak otthon (már ha volt „otthon” az örökös vándorlás során). Ők tanítgatták a gyerekeket, adták át az új generáció aprócska tagjainak a nagyon fiatal, tizenegy-két éves anyáknál jóval nagyobb tudásukat, élettapasztalatukat. Mondhatjuk tudományosabbnak hangzó módon is: a kultúraközvetítés legfőbb feladata évtízezredeken át a nagymamákra hárult. Azóta sokat változott a világ és régen minden jobb volt, a nagymama szerepből azért máig maradt néhány fontos és szerethető dolog. Mint például Popper Péter családjában.
Ha már kultúra átadása, akkor iskola. Különösen időszerű ezen elgondolkodni most, amikor az se ritka, hogy gyerekek és szülők állnak kora reggel sorfalat, hogy megtapsolják a munkába érkező tanárokat. Máshol diákok skandálják, hogy „Nincs tanár, nincs jövő!” – és ebben nagyon is igazuk van. Mindannyian azt szeretnénk, hogy gyerekeinket, unokáinkat a legjobb tanárok tanítsák, hiszen a jövőjük múlhat ezen. Mi, akik e sorokat olvassuk, talán a szerencsésebbek közé tartozunk, akik sokat teszünk gyerekeink jövőjéért. De mondd, mit érlel annak a sorsa aki leszakadó településen, szülői segítség nélkül él, repedt kályháján macska ül, ritmust lóbál az ajtókulcson, néz, néz, s lefekszik egyedül? Erről ír Ritók Nóra.
Vannak még csodák: most, amikor a teremtés koronáit lehetetlen vállalkozás elkönyörögni a TV elől a katari labdarúgó VB idején, halkan említsük meg, hogy a francia Stéphanie Frappart az első női bíró, aki férfi labdarúgó-világbajnoki mérkőzésen fog meccset vezetni. Segítői, partjelzői is nők: a brazil Neuza Back, valamint a mexikói Karen Díaz Medina. A FIFA bírói keretében először kaptak helyet nők a vb bírói között. Frappart mellett a ruandai Salima Mukansanga és a japán Josimi Jamasita vezetőbíró, míg Back és Díaz Medina mellett van még egy partjelző: az amerikai Kathryn Nesbitt. A világ hihetetlen gyors változására nem győzzük kapkodni a fejünket. Női focibírók?! Hiszen alig egy ugrásra a VB-stadionoktól néhány avantgárd iszlám ország már két éve engedi, hogy nők is ellátogathassanak (természetesen férfi családtagjuk társaságában) egy focimeccsre. Szaúd-Arábiában pedig, ugyancsak férfi rokon mitfahrerrel egy éve autót is vezethetnek. És bízzunk benne, hogy Iránban se lesz hiábavaló több száz (!) ember halála, akiket azért gyilkol meg hagyománytisztelő szeretett hazájuk, mert nem akarnak mindig kendőt hordani a fejükön.
Nehéz ezek után bármit mondani, hogy az ne tűnjön cinikusnak, de valóban örülünk egy másik meglepő hírnek: 1952 óta tíz évente egyszer állítja össze a brit Sight and Sound magazin azt a listát, amelyen minden idők legjobb száz filmje szerepel, és e hetven év alatt most először került az élre női filmrendező alkotása, éspedig Chantal Akerman 1975-ös filmje, a Jeanne Dielman. A három óra huszonkét perc hosszú film főszereplője a címben jelölt egyedülálló anya és prostituált, aki a napja előre haladtával egyre jobban szétesik. A film az egyik legtöbbet méltatott darabja a feminista filmművészetnek. Nem tudunk róla, hogy nálunk bemutatták volna – talán nem véletlenül… A viszont.hu-n azonban olvashatunk egy másik nagyszerű és nálunk szintén csak kevésbé ismert filmrendezőnőről, az Oscar-díjas Dorothy Arznerről. Amikor 1972-ben New Yorkban megtartották a rendezőnők első nemzetközi filmfesztiválját, az ő filmjével nyitották meg a programot, a második fesztiválon már az egész életművét bemutató sorozattal ünnepelték. Még nyolcvan fölött is a világ talán legnevesebb filmes egyetemén, a Los Angeles-i UCLA-n tanított. Fantasztikus életét Deutsch Andor mutatja be.
Végül különösen érdekes interjúra hívjuk fel a figyelmet. Kerényi Katának Gyarmathy Éva úgy mesél a tanulási- és magatartási zavarokról, ahogy eddig még talán soha – a saját személyes történetén keresztül. Gyarmathy Éva Prima-díjas klinikai szakpszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa, egyetemi tanár. Magatartási- és tanulási zavarokkal foglalkozik, fő érdeklődési területe az atipikus idegrendszeri fejlődés és a tehetség összefüggéseinek vizsgálata. És mit tanulhatunk tőle? Például azt, hogy a legfontosabb elfogadni a gyereket úgy, ahogy van, és olyan tanulási környezetet teremteni, hogy fejlődhessen. – „Én sem akkor és nem úgy fejlődtem, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Csak ezt nem dörgölték folyamatosan az orrom alá, és így megtanultam, mire használhatom a képességeimet. Sokszor nehéz és küzdelmes volt. De megérte, mert közben azt éreztem, hogy vannak ugyan furcsa dolgok a világban, de én alapvetően rendben vagyok. Végülis sokféleképpen lehet élni, bár ehhez kellene egy kis tolerancia: ha nem ártok senkinek, miért ne csinálhatnám a magam módján?” Ha valamit, akkor ezt az írást igazán érdemes elolvasni!
A sok olvasgatás közben azért ne feledkezzünk meg arról, hogy jön a karácsony, és ha a család az egészséges táplálkozás jegyében már hosszú ideje cukor nélkül issza a kávét és a teát, a karácsonyi sütikhez azért mégiscsak kell valamennyi… Csakhogy ma már a benzin vásárlásán kívül bajok vannak a cukorral is. Olykor a fél várost be kell járnia annak, aki cukrot akar venni. Főleg, ha nem is csak egy kilót és nem azért, hogy felhalmozza azt a kamrában. Még nehezebb helyzetben vannak a kistelepülésen élők, ahol csak egy bolt ha van. Cikkünkben megismerhetjük, hogy hogyan lehet egy jótékonysági szervezet számára cukorhoz jutni, amit ők a karácsonyi ajándékcsomagba tesznek más alapvetően szükséges tartós élelmiszerek mellé, amire ma újra nagyon sok embernek van szüksége. Édes élet ársapkával – Egy bácsika története.
Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!