Vannak gyereksorsok, amelyeket nem lehet értelmezni. Mert értelmezhetetlen, hogy lehet mindezt ép ésszel túlélni. Az meg végképp, hogy lehet ezen az úton szakmaszerzésig jutni, családot alapítani. Neki mégis sikerült.
Author: L. Ritók Nóra
Benne maradt talán valami arról, hogy velünk jó volt lenni, és mi értékeltük, bár erre igazán nem tud semmit sem építeni a jövőjében. Bennünk pedig maradt az érzés, hogy kiválasztottak lehettünk, és egy ideig csodálhattunk egy kivételes emberkét, aki megmutatta nekünk, mi az a veleszületett különleges képesség. Akin nem tudtunk mi sem változtatni, aki maradt a belső világán belül; egy ezzel az egésszel kezdeni semmit sem tudó, kíméletlen, külső világban. A kettő közötti szakadékban zajlik majd az élete. Hogy hogyan, azt nem tudjuk megjósolni.
Mi volt a lány esetében a hozzáadott pedagógiai érték? Talán csak annyi, hogy érezte, bízunk benne. Hogy elhitte nekünk, értékes ember. Talán csak annyi, hogy fontos volt valakiknek.
Nem lehet tudni, kiből mi lesz. Épp ezért nem hagyhatunk el senkit. Minden gyereknek meg kell adni az esélyt, hogy azzá válhasson, ami lehetne.
Amikor valaki jelentkezik, hogy támogatni szeretne egy-egy tehetséges nehéz sorsú gyerekeket, gyakran kiköti: de olyat adjunk, akinek biztosan siker koronázza a támogatását, és nincsenek kockázatok az életútjában.
De ilyen tuti sikertörténetet nem tudunk bevállalni.
Mikulásünnepségre csak az mehetett, aki be tudta fizetni a mikuláscsomag árát, az anyák napi ünnepségre csak az, aki előtte odaadta a virág árát, vagy a tablóról lemaradt az a nyolcadikos, aki nem tudta kifizetni az alapcsomagot.
A lány népes család egyik gyermeke, egy a nyolc gyerek közül. Kedves, alkalmazkodó kislány volt, sosem volt vele különösebb gond, de magán viselte ő is a generációs szegénység lenyomatát.
Sokan hiszik, hogy a segítségnyújtás könnyű történet. Egyszerű folyamat, tele pozitív érzésekkel, hálával, sikerekkel. De ez csak a látszat.
Egyre közelebb kerülve egy fiúhoz és családjához beleláttunk az eleve elrendeltség problémájába.