Az áremelkedésekkel szembesülve általában utólag jut az eszünkbe, hogy mibe is fektessük – a dinamikusan elértéktelenedő – pénzünket. Csak vigasztalásul: még mindig többet ér ma a pénzünk, mint 5-10 év múlva fog.
Category Archive: LAPOSFÖLD
A kérdés már nemcsak az, mi lesz télen, hanem az, hogymi lesz az összes eljövendő telünkön. Mit teszünk, hogy a bolygónk kicsit fellélegezhessen?
Egy kanadai áruház megpróbálta a lehetetlent, és véghez is vitte
Már önállóak és egyre okosabbak. Mármint a robotok. Köztük is a mesterséges intelligenciával bírók. Az itt bemutatott verseny eredményei is ezt támasztják alá.
A szellemfotózás nem volt túl etikus, de szépen hozott a konyhára
Az első taktusok 1999. december 31-én csendültek fel Londonban, az utolsó hangok pedig 2999. december 31-én lesznek majd hallhatóak. A Longplayer egy egészen különleges zenei kompozíció: ezer évig tart eljátszani. Túlzás nélkül állítható, hogy ez minden idők legnagyobb művészeti projektje.
Két út van előttünk: az egyik a kihalás, a másik járhatatlan?
Bizonyos fák kifejezetten antiszociálisnak tűnnek, és még a saját fajtársaikhoz sem hajlandóak hozzáérni. Ezt a jelenséget hívják a tudósok lombkorona-félénkségnek.
De csak akkor, ha pontosan úgy csinálták, ahogy azt a kézikönyv előírta!
Szerzőink között érdekes szakmai vita alakult ki az atomnergia illetve a megújuló energiaforrások kapcsán. Szentgyörgyi Zsuzsa válasza Szászi Júlia cikkére.
Idegenforgalmi látványosság, ipari műemlék, napenergiát termelő üzem, rendezvényközpont, oktatási intézmény Emellett pedig szimbólum is: nemcsak a tudatos környezetvédelemé, hanem a tényleges demokráciáé is.
Minireaktorok jelenthetik a megoldást az energiaellátás problémáira?
A rovarok tanulékonyabbak, mint hinnénk!
Minden nap nagyon kell a gáz. Télen fűtésre, egész évben főzésre. Meg persze, villany hozzá, a fűtési forró víz keringtetésére, nemkülönben a sütő működéséhez. És kőolaj is nagyon kell, de mennyire, hiszen ebből lesz az autót hajtó üzemanyag (egyelőre, még jó pár évig, amíg át nem tér a nép a villanyhajtásokra). De miből, honnan? Ez itt a kérdés!
Az osztrákok szinte sítalppal a lábukon születnek. És mégis, hiába fordulnak elő a sípályákon gyermekkoruktól kezdve, a nagy téli lavinabalesetek elszenvedői között éppoly sok az osztrák áldozat, mint azok a külföldiek, akiknek jóval kevesebb az ismerete a veszélyekről, mert évente mindössze két hetet töltenek a téli sportokkal, és saját „lapos” hazájukban nincs alkalmuk egész évben gyakorolni.
Épp 50 éve jelent meg A növekedés határai című kötet, amely számítógépes modelleken alapuló becsléseket tartalmazott az emberiség jövőjéről. Azóta eltelt fél évszázad. Mi vált valóra az akkori jóslatokból?
Korábban ez a kérdés tabunak számított, ma azonban a világ számos országában inkább már csak az vár megoldásra, hogyan lehet és érdemes méltó módon megoldani. Ausztria és Svájc példája talán segíthet ebben.