Erre ment rá a húsz forint, sőt, nem is lett elég, táviratilag további pénzeket kellett otthonról szégyenszemre igényelni. El voltam keseredve, égett a pofám, hogy ennyi baj van velem – most jövök csak rá, hogy tulajdonképpen ezen ment félre az egész életem.

Amikor azután vagy negyven évvel az első Hemingway-olvasóélményem után már-már feladtam volna ifjúkorom nagyralátó vágyait, úgy hozta a sors, hogy egy megfáradt autóbuszos idegenvezető egyszer csak felajánlotta: pár dollárért belevisz minket, engem meg az akkori barátnőmet a havannai éjszakai élet sűrűjébe, beleértve a Hemingway-kocsmát is. Hát hogyne csaptam volna szinte gondolkodás nélkül a tenyerébe!

Szombat délelőtt nem sütött a nap, ez mostanában kivételes természeti jelenség errefelé. Viszont tíz és fél fok volt pluszban, ami felbátorított, hogy szokásomtól eltérően átránduljak Salföldre, ahol Somogyi Győző éppen rendhagyó Balassi-napot készült rendezni – hát az milyen lehet?

Aznap éjjel letartóztatták még Zelk Zoltánt, Háy Gyulát, Varga Domokost és Tóbiás Áront is. Mire én másnap reggel a félig üres lakásban felébredtem, már kivégezték Dudás Józsefet és Szabó Jánost (Szabó bácsit). Apámat aztán másfél éven keresztül szinte minden nap vártam a kertkapunál.

Egy szemfüles újságíró ilyenkor nem sokáig nézi tovább bambán a lift körül úszkáló színes, trópusi halakat, hanem felhörpinti koktélját, és elgondolkodik azon, hogy most rögtön milyen tömegközlekedési eszközzel érhetne el leghamarább az Unter den Linden Brandenburgi Kapu felőli végében álló híres Adlon szállóba, ahol érzése szerint ez a bizonyos Hodorkovszkij megszállt, és különbenis a hotel halljából nyíló szivarszobában ilyen gyönyörű vajszínű, hatalmas szivarhamutartók várják őrizetlenül a szemfülesebb kelet-európai turisták látogatását.

Már ideérkezésünk estéjén fényes velkám fogadást rendeztek a tiszteletünkre az egyik legelőkelőbb szállodában, s a házigazdák képviseletében néhány percre feltűnt maga a bíboros is a gyönyörű vérvörös palástjában. Igaz, végül nem fogyasztott semmit, de csoportunk vezetőivel szélesen mosolyogva lejattolt, aztán a tolmácsa sajnálkozva kimentette, mondván, hogy szívesen maradnának még, de hát ugye a kötelesség.