Van az a jó tulajdonságunk, hogy mindent egyszerre szeretnénk. Éjfélkor még lehúzzuk a pezsgőt és bekapunk három pogácsát, de az új esztendőben már salátán szeretnénk élni. Karácsonykor még műanyagba csomagolunk, de januártól már zászlónkra tűzzük a zero waste elveit.
Egy szemfüles újságíró ilyenkor nem sokáig nézi tovább bambán a lift körül úszkáló színes, trópusi halakat, hanem felhörpinti koktélját, és elgondolkodik azon, hogy most rögtön milyen tömegközlekedési eszközzel érhetne el leghamarább az Unter den Linden Brandenburgi Kapu felőli végében álló híres Adlon szállóba, ahol érzése szerint ez a bizonyos Hodorkovszkij megszállt, és különbenis a hotel halljából nyíló szivarszobában ilyen gyönyörű vajszínű, hatalmas szivarhamutartók várják őrizetlenül a szemfülesebb kelet-európai turisták látogatását.
Itt vagyok egy idegen országban, ahol eddig úgy érttettem meg magam, hogy a telefonomon futó gépi fordítót használtam. Oké, egyszer reggelire tükörtojás helyett pekingi kacsa érkezett, de a magyar–olasz–kínai fordítás során kicsit torzult az információ.
Egész aktív életében fényképészként dolgozott, sokáig mégsem tudtam, hogy pályája a szakmának egy másik ágában indult, amellyel miattam – vagy értem – hagyott fel.
Soha nem éreztük, hogy árvák lennénk. Később az iskolában kérdezgetni kezdtek, és megértettük, hogy intézetben élünk. De nem szégyellem, hogy az SOS-ben nőttem fel. Ha nem fogadsz el engem annak, aki vagyok, az a te bajod, nem az enyém, nem fogok könyörögni.
Az óradnai katolikus plébános, Kiss Attila, pappá szentelése óta foglalkozik huskykkal. Hobbyként kezdte ezt a sportot, mára világbajnok nemzetközi kutyaszánhúzó. Amikor Csíkszentgyörgyre és Úzvölgyébe került szolgálatra mint segédlelkész, egy helyi huskytenyésztőtől azzal a feltétellel kapott két kutyát, hogy szánhúzásra is trenírozza őket. Az első szánhúzós útjánál a hegyekben spirituális élményben volt része. Ekkor eszmélt rá: nem lesz egyedül többé, mert vele van a Jóisten és ez a két csudaszép állat. Végh László fotósorozata.
Nyelek egyet, az agyam zakatol. Kész-e már a halászlé? Ó, drága anyukám, miért neveltél le a hazugságról! És ha igen, miért nem differenciáltan, hogy azért néha, meg van az a helyzet, meg mentsd magad… Nem tudok hazudni. Be kell vallani: halászlé, az nincs. Tejszínes aszaltszilva-leves van.
A Belső-Erzsébetvárost keresztben átszelő Akácfa utca nem a kerület legnevezetesebb utcája, valami megmagyarázhatatlan erő – talán maga a hely szelleme – mégis időről időre odavonzza a mulatni vágyó pesti népet.
Valahol itt a kulcs: mennyiségben szeretnénk mérni a különlegeset, pedig ennek egyáltalán nem így kellene lennie.
Miként is vélekedtek egyes kortársak 1889-ben az Eiffel-toronyról? Egy halom ronda ócskavasnak titulálták, és ragaszkodni akartak mihamarabbi lebontásához. Keseregtek azon, hogy ha fennmarad, ipari gnómként örökre elcsúfítja majd a gyönyörű városképet.
Sokan laktak egy lakásban. Péter eleinte nem is értette, miért kellett nagy és kényelmes lakásukból villámgyorsan ide költözniük, ráadásul egy csomó idegen emberrel együtt. Az utóbbi időben úgy érezte, egy körhinta repíti mindenhova, s ő tehetetlenül ül a székben. Mindegyikük viselte a sárga csillagot, szemükben ott ült az értetlenség és a félelem. Mint riadt, fogságban lévő állatok, csak lopva néztek egymásra, mintha szégyellnék, hogy ilyen helyzetbe kerültek.
A bemutatkozás gyors volt, majd a barátság egy életre szólt, mármint nemcsak az említett ponttyal, hanem Aczél Endrével is. Ő nemcsak írni, hanem enni is nagyon szeretett, kedvenc ételei közé tartozott a rántott borjúláb és a dorozsmai molnárponty.
Életképek három ország határvidékén
Külföldre költözni úgy kell, hogy sokáig képzelődsz, milyen lenne ha. Forgatod fejedben a képeket, mint egy korty száraz vöröset a szádban. Eleinte nem konkrét a hely, vagyis nem egyetlen helyről álmodsz, hanem összerakod különálló darabokból, mint fantomképet a rendőrségi rajzoló.
A süket kutya neve Boszi. Tizenkilenc éves, és pórázon kell sétáltatni, ilyen modern, rugós kihúzóson, mert megy, mint egy tank, én meg nem fogok fejveszetten rohanni utána.
A lány népes család egyik gyermeke, egy a nyolc gyerek közül. Kedves, alkalmazkodó kislány volt, sosem volt vele különösebb gond, de magán viselte ő is a generációs szegénység lenyomatát.
Nyomda, könyv- és lapkiadószentély, a magyar aranypolgár szabadelvű sikerlapjainak műhelye, amit elragad a jobb- és baloldali népharag.