Szakit sok olvasónk kedvelte ismeretlenül is: a róla készült portré egyike az eddig megjelent legnépszerűbb cikkeinknek. Nemrég érkezett a hír, hogy többé már senki sem fog vele találkozni, beszélgetni Egerben járva. Nekrológ a „senki fiáról”.
Category Archive: SZÁRNYVONAL
Sok terhet cipelnek magukkal a generációs szegénységbe született gyerekek. Kívülről nézve ebben sokszor az a legfájdalmasabb, hogy ők nem is értik, nem is érzik. Mivel ebbe nőnek bele, számukra ez lesz a természetes.
Egy méltatlanul elfeledett bestseller története
A kommenttelen létről és az újra felfedezett reggeliről. És még egy mókus is felbukkan.
Lehet egy hely egyszerre nyugodt és mozgalmas, békés és kalandos? Nagyon úgy tűnik!
Csoda, hogy nem döntöttük meg hamarabb a rendszert. Pedig hogy dübörögtünk azon a hídon, ugye, Tibor?
A közösségi média utolérhetetlen. Nem a minőség alapján, hanem szó szerint.
Így lett egy diákcsínyből egy egész kerületen átívelő közösségi kezdeményezés
Vannak halmozódó hátrányok. Mind olyan, ami a kirekesztést támogatja. A generációs szegénység önmagában is nagy teher, megtörni az eleve elrendeltet nem egyszerű. Aztán ott a cigányság, amivel szemben, ha a rasszjegyek láthatók, nem túl toleráns a többség. Ha pedig ez még LMBTQ érintettséggel is párosul, ez már szinte reménytelen.
A Bükk déli lábain túl, de a magyar Alföldön még éppen innen, a nagy puszta északi határán fekvő Mezőtárkány községben vagyunk, s az olvasó joggal kérdezheti, hogy miért. Azért, mert újabban ugyanezt kérdezi magától sok helybéli is.
Vannak gyereksorsok, amelyeket nem lehet értelmezni. Mert értelmezhetetlen, hogy lehet mindezt ép ésszel túlélni. Az meg végképp, hogy lehet ezen az úton szakmaszerzésig jutni, családot alapítani. Neki mégis sikerült.
Reggeli napsütés, Párizs. Az apám. Magas, szélesvállú és csupa vigyor. Rögtön beültünk a legközelebbi tükörfényes kávéházba. Az első két francia kifejezés, amit megjegyzek magamnak: orange pressé, chocolat chaud.
Kárpátalján kezdenek kiürülni a boltok készletei, és amit még lehet kapni, az a duplájába kerül, mint három hete. Beregszászban vannak néhányan, akik éjt-nappallá téve dolgoznak a menekültekért. Például Erika, aki kétgyermekes családanyaként maga is menekülni kényszerült.
Erre ment rá a húsz forint, sőt, nem is lett elég, táviratilag további pénzeket kellett otthonról szégyenszemre igényelni. El voltam keseredve, égett a pofám, hogy ennyi baj van velem – most jövök csak rá, hogy tulajdonképpen ezen ment félre az egész életem.
Benne maradt talán valami arról, hogy velünk jó volt lenni, és mi értékeltük, bár erre igazán nem tud semmit sem építeni a jövőjében. Bennünk pedig maradt az érzés, hogy kiválasztottak lehettünk, és egy ideig csodálhattunk egy kivételes emberkét, aki megmutatta nekünk, mi az a veleszületett különleges képesség. Akin nem tudtunk mi sem változtatni, aki maradt a belső világán belül; egy ezzel az egésszel kezdeni semmit sem tudó, kíméletlen, külső világban. A kettő közötti szakadékban zajlik majd az élete. Hogy hogyan, azt nem tudjuk megjósolni.
Hogyan és hová érkeznek, akik az Ukrajnában zajló háború elől menekülve lépik át a magyar határt? Hogy küzdenek meg a kettős érzéssel: hogy itt már nem bánthatja őket senki, de nem lehet tudni, hogyan tovább? Bielik István képriportja
A háború elől menekülők nagy része nő és gyerek. Közülük sokan biztos anyagi háttér és kapcsolatok nélkül érkeznek a teljes ismeretlenbe. Szamoskéren a helyiek ilyen családokon próbálnak segíteni.