Miként is vélekedtek egyes kortársak 1889-ben az Eiffel-toronyról? Egy halom ronda ócskavasnak titulálták, és ragaszkodni akartak mihamarabbi lebontásához. Keseregtek azon, hogy ha fennmarad, ipari gnómként örökre elcsúfítja majd a gyönyörű városképet.

Megismerte Pest valamennyi arcát, az úrit, a polgárit és a nyomorúságosat is, mielőtt megtalálta a helyét a pesti szerb negyedben, és megtanulta berendezni az otthonát a Veres Pálné utcában. Tudta, hogy a lakásba kell egy szalon, a szalonba tükör és zongora, meg egy kerek asztal, amely köré majd összegyűlhet a család délután teázni, beszélgetni, zenét hallgatni. Ez a tizennyolc éves szláv lány már úgy lépett be a huszadik századba, mint egy pesti polgár.

Freud a beköltözés idején főként hipnózissal kezelte álmatlansággal, hisztériával, helyi fájdalmakkal küszködő betegeit. Egyiküknél, Fanny Mosernél a módszer kicsit sem használt, ő mély alvás helyett inkább beszélgetni akart. Kényelmesen, az akkor még korántsem híres kanapéra heveredve. Freud így rájött, hogy ha a páciens magától kezd el beszélni, ezzel fokozatosan megnyílik az út a tudatalatti tartalmak előtt.

A háború és a Trianon utáni válságos időkben a cukrászdák zsúfoltsága nem feltétlenül a luxus, hanem sokszor inkább a szegénység jele volt. Sokan azért töltöttek el hosszú órákat a jól fűtött cukrászdában, mert ott egy csésze kávé vagy briós mellett is melegedhettek, és nem kellett otthon, a fűtetlen lakásukban fagyoskodniuk. A Szavanov cukrászdába bárki betérhetett, és mindent megkapott egy helyen: gyors kiszolgálást, friss süteményt, forró kávét, s nem ám háborús árpakávéból, hanem igaziból.

Polgárabb volt a polgárnál, ami a békebelinek nevezett korszakban még komoly erénynek számított. Kedélyesen, mégis bizonyos szigorral vezette az üzletét, a munkában nem volt szabad hibázni, az iparos becsülete forgott kockán