Ferenc Józsefről általában három klisé él a köztudatban: az, hogy kifejezetten puritán volt, hogy legszívesebben Tafelspitz-et, azaz marhából készült tányérhúst evett, és hogy bizalmas barátnőjét, a színésznő Schratt Katalint éppen a felesége, az udvari és házastársi kötelezettségektől menekülő Sissi választotta ki számára, úgymond társalkodónőnek. Pedig a kép ennél jóval színesebb; a császárnak még volt jó néhány fura kalandja, szokása és tulajdonsága.
Ketyeg az óra – alig nyolc év, és, az EU rendelkezése szerint, 2030-ban már csak elektromos hajtású autókat lehet majd eladni. Kétségtelenül erősen felfelé ívelő trendről beszélhetünk, hiszen tavaly már 6,75 millió ilyen járművet adtak el a világban, és ennek mintegy a fele Kínában kelt el. Európa is buzgón követi ezt az irányt: míg 2020-ban az eladott gépkocsik 10 százalékát tették ki a villamos hajtásúak, addig tavaly ez az érték már 17 százalék volt, vagyis mintegy 2,3 milliót adtak el. Feltételezhetjük, hogy a trend folytatódik, bár az Európát közvetlenül érintő háború nyilván módosíthat rajta.
Négyévesen már olvasott, együtt tanult a fivéreivel, tizennégy nyelven beszélt, és kora nagy tudósaival levelezett. Egyike volt az első nőknek, akik Európában egyetemre járhattak, noha az órákon csak egy függöny mögé rejtőzve vehetett részt, nehogy elvonja férfikollégái figyelmét az igazán komoly kérdésekről. Ő Anna Maria van Schurman, a 17. századi holland aranykor legműveltebb asszonya.
Ahogy vénülök, úgy változik meg bennem sok minden. Azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban csap meg-egy-egy rég elfelejtett illat. És rögtön kapcsolódik hozzá egy emlék, egy ember, egy történet. De előfordul olyan is, hogy hiányzik egy már ismerős illat egy adott helyzetben.
Aki erkölcsi vagy politikai okokra hivatkozva avatkozik be a művészek munkájába, attól a kortársai talán félni fognak, az utókor viszont menthetetlenül kineveti.
A 20. század két fontos alakjáról is szó esett a héten a viszont.hu-n. Mindketten nagy múltú család árnyékából léptek ki, és tettek olyan dolgokat, amelyek miatt saját jogon, és nem az örökölt hírnév okán fogunk rájuk még nagyon sokáig emlékezni.
Ha valami, az kiderülhetett a héten az olvasóink számára, hogy ez a siker-dolog nagyon összetett kérdés.
A megemlékezések többségében az is szerepel, hogy halálával egy korszak ért véget – de hát annak a korszaknak már réges-régen vége, csak éppen II. Erzsébet kötelességtudó és vonzó személyisége miatt ezt talán nehezebb volt észrevenni. III. Károly valószínűleg a végfelszámolója lesz ennek a világnak. Ilyen időket élünk.
Azért szállt a Titanicra, hogy villogjon a pénzével. Mert még mindig sok volt belőle. Abból, amit apjától, a nyolc évvel korábban elhunyt Meyer Guggenheimtől örökölt. Végül a lánya messze túlszárnyalta.
Van, aki egy férfira vagy nőre vár éveken át, és van, aki arra, hogy belépőjegyet vehessen a Bayreuthi Ünnepi Játékok valamelyik előadására – egy svájci ismerősöm a várólistára feliratkozva kereken hét évet várt arra, hogy eljuthasson a wagneriánusok leghíresebb zarándokhelyére.
Fodor Tamás nyolcvan. Ezt maga az érintett se nagyon akarja elhinni; de nincs mit tenni. Annyi. Mi is nehezen hisszük el, mert alig múlik el este, hogy ne szerepelne színházban, ne menne valahol egy rendezése, ne készülne egy új darabbal.
Sokszor kérdezik tőlem: fel tudsz-e mutatni nagy sikereket? Olyan gyerekeket, akik képesek voltak kitörni a szegénységből, és eljutottak, mondjuk, az egyetemig?
Szép napra ébredünk ma is, ugyanis megint egy csomó izgalmas dolgot ajánlunk a viszont.hu érdeklődő olvasóinak!
Itt a hétvége, és ez remek alkalom arra, hogy egy kicsit olvasgassunk. Még akkor is, ha több érdekes program is akad ma, például Budapesten a Pozsonyi Piknik. De hát piknikek jönnek-mennek – az olvasnivaló örök.
Az 1600-as évek eleje a változások kora Európában, kalandor királyokkal és boszorkányüldöző főpapokkal, zsoldosokkal és kurtizánokkal, felejthetetlen farsangi mulatságokkal és olyan csodálatos zenével, amilyet korábban nem hallott emberi fül. Ez a tarka forgatag kavarog a két főszereplő, az orvos apja mellett felnőtt Johanna és az itáliai énekes, Niccolò körül lapunk állandó szerzője, Mörk Leonóra Asszonyom, édes úrnőm című új regényében. Ebből olvashatnak most egy részletet.
Egy apró szakmai hibának időnként nagyon súlyos következményei lehetnek. Különösen diktatúra idején.
Korábban már szó esett a fadóról, erről a különleges portugál zenei műfajról. De hová forduljon az, aki igazán jó fadót szeretne hallgatni?
