A lány népes család egyik gyermeke, egy a nyolc gyerek közül. Kedves, alkalmazkodó kislány volt, sosem volt vele különösebb gond, de magán viselte ő is a generációs szegénység lenyomatát.
emberi_történetek
Egy igazi kelet-európai történet
Péter meglepődött. Számos helyen megfordult már, de ennyire nyíltan még sosem kínáltak fel neki nőt. Nem mintha prűd lett volna, de most nem kívánt semmilyen bizonytalan kalandba bocsátkozni. Így hát udvariasan, de határozottan közölte a recepciós úrral, hogy köszöni a lehetőséget, de nem élne most vele. A portás felvonta a szemöldökét és biztosította Pétert, hogy ez a szobához jár, nem kell külön fizetni érte.
Lafayette és Tsa Évtizedek után fény derült a budapesti dugók okára. A magyar állam végre vette a fáradságot, […]
A török írónő, Asli Erdogan 2016 óta önkéntes száműzetésben, Németországban él. Hazájában nagy bűnt követett el: írt valami olyasmit, amit Törökországban tilos. És névrokona, Recep Tayyip Erdogan nem tűri az ilyesmit.
Van Bécsben egy múzeum, ahová ritkán téved külföldi. Volkskunde Museum, vagyis a néprajzi. Kissé lepukkant barokk palota a Josefstadt-ban, a dallamos nevű Laudongassén. Villamos csörömpöl előtte, ami a belvárosba visz. Ez itt lakónegyed, nem turista-látványosság. Talán be sem megyek, ha nem srévizavé szemben van szerencsém megszállni egy verőfényes októberi héten. Így is csak az utolsó napom délelőttjét szánom rá, hogy elüssem az időt a vonatom indulásáig.
Nem tudott másképp. Túl közép-európai, túl zsidó, túl tapasztalatlan még ehhez. Jól van ez így – gondolta, miközben a vonat már hazai tájakon futott.
Minden kézenfekvő, és a normalitás könnyedségével működik: kiteszed, megáll, dudál, cserél. Egy probléma azonban mégiscsak adódhat, mégpedig az időzítés. Mert mi van, ha épp gyilkolod a nyulat, fut föl a tej, megy ki a levegő a lopóból, fő le a kávé, tömöd a kacsát a szódás érkezésekor?
Sokan ismerték és szerették apámat, Popper Péter pszichológust, közírót. Tanítványai elnevezték a bizonytalanság gurujának, s ő ezt büszkén viselte. Noha nagy társasági életet élt, igazán közel kevés embert engedett magához, magánéletét védte, amennyire lehetett. Az alábbi történeteket ő mesélte nekem közös csavargásaink során. Úgy gondoltam, jobban megismerik őt, ha közreadom publikálható történeteit, a magam átiratában.
Sokan hiszik, hogy a segítségnyújtás könnyű történet. Egyszerű folyamat, tele pozitív érzésekkel, hálával, sikerekkel. De ez csak a látszat.
A háború és a Trianon utáni válságos időkben a cukrászdák zsúfoltsága nem feltétlenül a luxus, hanem sokszor inkább a szegénység jele volt. Sokan azért töltöttek el hosszú órákat a jól fűtött cukrászdában, mert ott egy csésze kávé vagy briós mellett is melegedhettek, és nem kellett otthon, a fűtetlen lakásukban fagyoskodniuk. A Szavanov cukrászdába bárki betérhetett, és mindent megkapott egy helyen: gyors kiszolgálást, friss süteményt, forró kávét, s nem ám háborús árpakávéból, hanem igaziból.
Egy végzős egyetemista, Kopacz Hanna, kapta az egyik legrangosabb magyarországi építészeti díjat. Mestermunkájával a mélyszegénységben élő Sepsiszentgyörgy melletti örkői romatelep lakóinak életét könnyítené meg.
Polgárabb volt a polgárnál, ami a békebelinek nevezett korszakban még komoly erénynek számított. Kedélyesen, mégis bizonyos szigorral vezette az üzletét, a munkában nem volt szabad hibázni, az iparos becsülete forgott kockán
„Az ezer szentségit! Hiszen a mi Károlyunk tulajdonképpen leány!”
Egy kihalófélben lévő falu titkos élete a Balaton-felvidéken. Vajon ki volt Grósz Miksa és Dezső bácsi? Monoszló takarék