Mi van a krumplin túl?
Author: viszont.hu
Sokan ismerték és szerették apámat, Popper Péter pszichológust, közírót. Tanítványai elnevezték a bizonytalanság gurujának, s ő ezt büszkén viselte. Noha nagy társasági életet élt, igazán közel kevés embert engedett magához, magánéletét védte, amennyire lehetett. Az alábbi történeteket ő mesélte nekem közös csavargásaink során. Úgy gondoltam, jobban megismerik őt, ha közreadom publikálható történeteit, a magam átiratában.
Az Abbázia kávéház tulajdonosa és a pesti művészek viszonya nem volt mindig felhőtlen, bár kölcsönösen ragaszkodtak egymáshoz.
15 ország 40 parlamenti képviselője együttesen tett közzé felhívást a világűr teleszemetelése ellen.
Megbeszéltük, hogy lehet újítani, de úgy, hogy maradjon rosensteines minden. Elsősorban az ízvilágunk és a vendéglő atmoszférája. De a modernizálás megkezdődött.
Egy évben általában hat hónapot turnéztak, amit a pandémia levitt nullára. A Takács Quartetről – a University of Colorado rezidens kvartettjéről, amely idén már a 47. évadját kezdte – azért a koncerteket nélkülöző, sötét időszakban is sokat lehetett olvasni.
A háború és a Trianon utáni válságos időkben a cukrászdák zsúfoltsága nem feltétlenül a luxus, hanem sokszor inkább a szegénység jele volt. Sokan azért töltöttek el hosszú órákat a jól fűtött cukrászdában, mert ott egy csésze kávé vagy briós mellett is melegedhettek, és nem kellett otthon, a fűtetlen lakásukban fagyoskodniuk. A Szavanov cukrászdába bárki betérhetett, és mindent megkapott egy helyen: gyors kiszolgálást, friss süteményt, forró kávét, s nem ám háborús árpakávéból, hanem igaziból.
Kommunikációs áttörés, vagy látványos szemfényvesztés?
Már ideérkezésünk estéjén fényes velkám fogadást rendeztek a tiszteletünkre az egyik legelőkelőbb szállodában, s a házigazdák képviseletében néhány percre feltűnt maga a bíboros is a gyönyörű vérvörös palástjában. Igaz, végül nem fogyasztott semmit, de csoportunk vezetőivel szélesen mosolyogva lejattolt, aztán a tolmácsa sajnálkozva kimentette, mondván, hogy szívesen maradnának még, de hát ugye a kötelesség.
Tapolca jellegzetes épületeiben egy-egy közepes magyar falu lakossága összpontosul, a 9 ipszilon így már egy óriásfalu népességének felel meg.
Európa legnagyobb fürdőkomplexuma volt ez, a főváros nagy büszkesége, melyen a legkiválóbb művészek, mesterek, iparosok, mérnökök sora dolgozott
Ifjú barátaink Barcelonában próbálnak választott mesterségükkel ismerkedni pár hónapot. Azt már tudjuk, milyen kalandok után jutottak el a városba. Még egy nizzai vaddisznótámadást is át kellett vészelniük. (A vaddisznóknak is). Most pedig lakást keresnek.
Gasztonómiai témák a kortárs fotóművészetben
Ficsku azt mondja, feltétlenül ki kell mennünk a város határában lévő, alig ismert első világháborús katonatemetőbe, mert ott lesz felolvasása. Kinek olvasol fel, nézek rá, mire azt mondja, hogy neked és az ismeretlen halottaknak.
Egy végzős egyetemista, Kopacz Hanna, kapta az egyik legrangosabb magyarországi építészeti díjat. Mestermunkájával a mélyszegénységben élő Sepsiszentgyörgy melletti örkői romatelep lakóinak életét könnyítené meg.
Ez a sztárság annyira „mache”. Engem sosem érdekelt. Csak az, hogy minőségi emberekkel játsszak minőségi zenét.
Food Not Bombs Budapest
