Beállsz a sorba 2021-ben, s mire nagy lökdösődések közepette a kis házikóhoz jutsz, ahol az ablakhoz egészen meg kell hajtanod a fejed, hogy halld, mit mondanak, s amiben egy mérges, egyenruhás, lenövöttszőke nő ül, már a nyolcvanas években jársz. Közben ott ugrálnak körötted a géppisztolyos katonák, és kiabálnak – ez már a hetvenes évek.

Mi csak emigráltunk. Országhatáron belül. Mentettük, ami menthető volt még belőlünk, és szorítottuk magunkhoz a zsákban egy egykori életremény utolsó morzsáit. Egyszerűen csak futottunk az életünkért, el egészen a Bakonyig.

A tűzgödör és a napelem gyakori páros, és a külső szemlélődő számára úgy tűnhet, hogy elindult a beduin társadalom a modernizáció felé vezető úton, de a kérdés valójában az, hogy van-e elég ereje végigmenni rajta, és ehhez mit kell feladnia kulturális örökségéből. Kallos Bea Bar fotósorozata.

Polgárabb volt a polgárnál, ami a békebelinek nevezett korszakban még komoly erénynek számított. Kedélyesen, mégis bizonyos szigorral vezette az üzletét, a munkában nem volt szabad hibázni, az iparos becsülete forgott kockán