Csak egy hercegnek támadhat olyan ötlete, hogy Johann Sebastian Bach személyesen neki komponáljon gyászzenét! Leopold von Anhalt-Köthen kívánsága végül teljesülhetett is. Ahhoz persze, hogy egy temetésen a már ismert gyászmisék és dalok helyett egy kizárólag a halott emlékére írt, vadonatúj szerzemény hangozzék el, nem árt baráti vagy legalább valamiféle munkakapcsolatban állni a szerzővel.

Van-e mozirajongó, aki ne ismerné Bollywood nevét? Igen, hölgyeim és uraim, b-b-bollywoodot mondtam, ami a világ filmiparának egyik központja. Lehet, hogy több nagy ho-ho-hollywoodi filmet ismerünk, mint hindit vagy tamilt, és Brad Pitt még mindig nagyobb sztár nálunk, mint Shahid Kapoor, de ez csak azért van, mert a glóbusz túlsó oldaláról figyeljük az eseményeket.

Négyévesen már olvasott, együtt tanult a fivéreivel, tizennégy nyelven beszélt, és kora nagy tudósaival levelezett. Egyike volt az első nőknek, akik Európában egyetemre járhattak, noha az órákon csak egy függöny mögé rejtőzve vehetett részt, nehogy elvonja férfikollégái figyelmét az igazán komoly kérdésekről. Ő Anna Maria van Schurman, a 17. századi holland aranykor legműveltebb asszonya.

Nagy művészek voltak, és nem feltétlen nagy jellemek. Másképpen gondolkodtak a filmművészetről, amelynek korszakos figurái voltak, és másképpen próbáltak boldogulni a korban, amelyben szinte lehetetlen volt filmművésznek maradniuk. Ráadásul egymást sem szerették. De filmeztek, nagy műveket hoztak létre, és mindketten erejük teljében haltak meg, amikor nem hagyták őket dolgozni. Eizenstein és Vertov. Az akadémikus és az avantgárd.

Szocreálnak nevezzük, amikor a kalauzlány fütyül a képen, hogy indulhat a villamos, vagy a martinász az izzó acélt munkálja meg, gyönyörű fényekben, éles kontúrokkal. Minden a helyén: sehol egy kockafej, vagy három szem, mint holmi Picassonál, nincsenek értelmezhetetlen színek, formák, gondolatok. Egyszerűség lakik benne, mosolyogva, szelíden. Ráadásul közérthetően. Mondhatni a művészet populizmusa.

1913 decemberében sikerült elkapni a tolvajt, aki a Mona Lisát ellopta. A férfi később eskü alatt vallotta, hogy nem volt bűntársa, mindent egyedül tervelt ki és hajtott végre. Aztán később nyilvánosságot kapott egy történet, amelyből azt lehetett sejteni, hogy az elkövető hazudott. De vajon tényleg egy zseniális szélhámos állt az ügy hátterében, vagy az egész csak egy jó fantáziájú újságíró médiatrükkje volt?

Van egy pince valahol Budapesten, a nyolcadik kerületben, ahol a kopott vasajtó mögött csodák történnek. Ha oda belép valaki, sosem tudhatja pontosan, mi fog vele történni. A Falcsik Mari -Lantos László (Triceps) művészpáros által működtetett Mersz Klub Budapest underground művészeti életének egyik utolsó, ha nem a legutolsó oázisa. De hogyan maradhatott fenn ezekben a viharos időkben egy ilyen hely, amely szembemegy mindennel, ami mainstream?